Arról is beszélt, hogy tele van a világ "felnőni nem tudó emberekkel", hogy "nem szereti a liberális felnőtteket" és hogy az okostelefon egy "tömegpusztító fegyver”.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz egyik alapítója a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen volt vendég, ahol az előadás fő témája a Fidesz megalakulása volt, de sok szó esett a választásról, az ellenzékről, és a jogállamról is. Az előadás és a kérdésekre adott válaszok közel három órán át tartottak – írja az Index.

Kövér Hadházyról: "egy szerencsétlen, beteg ember, félnótás, kár érte"

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz egyik alapítója beszél a Fidesz megalakulásáról és annak körülményeiről, mellette Arató György moderátor, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatója a Harminc éve szabadon című előadássorozat részeként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Oktatási Központjában megrendezett beszélgetésen 2019. október 22-én. MTI/Szigetváry Zsolt

A demokrácia ilyen, néha veszítünk

- jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában Kövér László, az országgyűlés fideszes elnöke az Index beszámolója szerint.

A budapestiek bizalmát úgy tudjuk visszaszerezni, hogy ha realisták vagyunk – amit nem kívánunk Budapestnek –, hogy ugyanúgy rohasszák le Budapestet, mint ahogy Demszky Gábor tette 20 éven keresztül

- mondta a házelnök a kérdésre, hogyan szerezhetné vissza a Fidesz a budapestiek bizalmát. Majd azt fejtegette, hogy

akkor kutyaszaros, omló vakolatú, szemetes volt Budapest, ami húsz éven át megfelelt a budapestieknek, majd Tarlós csodát tett a főváros élén.

Szerinte

most majd a fővárosiak észre fogják venni a különbséget.

A választások kapcsán elmondta, hogy szerinte Budapesten sok hibát követtek el, de leginkább az volt a baj, hogy nem minden jelöltjük érezte vagy hitte el, hogy veszíthet. Később pedig azt is hozzátette, hogy a választási rendszer eddig előnyükre volt, de így, hogy az ellenzék összeállt, a hátrányukra lett.

Október 13-ról még azt is mondta:

nem voltak tiszta választások.

Kiderült, hogy a Facebookra gondolt. 

Kövér szerint ugyanis

azért nem volt tiszta, mert a kormánypárti hirdetéseket nem engedte ki a Facebook.

"Miközben az ellenzéki képviselőjelöltek arca, feje félóránként villant föl mindenki előtt, aki a mobiltelefonját vagy számítógépét használta", aközben Kövér szerint "őket kiirtották onnan".

Az önkormányzati választásokat még a Liverpool–Barcelona BL-meccshez is hasonlította, ahol a Barca először saját pályán 3-0-ra nyert, majd az angliai visszavágón 4-0 lett a Poolnak. “A demokrácia ilyen, néha veszítünk.” Hozzátette:

azért veszítettek, mert az ellenzék összeállt.

Később előkerült a jogállamiság és demokrácia kérdése. "Nekünk azokkal kellett demokráciát építenünk, akik előtte elítélték azokat, akik ezt a szót egyáltalán a szájukra vették" – mondta Kövér, aki szerint ezért nincs teljesen rendben, amikor például a németek oktatnak minket jogállamiságból, vagy éppen Finnország, akiket nem dobtak oda a kommunistáknak koncnak.

Majd Finnországgal kapcsolatban még elmondta: ne oktassanak jogállamról, ott nincs alkotmánybíróság. 

Hozzátette:

Több országban nincs alkotmánybíróság, mondhatnánk, hogy a régi demokráciákban nincs alkotmánybíróság. Ez egy második világháború utáni találmány, a Weimari Németország bukásának tanúságának levonása bizonyos szempontból: magyarán szólva, a népben nem szabad megbízni. Az elitnek az a bizalmatlansága tükröződik benne, hogy ha véletlenül a böszme nép szobafestőket, meg mindenféle gyöttmentet választ meg többségbe, akkor legyen már valaki, aki azt mondja, nono. Erre épül az alkotmánybíróság meg a jogállamiság logikája.

