Németh Szilárd egy fotót tett közzé az incidens pillanatairól, amelyen látható, hogy ő nem volt az események közelében, ugyanis ezalatt az államtitkári székében ülve figyelte a Hadházy körül kialakult csoportosulást.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, Hadházy Ákos ellenzéki képviselő hétfőn a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök beszéde közben táblát tartott a pulpitus elé, amelyen a kormányfő szónokolt.

A miniszterelnök emiatt kénytelen volt félbeszakítani a beszédét is.

Később pár fideszes képviselő rohamozta meg Hadházyt, kicsavarták a kezéből a táblát, és eközben Hadházy későbbi elmondása szerint Németh Szilárd fideszes alelnök meglökte őt.

Hadházy úgy fogalmazott az esetet követően, hogy "a kezemet megszorították, rángattak, Németh Szilárd meg is lökött."

Csakhogy egy fotó tanulsága szerint valakivel nagyon összetéveszthette Némethet (az Index tudósításában is Németh neve szerepelt), mert mint alább a fényképen is látható, Németh Szilárd az incidens alatt az államtitkári székében ülve figyelte a Hadházy körül kialakult csoportosulást.

Erről Németh Szilárd maga is írt még kedden a Facebookján:

Hadházy most is hazudik, mint mindig!

Az Index most azt írja:

a kép bal oldalán, a bársonyszékekben balról a másodikként, előrehajolva látható Németh Szilárd, míg Hadházy viaskodik.

A lap hozzáteszi:

az viszont kétségtelen, hogy az ellenzéki képviselő mellett egy Némethez a megszólalásig hasonlító testes férfi kopasz feje és tarkója látható.

"De néhány centiről mégiscsak megkülönböztethető lehetett volna a két ember" – teszi hozzá az Index.

Forrás: Index

Címlapkép: facebook.com/nemeth.szilard.fidesz

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Van ott arrafelé néhány hazug ember. Egy közös van bennük. Mind fideszes.
cikicakk55
Az első képen,még látszik,hogy Sziszi ül,de akkor Még Hadházy egyedül volt,senki nem vette körül. Amikor már ott voltak a Fideszesek és rángatták,egész biztos,hogy Sziaszi van a képen.Azt a disznó fejet,még hátulról is fel lehet ismerni. Elég közel ült és szélről a második széken,semeddig sem tartott neki oda menni. Én azon csodálkozom,hogy egész addig csendben volt a Fidesz gárda,még a vezért meg nem próbálta elvenni a lapokat. Akkor viszont ugrottak,mint ha vezényszót hallottak volna. Számomra kifejezetten udndorító,hogy a Nemzeti színű zászlót ilyenre használják fel. Természetesen lehet filózni rajta,hogy helyes volt-e egy ilyen cselekedettel megzavarni a Parlamenti ülést,de megérthetjük Hadházyt is. Semmi esélyük nincs a néphez szólni,mert a Média szóba sem áll velük.Nem kapnak lehetőséget sem a tévékben,sem a rádiókban,sem az írott sajtóban. valahogy csak ki kellett fejeznie a véleményét.
JAJMÁR
Hát, ki tudja melyik kopasz a Németh Szilárd... úgy tűnik, hogy egy Németh Szilárdhoz nagyon hasonló kopasz meglökte Hadházyt :-D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.