A Központi Statisztikai Hivatal pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nőtt a természetes fogyás mértéke az év első nyolc hónapjában, miután 1,9 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,2 százalékkal többen haltak meg 2018 azonos időszakához képest. Szám szerint ez azt jelenti, hogy 2019 januárjától augusztus végéig 58 254 gyermek született, 1119-cel kevesebb, mint tavaly ugyanebben a periódusban. Kiderült az is, hogy az év első nyolc hónapjában 87 726-an haltak meg, ami 212-vel több, mint az előző év első nyolc hónapjában. Azzal pedig, hogy a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás mértéke 4,7 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Úgy tűnik, hogy nem jött meg több párnak a kedve a gyerekvállaláshoz azzal, hogy Kövér László elmondta, hogy csak az a magyar, akinek az unokája is magyar. Pedig, a kedves diszkrimináció mellé még 7 személyes kocsit és hitelt is kapnának...

Forrás: zsurpubi.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fahrenheit451
@Szeparepa2: Te büntiben vagy, miszerint sokszor kell leírnod, hogy mit követtél el?
fahrenheit451
Én egyszer varrtam magamnak bőrből egy nadrágot 14 évesen, és bementem a kísérleti kommunista iskolába, de hazazavartak.
Az apám megvert ezért.
Szerintem az volt az első pofon, amit megkaptam az élettől.
fahrenheit451
Ügyes voltam, okos voltam, de mégis megvert az apám, és elítélt a rendszer.
Terrorista gnúsként mit is még, a primitav zakkan hülye parasztoknak...

Lófasz

www.youtube.com/watch?v=vaWTpkDDQR8

Az a sok arab a semmiért!
fahrenheit451
www.youtube.com/watch?v=VMTFkHCxeqQ

Fuct up.

Allah nevű isten nem létezik.
Mohamed meg csak egy elfajzott kecskebszó kis geci volt.

Vágod ezt muzulmán geci?
Leöllek, mint a disznót.

És akkor holnap jön hozzám az intéző bizottság.
Gyertek.
Terrorista vagyok.e, vagy nem.
A kulcskérdés.
Just You & me.
fahrenheit451
Az intéző bizottság, akik kurvára semmit nem tudnak Istenről.
Egy próbát megér...
Az intéző bizottság.
Egy próbát megér.

Egy geci vagyok, de a világ gecibb- mindenestül, mindenkistül.

Milyen jónak lenni ezen a világon?
SZAR !!!
fahrenheit451
Legyünk jók - csak ti (az intéző bizottság), meg én. (nem én öltem meg)
Kurvára ártatlan vagyok - www.youtube.com/watch?v=GLcapWjVXoE

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.