Kövér a fékek és egyensúlyok rendszeréről is beszélt:

A fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához (...) az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.

Kövértől megkérdezték, hogy miért nem jelenik meg jobban a szabadelvűség és a fiatalosság a kommunikációjukban, amire azt mondta, például azért nem, mert már nem fiatalok.

Tele van a világ felnőni nem tudó emberekkel. A világ infantilizálódik. És nem véletlenül: szándékosan a tömegkommunikáció infantilizálja az embereket. Nézzék meg a reklámokat! Hülyéknek készülnek. Beszélő kutyák, bélflórabaktériumok bekopognak, hogy én vagyok a te bélflórabaktériumod. Én meg Napóleon, mondhatná a tévénéző. A világot hülyítik, legyenek gyanakvóak. Negyven év fölött a paranoia az életösztönnel egyenértékű

- figyelmeztetett a fideszes politikus, és hozzátette, hogy

ő nem szereti a liberális felnőtteket, főleg azokat, akik úgy értelmezik a liberalizmust, ahogy a világban most értelmezik, és nem úgy, ahogy Tisza István idejében.

Kövér László kapott kérdést arról is, hogy Hadházy Ákos hétfőn táblát tartott Orbán beszéde alatt a miniszterelnök pulpitusa alá. Kövér szerint Hadházy egy szerencsétlen, beteg ember.

Kár érte [...] félnótás, aki mindenféle obszcén dolgokat ír fel egy papírra, mint egy retardált kisgyerek. Nem az a baj, hogy egy idióta, balesetek történnek

- mondta.

Kövér szerint amit most Hadházy csinált, olyat nem csinált 30 éve senki, de most már itt van a mérce. A médiában, a filmekben és a politikában is az van, hogy minél erősebb képeket, impulzusokat kell küldeni, mert akkora a zubogása az információknak, hogy ami tegnap már megtörtént, arra ma már nem kapjuk fel a fejünket, mondta.

Majd Kövér az okostelefonokról beszélt.

A gyerekeink kezébe adott mobiltelefon, ami egyúttal számítógép is, az a kis kütyü, az egy tömegpusztító fegyver. Fölmérhetetlen, milyen károkat okoz a kultúránkban. A föltörekvő generációk mentalitásában. (...) Nem tartják értéknek a közösségeket. A közösségi média kifejezés egy ócska, mocskos hazugság

- mondta Kövér, aki szerint

ha nem csinálunk valamit, ez egy rettenetes világ lesz, amihez képest a kommunizmus, főleg a '60-as évek utáni rész, egy paradicsomi világ volt.

Forrás: Index, HVG, 444.hu,

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mary
Azt mondta, hogy "amikor kutyaszaros, omladozó vakolatú volt Budapest, megfelelt az embereknek, de Tarlós csodát tett
Valahogy én még mindig omladozó házakat, kutyaszarokat látok Pesten, az utak minősègét meg le sem ìrom
Az, hogy legalàbb a reptéri út ne lenne olyan mint a hullámvasút, a külföldiek ha utaznak a 200 E vel, olyan mintha kb Románia külterületén lennénk
Nem élek életvitelszerűen Pesten, de kb 2 havonta járok haza, de mondhatom a rossz utak már Hungarikumnak számíranak
Ha Kőbànyáról a 85 ös busszal utazik valaki az Örsre, olyan a környezet, mint s 60 as években kb
Nem.látok semmilyen fejlődést Budapesten
Kövér elvtárs megnyilvánulàsa a Horthy rendszert idézi, remélem mennek a fenébe az egész korrupt bandával együtt
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Klubtag
"Arról is beszélt, hogy tele van a világ "felnőni nem tudó emberekkel", hogy "nem szereti a liberális felnőtteket" és hogy az okostelefon egy "tömegpusztító fegyver”."

