A szegedi városvezetést börtönválogatottként ábrázoló plakátjai miatt egymillió forintot kell fizetnie a Fidelitasnak, és hetvenezer szórólapot kell a szegediek postaládáiba eljuttatniuk azzal, hogy hazudtak – vette észre a hvg.hu a város honlapján.

Hetvenezer szórólapon kell bevallania a Fidelitasnak, hogy hazudtak
Fotó: szeged.hu

A Szeged.hu azt írja, tavaly októberben és novemberben is a városháza előtt tartott sajtótájékoztatót a szegedi Fidelitas arról, hogy

Gyulán első fokon nem jogerősen elítélték Botka László polgármester munkatársait. Ekkor szórták tele Szegedet a börtönválogatottas szórólapjukkal, jelentek meg az óriásplakátjaik, molinóik.

A Fidelitast Kalmár Gábor kabinetvezető, Mózes Ervin volt címzetes főjegyző és Solymos László volt alpolgármester is beperelte. Azt kérték a bíróságtól, állapítsa meg a jó hírnév sérelmét, és kötelezze elégtétel adására és sérelemdíj megfizetésére a Fidelitast. A Fidesz-ifjak ugyanis

elhallgatták, hogy Gyulán a parkolóbérletek ügyében első fokú, nem jogerős ítélet született, az ítéletben kiszabott büntetést a bíróság felfüggesztette.

Ezek az elhallgatások teremtették meg az alapját az egész hazug szórólapkampánynak.

A Szegedi Törvényszék első fokon elutasította a keresetet. Szerintük

a szólásszabadság és a véleménynyilvánítási szabadság erősebb, mint a jó hírnév védelme.

Provokatív, gúnyos kampányt folytattak a bíróság szerint, de erre lehetőségük volt. Közügyről van szó, ennek szabad vitatása mindenkit megillet, így nem állapítottak meg jogsérelmet. A felperesek megfellebbezték ezt az ítéletet.

A Szegedi Ítélőtábla immáron jogerős ítéletében kötelezte a Fidelitast arra, hogy

70 ezer példányban szórólapot juttasson el a szegedi háztartásokba, amelyen a Szegedi Ítélőtábla által meghatározott pontos tartalommal kell tájékoztatnia a városlakókat, hogy megsértették Kalmár Gábor, Mózes Ervin és Solymos László jó hírnevét.

Emellett személyenként egymillió forint sérelmi díjat is kell fizetnie a Fidelitasnak a felpereseknek.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
A bolsi fidesz KISZ tagozata túlárazott közpénz lenyúlással egybekötve megteszi amit a haza megkíván. Csókos nyomda elkészíti sajnálkozva, hogy nem 200 ezer példányban.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
@Pegero: 21:52 Akkor most miért élteted újra ezt a korszakot más szereplőkkel...?
SystemError
@Pegero: Jó képességű gyerek vagy látom. IGEN:)
SystemError
@Pegero: Ha ennyire idős vagy, mint hazudod és a mondandóddal azonnal ellentétes képeket posztolsz..:) nem érzed idétlennek a kis képecskéidet ennyi idősen. Lutra albumozol is?...Vagy már agyilag visszafelé vagy és újra 16 éves vagy képletesen... Szólj, ha pelenkázni kell, tudok jó idősek otthonát
SystemError
@Pegero: Mi van lebasznak, ha túl jófej vagy...?:) Tudom, hogy le..na mindegy lehetsz még te is szabad ember egyszer..
SystemError
@Pegero: Mond meg neki, hogy ne kokózzon ennyit, mert ha szitu lesz, akkor már késő nem lyukas zoknikat keresgélni ! :)

azonnali.hu/attachment/0030/29719_copy_2_borkai_festmeny.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.