Gajda Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) a XIX. kerület megválasztott polgármestere továbbra is támogatja a Budapest Honvéd FC számára létesítendő Bozsik Stadion megépítését.

Stadionépítést támogat a frissen megválasztott kispesti ellenzéki polgármester
Fotó: Facebook/Gajda Péter

A szocialista kerületvezető ezt arra reagálva közölte csütörtökön a klub honlapján nyilvánosságra hozott levelében, hogy a Budapest Honvéd FC cégvezetője, Gács Pál levélben érdeklődött nála a "budapesti sportberuházások esetleges jövőjéről megjelent" információk kapcsán az épülő stadion helyzetéről.

A Honvéd közleménye szerint "számos szurkolói levél és telefonhívás érkezett, amelyekben a kispesti drukkerek azt kérdezték, hogy mi lesz az épülő Bozsik Stadionnal". Gács Pál ezért csütörtökön levelet írt a kerületi polgármesternek, amelyben tolmácsolta szurkolók kérdését, "egyben reményét fejezte ki, hogy a 110 éves Budapest Honvéd, Puskás Ferenc egykori klubja múltjához méltó stadionban kezdheti el a következő bajnoki idényt" – áll a klub kommünikéjében.

Gajda Péter válaszában úgy fogalmazott:

"szeretném megnyugtatni a Honvéd vezetését és a Kispest-szurkolókat, hogy továbbra is támogatom, midig is támogattam és támogatni is fogom, hogy csapatunk végre méltó otthonra leljen és hamarosan az új stadionban köszönthessük játékosainkat".

Egyúttal arról biztosította a klubvezetést, hogy – mint fogalmazott – "nincs tehát sem a főváros új vezetésének, sem nekem olyan szándékunk, hogy a már épülő stadion beruházás ellen bármi módon fellépjünk".

Ehhez hozzátette: "magam egykori Honvéd-ifistaként és a kerület vezetőjeként is örömmel vettem részt az alapkő letételénél és biztos vagyok benne, hogy a csapat vezetésével, tulajdonosaival és szurkolóival együtt ünnepelhetjük majd jövőre az új Bozsik stadion átadóját".

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

relatív
@namihami: A már épülő létesítmények leállítása a fidesz gyakorlata ( Nemzeti Színház ! ), az ellenzék sosem mondott olyant, hogy torzókat akar a városban. A Kispest stadionját szétszedték, és már mintegy 40 % készültségben áll az új létesítmény.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@verőce21: ...tévedsz, nem becsülöm le a zsaroló rendszert, 10. éve látom, tapasztalom.
Hogy mi lesz, azt majd meglátjuk, de az a véleményem, hogy ennek a leállítása többe kerülne. Arra van remény, hogy nem lesz még pár milliárddal drágább, mint kivétel nélkül mindegyik orbán-féle építkezés.
Pillants rá a Bozsik stadionra, hogy egy napi példát mondjak az több ezerből.
Eladott Ország
Jogerős építési engedélyt jogállamban (bár hazánk már nem az fidesz horda jóvoltából) nem vonnak vissza.
Eladott Ország
@Horizont: ma, 09:36; A másik nagy probléma, hogy a közpénzből megvalósuló beruházásokat egyébként is túlázva
( aranyáron) készítik el, melyeket menet közben is indokolatlanul megemelnek, sőt egyes beruházások költségei az átadás után is növekednek lásd vizes vb. (A vazallusokat etetni kell)
Aki Én
@Horizont: Gondolom nulláról nem kezdené el az építkezést.
levarosbukta
@Horizont: Még mindig megéri bedózerolni, eddig még mindegyik többe került a végén mint amit beharangoztak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.