Laca-Laca! Inkább te vagy emblematikus figurája "egy szerencsétlen, beteg ember, félnótás, kár érte" tipusnak.
Csak mögötted egyelőre sok-sok rablott forint és politikai erő (tele torzulásokkal és abnormitásokkal) áll.
Ezért mondhatsz ilyen szégyenteljes mondatokat nyilvános helyeken. Te vagy az élő cáfolata (persze a másik kettővel együtt), hogy mennyire idejétmúlt a közjogi méltóság - méltóság jelzőjének válogatás nélküli alkalmazása. Egyikőtök sem méltó a méltóságra, csak bitoroljátok. Az igazi és talán az egyetlen méltóság az utóbbi 100 évben Göncz Árpád volt, ezért vagy belebetegedve, hogy milyen silány is a ti minőségetek hozzá képest és ezért veszed a mocskos szádra szidalmazva a személyét számos alkalommal.
Klubtag
Kövér többi agymenéséhez - amit ezen a fórumon összehordott - már nincs is mit hozzáfűzni.
Persze a polcorrektség jegyében a propi idetárta...köszönjük...:o))
solidedge
A Fidesz a hazugságok halmazából teremtette hatalmát. Ha szembesülnek az igazsággal - történetesen most Hadházy tábláival - teljesen meghülyülnek. Tudják hogy az igazság fogja jelenteni a halálukat.
Klubtag
Laca-laca! Ennyi baromságot összehordani - komolyan mondom - nem orvosért, hanem egy teljes konzíliumért kiált.
tudode
Fehér hollóként Hadházy az a volt FIDESZES TISZTSÉGVISELŐ, akinek a gyomra nem vette be a trafikmutyi óta, ami folyik ebben a bűnbandában, és ma már magányos farkasként próbálja felnyitni a társadalom szemét azokra, akik a hatalom. é pénz oltárán, Isten nevével mindenek voltak, csak akasztott emberek nem:
.
Érdemes megtekinteni:
.
--------- Beleszédültünk, amikor végignéztük, hányszor váltott irányt Orbán
.
www.youtube.com/watch?v=RVOvGyGYc-Y
.
Évtizedek kellenek, amig kiheveri az ország ezeket a kártékony, embernek látszó tárgyakat!!!
Klubtag
Ebből egyébként az a tanulság, hogy világszerte az a legsürgetőbb feladat, hogy sem házelnök, sem miniszterelnök, sem államfő ne lehessen senki megbízható, nemzetközi tekintélyű pszichológus-csapat értékelése nélkül.
Klubtag
Szegény Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanulók, sajnálom önöket, hogy ilyen előadásokkal mérgezik a tudatukat. A közszolgálatiság nem arról szól, amit itt a funkcionálisan alkalmatlan házelnök önöknek összehordott.
Klubtag
@Horizont: ...egyetértek, én is ebbe a lelkiállapotba kerültem.
advocat
Kövér nem hülye, csak úgy tesz! Ja! Ha megfizetik! Mert az ellenzék mit is tehet? Gyakorlatilag semmit, mert még az újságíróknak is tiltott terület a parlament 99%-a. És aki nem fidesznyik, az hülye, beteg, komenista (mint Kövér fiatal korában), orvosi kezelésre szorul, stb., stb. Persze a 48 %-os kétharmaddal ez a NER, vagy mi a franc.
Madácsi Pali
A házmester meghibbant! Valaki járjon ki neki egy sárga könyvet!
fahrenheit451
@Horizont: 11.49 Kövérrel kapcsolatban a kulcsszó: "Őrület"

Kövérnek a bajszában van az ereje. Amíg nem volt bajsza, nem volt ereje, ezért gyorsan visszanövesztette.
Most megint van ereje...

A zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja.
Nos...
Mary
Azt mondta, hogy "amikor kutyaszaros, omladozó vakolatú volt Budapest, megfelelt az embereknek, de Tarlós csodát tett
Valahogy én még mindig omladozó házakat, kutyaszarokat látok Pesten, az utak minősègét meg le sem ìrom
Az, hogy legalàbb a reptéri út ne lenne olyan mint a hullámvasút, a külföldiek ha utaznak a 200 E vel, olyan mintha kb Románia külterületén lennénk
Nem élek életvitelszerűen Pesten, de kb 2 havonta járok haza, de mondhatom a rossz utak már Hungarikumnak számíranak
Ha Kőbànyáról a 85 ös busszal utazik valaki az Örsre, olyan a környezet, mint s 60 as években kb
Nem.látok semmilyen fejlődést Budapesten
Kövér elvtárs megnyilvánulàsa a Horthy rendszert idézi, remélem mennek a fenébe az egész korrupt bandával együtt
Clavigo
Ettől a szardarabtól egy pszhicho-doki simán sikítófrászt kapna,,egy félórás beszélgetés után...
Aki Én
Ez egy beteg és ártalmas ember. Lehetne hosszasan ragozni, de ez a lényeg.
nemfideszes
Lacika, minek szólíthatlak?! Elvtársnak, polgártársnak, "kegyelmes úrnak", vagy egyszerűen csak parasztnak?!!!
namihami
A mondandónak külön bukét ad, hogy ezt egy Kövérlaca mondta. Most éppen a Hadházyról, de a Kövérhez képest lehetne akárki. Lacink bírál valakit. A házmester, agyilag még vice se...
"" Hallgassunk kabarét...""
Béla333
A maffia második emberének ünnepi felböfögéseit olvashattuk...
fahrenheit451
Isten szabad akarattal ajándékozta meg az emberiséget, Kövér "igénytelen kommunista" László meg elvenné azt, mert csak ő döntheti el, hogy kinek mi a jó.
Aha...
Józsipapa
De sok hülyeséget összehordtál - Laci.!
A NEMZET SZÉGYENE VAGY - SZARHÁZI !!
nusika
@Józsipapa: „Amikor Kövér megkérdezte,hogy "ki ez a f...z? az nem zavart senkit,pedig a bekapcsolt mikrofonon át mindenki hallotta.
colibri
"Egy szerencsétlen beteg ember, félnótás, kár érte" - ezeket mondta Kövér egyetemisták előtt. Ezek a jelzők egytől egyig őrá találóak, az utolsó két szó kivételével! ...mert Kövérért viszont egyáltalán nem kár...
Nyírfa
Zavaros gondolatok tárháza. Magánügy lenne, ha nem a Parlament egy tisztségviselője adná elő nagy magabiztossággal, kedélyes, vállveregető stílusban, önmagának számtalanszor ellentmondva.
Csak abban bízom, hogy a fiatalok a helyén kezelik a hallottakat.
Hogy ki a beteg ember, ne firtassuk, Kövér László, mert rosszul jössz ki belőle.
kulabombaafityiszre
"Az elitnek az a bizalmatlansága tükröződik benne, hogy ha véletlenül a böszme nép szobafestőket, meg mindenféle gyöttmentet választ"- mondá a bajszos majom.
Igaza van.Mivel ti szobafestőnek is szarok lennétek,ezért rátok gyöttment vonatkozik.
Jozefina
Ilyesmire szokták mondani, hogy: "dől belőle, mint tehénből a gané" !!!
Ludas Matyi
@kulabombaafityiszre: Hat a KISZ-nel es a PART-nal ezt tanultak! Minden mas ember egy nulla volt, csakis a kommunistak szamitottak valamit az akkori seggnyaloknak es a mai vezetö politikusaitoknak a mai napig is, a nep csak egy züllött buta nep! Nem is tudom, kik voltak azok a faßok akik vegig hallgattak a beszedüket 23-an, mert hogy nekik aztan az eg vilagon semmi közük hozza az 100 %!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.