Összesen 4350 milliárd forint összértékű fejlesztésekről van szó.

Korrekt együttműködésre törekszünk Budapest új vezetőivel, ugyanakkor a kormány azt kéri, hogy a Fővárosi Közgyűlés egyenként döntsön a már érvényben levő megállapodásban szereplő beruházásokról – mondta az M1-en a kormányszóvivő kedd este.

Hollik István felidézte:

összesen 4350 milliárd forint összértékű fejlesztésekről van szó, ugyanakkor a kormány semmit nem akar ráerőltetni a budapestiekre, amit az általuk megválasztott városvezetők nem szeretnének.

Arra a kérdésre, hogy ez eredményezhet-e félbemaradt betonmonstrumokat például a Városligetnél, a kormányszóvivő azt mondta: ez a budapesti vezetőség felelőssége, a Fővárosi Közgyűlésnek kell döntenie róla. Megjegyezte: hosszú a fejlesztések listája a metrófelújítástól, az atlétikai centrumon át a multifunkcionális csarnok beruházásáig a kézilabda Európa-bajnokságra.

Hollik szerint a főváros felelőssége, ha félkész betonmonstrumok maradnak a Városligetnél

Hollik István szerint ha Budapest nemet mond például az atlétikai centrum megépítésére, akkor a rendezés jogát vissza kell adni, mivel azt a főváros nyerte el. A kézilabda Európa-bajnokság esetében Magyarország közösen pályázott Szlovákiával, ha erre sem tart igényt a főváros, akkor van lehetőség más helyszínt keresni.

