A PPF Csoport eladta a magyarországi Telenor cégek, a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate 25 százalékát az Antenna Hungáriának – közölték a felek csütörtökön az MTI-vel.

Az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25 százalékát

A partnerek új holdingot hoztak létre, amely vegyesvállalatként működik a PPF Csoport 75 és az Antenna Hungária 25 százalékos tulajdonában.

A tájékoztatás szerint a Telenor Magyarország üzleti működését továbbra is a PPF irányítja, a cég menedzsmentje és vezetősége változatlan formában folytatja munkáját. Az Antenna Hungária stratégiai partnerként egy-egy főt delegál az új holding igazgatóságába és felügyelőbizottságába, valamint egy-egy megfigyelőt a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate igazgatóságába és felügyelőbizottságába.

A közlemény idézi Ladislav Bartoniceket, a PPF Csoport távközlési befektetésekért felelős részvénytulajdonosát, aki elmondta: az ügylet megerősíti piaci pozíciójukat ezen az erős versenyt mutató piacon, valamint bizonyítéka annak is, hogy a PPF közepes méretű távközlési cégként hosszú távon elkötelezett a közép-kelet-európai régió iránt.

Sárecz Zsolt, az Antenna Hungária elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a közös stratégiai szinergiák kihasználása lehetővé teszi az Antenna Hungária és a Telenor számára, hogy még jobb és komplexebb szolgáltatásokat nyújtsanak a magyar lakossági média- és telekommunikációs piacon, valamint üzleti partnereiknek.

A PPF Csoport 2018 júliusában vásárolta meg a Telenor távközlési leányvállalatait Magyarországon, Bulgáriában, Montenegróban és Szerbiában. A PPF Aréna 1 Közép- és Kelet-Európa egyik vezető távközlési csoportja, amely magába foglalja a PPF telekommunikációs érdekeltségeit – a CETIN-t, a cseh O2-t és a Telenor CEE-t.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Főlökött
Egy bűnöző bandában lett részesedésük ? Csak gratulálni tudok ehhez.

Telenornál -> dehogy annál, Pannon GSM.-nél voltam 19 évig, de amit műveltek, az vérlázító. Arra való tekintettel, hogy 19 évig ezeknél voltam, nem jelentettem fel őket, de javaslom meneküljetek tőlük.
Törvényeket nem tartják be, egyoldalúan szerződést módosítanak, ha nem tetszik el lehet húzni, A szerződésben foglaltakat nem tartják be, bekorlátozzák önhatalmúan az ügyfeleket, majd jóval drágábban kevesebb szolgáltatást árulnak - illetve szolgáltatnak.

Ha tetszik - ha nem a csoda telenornak, egy olyan takony cég, mellyel még akkor sem kötnék szerződést, ha fizetnének érte.

Szóval az Antenna Hungáriának, csak gratulálni tudok ehhez.

Ugyanolyan, mint az UPC-Vodkafon. Soha nem feledem, amikor az UPC-s előfizetők bedobálták az átvevőnek a beltériket és nem részletezem, milyen megjegyzéssel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.