Bejelentette fellebbezését az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó kapitányának bűnügyi felügyelet alá helyezése ügyében – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel. Hozzátette: az úgynevezett Hableány-ügyben az ügyészség november végéig vádat emel.

Beadta a fellebbezést az ügyészség a Viking hajó kapitánya ügyében

Felidézték: a bíróság megszüntette a gyanúsított letartóztatását és bűnügyi felügyeletét rendelte el. Ezért a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a döntés ellen – a letartóztatás fenntartása érdekében – fellebbezést jelentett be. A fellebbezés a szabadlábra helyezésre nézve halasztó hatállyal bír – tették hozzá.

Azt írták: az ügyészség álláspontja szerint a korábban november 30-ig meghosszabbított letartóztatás továbbra is indokolt, a szökés-elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye csak ily módon zárható ki.

A 36 rendbeli bűncselekménynek kiemelt a tárgyi súlya – figyelemmel arra is, hogy Magyarország modern közlekedési történetének egyik legsúlyosabb, halálos áldozatot követelő közlekedési balesetéről van szó –, és

mivel Ukrajna nem adja ki állampolgárait más államnak, a szökés-elrejtőzés veszélye továbbra is nagy

- emelték ki.

Emellett a korábbi – bizonyítottan megtörtént – üzenetváltásokból arra lehet következtetni, hogy fennáll a gyanúsítottal szakmai és baráti viszonyban álló tanúk vallomása befolyásolásának veszélye – tették hozzá.

A bírósági eljárás nem a nyomozás megismétlése, a tanúk a bíróság előtt fő szabályként közvetlenül tesznek vallomást. Emiatt a letartóztatásnak "ez a különös oka" nem szűnik meg a nyomozás végén, hanem fennáll jelenleg is – áll a közleményben.

28 ember halt meg a balesetben

Május 29-én süllyedt el a Hableány sétahajó Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok, egyet még keresnek.

Az ukrán kapitányt, Jurij C.-t a vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsította meg a nyomozó hatóság.

A Fővárosi Törvényszék múlt pénteken azt közölte: a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen megszüntette a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását, és kényszerintézkedésként elrendelte, hogy bűnügyi felügyeletét a mozgását nyomon követő technikai eszközzel végezzék.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője már aznap jelezte az MTI megkeresésére, hogy biztosan fellebbezni fognak.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Nagyon nem akarják ezt az embert elítélni!
jesz
Mijalófasz van ebben az országban? Egy huszonhétszeres gyilkost akarnak kiengedni a guggolóból, annak ellenére, hogy azt a mérhetetlen anyagi kárt sem voltak még képesek felmérni, amit okozott..a lelki sérülések pedig megfizethetetlenek.

Jó lenne beletörődni annak, akinek kellene, hogy ennek a faszinak bizony sitten a helye...mivel jól beszéli az oroszt, ezért bér-rabtartás első fecskéjeként kipróbálhatná a "fekte delfint"...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.