Cikk- és címlapkép:  MTI/Soós Lajos

(MTI)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Figyelj, s*gglik! A kutya se kérte, hogy azokat a betonmonstrumokat odacsesszétek a Ligetbe. A fákat, amiket kigyilkkoltatok már nem lehet megmenteni legfeljebb pótolni, de a betonszörnyeket el lehet tüntetni. A félbehagyásban egyébként is nagy a Fityesz, lásd négyes metró, nemzeti mélygarázs...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Figyelj, s*gglik! A kutya se kérte, hogy azokat a betonmonstrumokat odacsesszétek a Ligetbe. A fákat, amiket kigyilkkoltatok már nem lehet megmenteni legfeljebb pótolni, de a betonszörnyeket el lehet tüntetni. A félbehagyásban egyébként is nagy a Fityesz, lásd négyes metró, nemzeti mélygarázs...
simmering73
Hosszú a lista, csak nem sok értelmes van benne.
Klubtag
A félbemaradt betonmonstrumokat - melyek presztizs-szempontokat szolgálnak - le kell bontani, helyét fűvel, fával bezöldíteni és átadni a főváros lakosságának, hogy élvezze.
Még mindig olcsóbban jön ki a közös kassza, mint, ha befejeznék az olyan fejlesztéseket, melyek egyalkalmas rendezvényekhez kötődnek. Mint tudjuk, látjuk, tapasztaljuk és FIZETJÜK a NER kivitelezőit, akikre már csak az a jellemző, hogy az eredeti költségvetésnél 2-3-szor drágább lesz a végére.
Hollik meg ne keverje össze a Városliget kormányzati tönkretételével szembeni ellenállást, a szükséges és indokolt beruházásokkal, mint például a Metró-felújítás.
Az elmúlt 9 évben felépített sportlétesítmények többsége nem igazolta azokat a reményeket (üzemeltetés, látogatottság, kihasználtság, sporteredmények), melyeket a kormány nagy hangon kommunikált. Pl: nincs szervezet, amely átvegye üzemeltetésre, vagy pl: igencsak korlátozott időre használható a nyilvánosság számára, mert csak az élsportnak tartják fenn, vagy pl: ha van üzemeltető és nyitva is van a köznép számára, akkor a belépők olyan magasak, hogy valódi tömegek azt nem tudják megfizetni - innentől kezdve a népesség egészségi állapotának javítására való hivatkozás csak félrevezetés.
kereső
Az anyátok pichája hollik. Talán a "főváros" volt az aki /amely szétcseszte a ligetet, hogy egyes emberek nagyivű álmait megvalósitsa? Bár az az igazság- hogy néhány elszánton kivül a pestiek sem emelték fel a feneküket a fák,a Liget érdekében/védelmében-néhány elszánton kivül. Ugyanolyan közömbösség???/egyet értés??? volt tapasztalható, mint anno az Erzsébet-gödörnél.És még a védegylet sem kötözte magát a fákhoz, mint anno a Bánáti bazsarózsák érdekében.
Lepényleső
...lásd az Erzsébet teret,s pl. a 4-es metrót mely ennek majdnem áldozatul esett? Kinek is köszönhetjük
mindezt?
1magyar
Ez a Liget projekt is a fideszes nagymértékű pazarlás eredménye lett volna.
Levendula
"Nemrég még kopasz volt, de már serken a haj H. István feje tetején: a gyakran szereplő KDNP-s politikus plasztikai műtétre is hajlandó volt azért, hogy jól nézzen ki."
Talán meg kellene mondani a fotósoknak, hogy ne fényképezzék felülről, mert még nem készült el teljesen a beültetés...
Gauntlet
Senkise kérte hogy építsétek tele ! Sőt! Tiltakoztak ezerrel! Csak laxartátok !
kissé felnőttem
Tahókám innétől neked kuss menj misére imára mert amit ajállgatsz az a felelősség rátolása arra akiket soha nem kérdeztetek meg. főnöködet utánozod? semmi önálló vélemény. akkor add vissza a megbizásodat eb helyett támad ám eb tán ÉRTELMES- eb tőled pénzharácsoló.Képzeld én 89 től mást vártam de szarabb lett.2-3 millió magyarnak vagy még tőbbnek. forogna a gyomrom ha pénzért hazudoznom kéne, hogy én jól éljek.
kissé felnőttem
a főnököd felelőssége lesz mert egyszemélyben döntött, de mint látszik üzemeltetésre sem embert sem pénzt nem találni. enyészeté lesz vagy dozerolás vagy birka legelő. Inkább ma mint holnap, kidobtátok erre a milliárdokat. bológató jánosként
Oktatás utak, egészségügy nem élvezte a prioritást csak a visszafelé mutogatástok zengett meg az egyházak vagyongyarapítása szavazóbázisért?. Hát ez valahogy nem jőtt be.
Észt meg sajnálattal plasztikázni nem lehet.
1magyar
Aki a terveket készítette már felvette érte a rengeteg pénz, itt volt az a lyukas lángosszerű építmény mely nagy felháborodást keltett?
tudode
