Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen szerdán, Budapesten.

Magyarország megvétózta a NATO közös nyilatkozatát

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendezésében tartott Eurázsia Fórumon a Hilton Budapest Hotelben 2019. október 30-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Magyarország nem hajlandó a geopolitika oltárán feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget

- mondta Szijjártó Péter.

A miniszter hangsúlyozta:

a NATO nagyköveteinek találkozója után szokásos gyakorlat a közös nyilatkozat kiadása, de ezt most Magyarország megvétózta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta,

a hosszú előkészítő munka során a magyar kormány számos javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek köteleznék Ukrajnát a magyar közösségtől elvett jogok visszaadására.

Szerettük volna, ha ebben a közös nyilatkozatban szerepeljen olyan mondat, amely tartalmazza, hogy az ukránoknak teljesíteniük kell kötelezettségeiket, amelyeket nemzetközi jogszabályok, illetve nemzetközi szervezetek előírnak. Olyan javaslatot is tettünk, amely az Európa Tanácsra, illetve az ENSZ-re hivatkozik kisebbségi ügyekben – tette hozzá.

Ezeket a javaslatokat nem fogadták el, így "nem tehettünk mást, megvétóztuk a nyilatkozatot" – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter közölte:

a 150 ezres kárpátaljai magyar kisebbség érdeke "az óceán túloldalán nem olyan fontos, de mi itt élünk Közép-kelet Európában, egy magyar ember érdeke is elég ahhoz, hogy kiálljunk érte".

Magyarország világossá tette: a NATO-n belüli minimális szövetségi szolidaritás az lenne, hogy egy ilyen közös nyilatkozat mondjon valamit az egyik tagállamhoz tartozó kisebbség jogfosztásáról, és szögezze le a jogok visszaállítását – mondta.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Petike! Neked és a kelekótya kormánnak csak az ott élő magyarok szavazata számít, maga a magyar lakósság nem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
"Köhög a bolha,s mivel csak ő hallja,azt hiszi nagy a hangja?"
Béla333
Nem Magyarország vétózta meg, hanem max. a futsal miniszterünk...
lusta
@Pegero: Látszik drága sztrovacsek, hogy fogalma sincs a pllitikai és katonai érdekről. Az Ön istenenített Soros-bérenceinek sincs. Mondok egy példát. Lengyelországnak sokkal több lengyelje van az ukránoknál és a múltja az ukránokkal (Wolin) is több vérrel van írva, mint nekünk. Mégsem vétóztak. Sőt csodálkoznak inkább és finoman megjegyzik, hogy véletlenek pedig nincsennek, mert éppen most jön a gazda Magyarországra.
F_Viktor
@silber13: Írod:
"...csak az ott élő magyarok szavazata számít..."

@Oposit: Írod:
"...itt izmoznak a 150 ezres kárpátaljai magyarokért."

Dehogyis érdekli az orbán rezsim az ott élő magyarok sorsa, azóta óvja őket, mióta putyler izmozik az ukránokkal. 2014 óta.
Vagyis putyler parancsára kell orbánnak megakadályoznia Ukrajna felvételét a NATO-ba és az EU-ba.
evacica
Csodálkoznék,ha ez a zselés hajú bérenc nem ezt tenné a főnöke utasítására! Az a jó, ha mindenkivel;összeveszünk, hogy Orbán megmutathassa, hogy ő már csak milyen "harcos"fiú!
kereső
A kgb-s gazda kiadta a parancsot. A csicskák (putyin pincsik)- meg végrehajtják. Ennyike.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.