Nem lesznek előrehozott választások Olaszországban Matteo Renzi, a nemrég alakult Élő Olaszország (IV) párt vezetője, volt kormányfő szerint, a jelenlegi törvényhozás kitölti 2023-ig szóló mandátumát.

A baloldali politikus a Corriere della Sera napilapnak csütörtökön, az Umbria tartományban esedékes választások előtt azt mondta: nincs értelme hagyni, hogy megbukjon az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) vezetésével szeptember elején létrejött kormány.

"Ez a törvényhozás 2023-ig fog tartani, és ez a parlament választja meg Sergio Mattarella utódját is" – utalt Matteo Renzi a következő olasz államfő 2022-ben esedékes megválasztására.

Elemzők a volt miniszterelnököt tartják a M5S-PD kormány szellemi atyjának, aki már augusztus és szeptember között megakadályozta az előrehozott választásokat, és ellenzékbe szorította az Öt Csillag Mozgalommal addig kormányzó jobboldali Liga pártot és vezetőjét, Matteo Salvinit.

Matteo Renzi – a PD volt főtitkára – azóta saját pártot alapított Élő Olaszország néven, amely az M5S és a PD mellett a harmadik politikai erővé lépett elő a Giuseppe Conte vezette kormányban.

Renzi a Corrierének úgy fogalmazott: "Nélkülünk ez a kormány nem született volna meg, mi csatlakoztattuk a konnektorba, miért húznánk most ki a vezetéket?". Véleménye szerint a második Conte-kormányra azért volt szükség, nehogy egy esetleg létrejövő jobboldali kormány Matteo Salvinivel kivezesse Olaszországot az euróövezetből.

Sajtókommentárok jelentős belpolitikai tesztnek tekintik az Umbriában vasárnap esedékes tartományi választásokat. Kormánypolitikusok szerint azonban, mivel területi politikai konfrontációról van szó, a Liga esetleges győzelme sem ingatja meg az M5S-PD kormányt.

Massimiliano Romeo, a Liga felsőházi frakcióvezetője kijelentette, ha a Liga vezette jobbközépnek sikerül megszereznie Umbriát, az figyelmeztető jel lesz a "kormány kilakoltatására". Hozzátette, ha pedig a Liga januárban Emilia Romagna tartományban is megnyeri a tartományi választásokat, akkor a Conte-kormány "biztosan megbukik".

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.