Vádat emeltek szombaton annak a kamionnak a sofőrje ellen, amelynek pótkocsijában a hét közepén 39 embert találtak holtan Délkelet-Angliában.

A területileg illetékes Essex megyei rendőrség szombat esti tájékoztatása szerint a 25 éves, észak-írországi illetőségű Maurice Robinsont

39 rendbeli emberöléssel, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvéssel vádolják.

Robinson hétfőn áll az Essex megyei közigazgatási székhely, Chelmsford magisztrátusi bírósága elé.

Vádat emeltek a halálkamion sofőrje ellen

A rendőrség első ízben nevezte meg hivatalosan a kamionsofőrt, bár a brit sajtóban már röviddel a holttestek megtalálása után megjelent a neve és fotója.

A 39 holttestet szerda hajnalban találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében.

A hűtőkonténer nem sokkal korábban érkezett a Temze torkolatában fekvő közeli Purfleet kisváros komptermináljába a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből. A Scania típusú nyerges vontató viszont Írországból kelt át komppal Angliába, és röviddel a holttestek megtalálása előtt vette fel a pótkocsit.

Az ügyben további három embert vettek őrizetbe Angliában, egy negyediket pedig Írországban.

Az Essex megyei rendőrség szombati tájékoztatása szerint az Angliában őrizetbe vett személyeket – egy 38 és egy 48 éves férfit, valamint egy 38 éves nőt – embercsempészetre szőtt összeesküvés és emberölés gyanújával tartják fogva.

Az ír rendőrség a Dublinban őrizetbe vett férfiról csak annyit közölt, hogy a húszas éveiben jár, és személye "érdekelheti" a vizsgálatot végző essexi rendőrséget.

Az első hivatalos beszámolókban az szerepelt, hogy a nyerges vontatót Bulgáriában jegyezték be, de szerda óta ez nem hangzott el újból a rendőrségi tájékoztatásokban. A közzétett felvételeken mindazonáltal egy balkormányos – tehát nyilvánvalóan eredetileg a kontinensen forgalomba állított – jármű látszik.

Amikor a szerelvényt a holttestek megtalálása után a rendőrség elvitte a parkolóból, a rendszámokat letakarták.

A rendőrség kezdeti közlései azt valószínűsítették, hogy az áldozatok mindegyike kínai állampolgár volt, de a legfrissebb tájékoztatókban már ez az információ sem szerepel.

A brit médiában megjelent értesülések szerint ugyanakkor egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az áldozatok – vagy legalábbis sokan közülük – vietnamiak lehettek.

A Nagy-Britanniában élő vietnami közösség érdekképviseleti szervezete, a VietHome szombaton azt közölte, hogy az üggyel kapcsolatban húsz, eltűntként bejelentett vietnami állampolgár fotóját kapta meg a hozzátartozóktól.

A BBC beszámolója szerint Tran Ngoc An, Vietnam londoni nagykövete és a képviselet több munkatársa szombaton látogatást tett abban az ipari parkban, ahol a holttesteket megtalálták.

A nagykövet tárgyalt Priti Patel brit belügyminiszterrel is.

Vietnam londoni nagykövetsége szombati közleményében mindazonáltal úgy fogalmazott, jóllehet vietnami részről készek a brit hatóságokkal együttműködni az áldozatok kilétének megállapítása végett, az elhunytakat hivatalosan még nem azonosították.

A rendőrség tájékoztatása szerint megkezdődött a kamionból időközben kiemelt áldozatok halottkémi vizsgálata, és az azonosítás várhatóan hosszadalmas folyamata ennek lezárulta után várható.

Nagy-Britanniában legutóbb 2000-ben volt a mostanihoz mérhető tragédia: akkor 58 kínai állampolgár holttestét találták meg a délkelet-angliai Dover kikötőjében egy holland rendszámú, ugyancsak Zeebrugge kikötőjéből érkezett kamion pótkocsijában.

(MTI)

(Fotó: Ben STANSALL/AFP)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.