A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy az Állami Számvevőszék rendkívüli eljárásban világítsa át a győri önkormányzat pénzügyeit. Az ÁSZ közlése szerint az elmúlt években többször is ellenőrizték az önkormányzatot.

A DK követeli, hogy világítsák át Borkai győri szerződéseit

A DK alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a G7 nevű portál cikke szerint a 2006-2018 közötti győri közbeszerzések több mint harmada, 18,3 milliárd forint került a "Borkai-botrányban érintett szereplőkhöz".

Varju László úgy fogalmazott: Borkai Zsolt vagyona mögött Győr "szétlopása" állhat, az átvilágítás pedig kiderítheti, hogy a polgármester és köre mennyit "szakított".

Ha az ÁSZ nem vizsgálja a győri önkormányzat korrupciógyanús ügyeit, az azt jelenti, hogy Borkai Zsolt továbbra is a Fidesz védelme alatt áll – értékelt.

A politikust kérdezték arról, hogy miért nem akarja vizsgáltatni a kispesti önkormányzat ügyeit is, ahol Lackner Csaba szocialista képviselő keveredett korrupciógyanúba. Azt felelte, a DK soha nem alkalmazott kettős mércét, de most a Borkai-ügy van terítéken.

Az Állami Számvevőszék kedd délután úgy reagált az ellenzéki képviselő felszólítására, hogy az elmúlt években többször végeztek ellenőrzést a megyei jogú város önkormányzatánál, amelyek érintették a gazdasági társaságait is. Az ÁSZ január 10-én hozta nyilvánosságra a győri önkormányzat utóellenőrzéséről szóló jelentését, amelyben a 2016 decemberében lezárult számvevőszéki ellenőrzés megállapításai alapján, az önkormányzat által összeállított intézkedési tervben foglalt feladatok végrehajtását értékelte – írták közleményükben.

Megjegyezték: az Állami Számvevőszék az Országgyűlés legfőbb pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve, amely a feladatait a törvények, a parlament döntései, határozatai alapján, a pártpolitikától függetlenül végzi. A megkereséseket, kezdeményezéseket minden esetben jelzésként kezelik, ellenőrzéseik tervezésekor a kockázatelemzési rendszerébe beépíti, figyelembe veszi és hasznosítja őket. Az ÁSZ minden megkeresést, kezdeményezést egységes eljárásban kezel és értékel – közölték.

(Kép:MTI/Kovács Tamás)

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
A DK-nak vagy éppen az MSZP-nek nincs Győrben Önkormányzati képviselője?
Hogyan tudta megtenni Borkai vagy 10 éven keresztül, hogy szárazra lopja a városi kasszát? Hogy-hogy ezt nem vették észre a képviselők?
Most, hogy a DK-tól és az MSZP-től függetlenül az "ördög ügyvédje" portál elénk tárta a Győri disznóságokat, most a felháborodás élére akar állni a DK? Az elmúlt években kellett volna dolgozni, nem most hőbörögni! (Mondjuk ez is kell...)
Béla333
Gyerünk DK és MSZP fanatikusok! Követeljétek ti is a vizsgálatot! Ahogy a Feri kiadta a jelszót!
Hátha kiderül, hogy a 70-30% Győrben is működött?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.