Az MSZP elnöke kezdeményezte a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba kispesti képviselő pártból való kizárását.

Tóth Bertalan ezt a Facebook-oldalán közölte pénteken.

Lejárt a határidő

- írta, úgy folytatva: miután az MSZP elnökségének felszólítására Lackner Csaba nem nyilatkozott az önkormányzati képviselői mandátuma sorsáról, ezért az országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsánál kezdeményezte Lackner Csaba pártból való kizárását. A testület nyolc napon belül hozza meg a döntését.

"Egyértelművé tettem korábban is: akár igazak a vádak, akár nem, meg kell adni a lehetőséget, hogy megvédje magát a képviselő, de azt éreznie kellene, hogy a vele szemben megfogalmazott vádak a közösségünkre nézve is súlyos terhet jelentenek, ezért tudnia kellene, mi a kötelessége" – fogalmazott a szocialisták elnöke.

Lackner Csaba korábban – miután olyan felvételek szivárogtak ki, amelyeken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszél – felfüggesztette párttagságát.

Forrás: MTI

Címlapkép: Facebook/ Lackner Csaba 

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ha igaz a vád, őt is fel kellene függeszteni, de jó magasra. Mert a mi pénzünkről van szó. Pokorni szerit a KEZÉT KELL LEVÁGNI, amiben egyetértünk!
olkt.hu/felfuggesztette-parttagsagat-a-parhuzamosan-drog-es-korrupciogyanuba-keveredett-mszp-s-lackner-csaba/
human
@Eladott Ország: Pokorni. Szegényt mélyre elásták azok akiknek még most is megvan mind a két kezük.
human
Botka Szegeden inkább nem az mszp frakciójába ült be. Lehet látja a jövőt. Mondjuk nem nagy tehetség kell azt előre látni, hogy az mszp szép lassan feloldódik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.