Azért messzebbre kell visszatekinteni, az eredőhöz, oda/amikor a rendszerváltó pártok odaengedték a KEREKASZTALHOZ ezeket, a ma már kivénhedt, egy disznóól igazgatásához trehány nyikhajokat, akik koravénen erkölcsi normája nulla, még a birtokos névmással sincsenek tisztában, és a rendszerváltás felét "hadicselekkel", felszívódott gerinccel úgy elszemtelenedtek, hogy a cuccoláson kívül a VÉRREL ÁZTATOTT ALAPJOGOKTÓL MEGFOSZTOTTÁK saját nemzetüket!
.
Apropó betonmonstrum:
.
Az ELSŐ a Deák téren éktelenkedik örök mementóként. A NEMZETI SZÍNHÁZ GÖDRE, amelyben sok millió állampolgár TÉGLAJEGYÉNEK sírja lett, a NAKI hatalomfitogtatása első jeléül!!!
lusta
Egyre gyakrabban értek egyet a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk képviselőinek véleményével. Igen, a főváros felelőssége lesz, ha félkész betonmonstrumok ott maradnak.
Már most el kell onnan bontani és megpróbálni visszaállítani az eredeti állapotot. Igaz, a kivágott fékat nem lehet odatenni, de van esély az átgondolt parkosításra.
Madácsi Pali
Mivan g^ci tanonc? Tudodva gazdád nem született császárnak! Semmi keresnivalója a várban. A mérhetetlen urizálásotonsk, úrhatnámságotoknak, törvények felett állásotoknak eddig nem volt határa. Megindultatok a kóterbe vezető úton.
Madácsi Pali
Mivan g^ci tanonc? Tudodva gazdád nem született császárnak! Semmi keresnivalója a várban. A mérhetetlen urizálásotonsk, úrhatnámságotoknak, törvények felett állásotoknak eddig nem volt határa. Megindultatok a kóterbe vezető úton.
Nessy
Most nyilvánosan is beismerte Hollik, hogy a kormány tervei beton monstrumokat eredményeznek! Az hogy a kézilabda bajnokság esetleg elmarad, nem hiszem, hogy nagy veszteség lenn! Lásd az úszóbajnokságot. Hány éve vége, és még nincs vége a rá költött milliárdok kiutalásának! Hányszorosába is került a végén? És Duna Aréna néven van egy "parkolóház" a Duna parton, mely természetesen a plebs részére nem nyitott!
advocat
Ez már más országoknál isbejött. Miért is volt nálunk az uszó vb? Lemondta Mexikó. Atletikában is már csal a kelet ad otthont, nem népszerű! Nincs fizetőképes kereslet. És a Városliget meg a kormány szégyene! Miért kell beépíteni egy zöld foltot? A város - immár - közepén? És a minisztériumoknak a várban a helye, Hova férnek el? Viszont kerül, amibe kerül, mert így lehet felépíteni I. Viktor király udvarát.
advocat
@Horizont: Mert ez az atlétikai izé, az új (NÉP)Puskás stadionban nem rendezhető meg. Mert az csak focira jó, mert Viktor így akarta!!! . 60.000 ember? 2 év alatt nem lesz tele a kétezres nézőszámmal.
advocat
@Nessy: És ez annak idején Hitlernek sem jött be!
solidedge
Neked kuss van Hollik. Majd a Fővárosi Közgyűlés eldönti.
namihami
Addig meg kell vonni a Fidesz pártpénzeit, am8g az általuk is betonszörnynek tartott izék eltakarítási költsége össze nem jön.
És ezt, a tiltakozás elhallgattatása céljából, minden hazai és nemzetközi fórumon hangosan és állandóan mondani kell. Hadd tudjin róla a vilád.
evacica
Tudom, hogy fáj a választás eredménye, repednek a falak!Hollik párttárs nem kell a Budapestieket zsarolni, majd mi eldöntjük, hogy mi jó nekünk és azt hogyan valósítjuk meg! Legyen már vége Orbán ész nélküli fővárost tönkretételére irányuló elképzeléseinek! Az ország és a főváros nem az ő tulajdona, jó lenne, ha ezt tudomásul vennék!!!
csetere
@Klubtag: Társadalmi munkában segítek a felesleges létesítményeket lebontani.
fahrenheit451
Ezt (is) buktad, te nyomorult!
Karácsony még el sem kezdett igazán dolgozni, és már többet ért el, mint Tarlós évek alatt - vágod ezt, te kis nyikhaj?

merce.hu/2019/10/24/allamtitkar-leallithatja-a-fovaros-a-liget-projektet/

Most képzeld el, hogy akkor mi lesz, ha Karácsony ténylegesen elkezd dolgozni...
SystemError
Vegyél vissza az álkeresztény, tolvaj pofádból holló, mert eleve senki nem kérte ezeket a szarokat. Azért vannak, hogy tudjatok lopni, kurvázni, drogozni. A patkány fenyegetőzéseket ott csináld, ahol nemsokára a nyalatokra mennek a kiskirályaitok. Na majd neki ugassál kis buzi, amikor a kopasz közli, hogy borit mindent, ha nem fizetsz
simmering73
@durbincs: Azt a termékeny kurvaanyádat, te sosem eszel, sosem dolgozol, sosem alszol, hogy állandóan itt vered a faszod a gép előtt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.