A Demokratikus Koalíció elnöke úgy látja, hogy Orbán Putyinnak nyit utat Európa gyengítéséhez.

Ármánykodást sejt Putyin budapesti látogatása mögött Gyurcsány
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Gyurcsány Ferenc a DK által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben azt írta:

olyan egyszerű, mint az egyszer egy, sem Putyinnak, sem Orbánnak nem érdeke az erős Európai Unió.

Ezért találkozik Orbán többet az orosz elnökkel kétoldalú tárgyalásokon, mint bármely európai kollégájával – tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hogy Oroszország "egy alig kiszámítható nagyhatalom", tele ezer problémával. Ezek elfedéséhez pedig – mint fogalmazott – "ha kell, újságírókat ölnek, ellenzékieket börtönöznek be, szomszédos területeket foglalnak el, és támogatnak szakadár mozgalmakat, újraélesztik a nagyorosz nacionalizmust".

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint ebben a helyzetben

Magyarország nem partnere, hanem kiszolgáltatott csatlósa lesz Oroszországnak.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Nem volna egyszerübb ezt telefonon megbeszélni? Ezért a manuszért minden évben napokig tartó felhajtás van milliókért!
Vagy röpüljön oda O.V. a "nem kormányzati" gépén! A másik meg vigye a TEK-t, meg a díszkiséretét!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Pedigaz Orbán nemis ármánykodik. Csak szimplán hazát árul. A Nagy Vörös Testvér kilóra veszi őt is (a falkàjával) és az országot is.
Szava se lehet, a titkosszolgálati iratok beszélnek helyette. És azok, még időben, a Kövér helyett a Putyin kezébe kerültek.
kereső
@RonaGyuri: Az lehet, de mig a falusi paraszt suttyó maradt aki volt, a kisvárosi proli kölök kikupálódott.
Eriksson
Gyurcsány hülyének nézi az "övéit". Még egy aluliskolázott parasztsuttyó is tudja, hogy Magyarország helyzetét mindig a nagyhatalmak határozták meg. Ha nem így lenne, ő nem is lehetett volna Me.
csak úgy....
@Eriksson: egy dübörgö országban,orbánnal az élen,mikor lassan 330 ft az euró és a romány bani is többet ér,mint a forint? te agyilag bányakárosult?
Gáon Mordehaj
@namihami: Érdekes!
Pedig az orosz hírszerzés Magyarországon a ballibsik idején virágzott.
A fenti hozzászólók, sőt a PROPELLER elvhű bázisa, saját egzisztenciális sértettsége és egykori kommunista-internacionalista-kozmopolita családi háttere, ezáltal elsődleges szocializációja és nem utolsósorban családgenealógiájának etnikai összetevői miatt nonkonformista, frusztrált és destruktív!
MIVEL! A Társadalmi béke záloga, ha az etnikum lefedi a nemzet fogalmát. A társadalmat történelmi eredet és sorsközösség alkotja, amelynek azonos a nemzeti szelleme, és nem 100-150 éve betelepedet jöttmentek arrogáns, hatalomvágyó gyülekezete.
Itt van ez a DOBREV KLÁRA is!
Ez a némber vajon mitől lenne magyar?
Anyai részről halachikus zsidó, apai részről bolgár (szintén zsidó). Nos ilyenek és hasonszőrűek a liberális baloldalnak mondott politikai formációk reprezentánsai. Okádni való valamennyi!
namihami
@Gáon Mordehaj:"" Ez a némber vajon mitől lenne magyar?""
Talán attól, hogy itt született, itt tanult, ide fizeti azt az adót, TB-t és egyéb pénzeket, amit ez a néhányszáz évvel előbb ugyan, de szintén nem honi születésű újmagyarunk most a saját újraválaszthatósága és további gazdagodása, EU-s pénzek családi besöprése céljára osztogat mértéktelenül a nemmagyar állampolgároknak. Mert attól még, hogy magyar nemzetiségű, nem velünk kellene eltartatnia magát. Ez az ezer év és a közben zajló történelem bőven elég volt ahhoz, hogy Vereckénél betévedő színmagyarnak még írmagja se legyen mára. És akkor a nem is magyar nemzetiségűek fele osztott adóforintokról ne is beszéljünk.
Lopott? Szinte biztos. De ennek az elitnek vajon melyik tagjáról lehetne elmondani, hogy tisztakezű lenne? 2010-ben óriási pofával harsogták, hogy a szocik lopnak. Mi megy azóta? A mumus (a Gyurcsány, akinek a neve elég, hogy a Viktorra a fosás jöjjön) is biztos szerzett kétes vagyont, de NEM miniszterelnökként. Nem a család, a vő, a Mészáros (ami szintén ő) és a klikk lett a Vezér uralkodása alatt sokszoros milliárdos? A Mészi okosabb, mint a cukkerberg? Pár év elég volt neki mindahhoz, amije van? A bennfentesek 250 millóért kefélnek a ladikon és itélik oda a ""vállalkozóhölgyeknek"" at EU-s támogatásokat? Te talán hallottál ilyen vagy hasonló szoci ügyeket?
Ezek nyers tények, nem vádak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.