Az Országgyűlés négynapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők hétfőn újabb kilenc évvel meghosszabbíthatják a jelenlegi legfőbb ügyész, Polt Péter megbízatását, valamint alkotmánybíróvá választhatják Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét.

Ezzel bíbelődik a jövő héten a parlament

A házelnök – parlament honlapján elérhető – napirendi javaslata alapján az ülés jövő hétfőn 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Nagy-Bozsoky József, korábbi MDF-es képviselőre történő emlékezéssel kezdődik, amit napirend előtti felszólalások követnek.

Az interpellációkra ezúttal is két óra áll rendelkezésre, majd három személyi javaslatról döntenek egyórás titkos szavazáson.

Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész újraválasztására Áder János köztársasági elnök tett javaslatot. Handó Tünde, az OBH vezetője Stumpf István korábbi alkotmánybíró helyét veheti át a Fidesz-KDNP jelölése után. Szalayné Sándor Erzsébet pedig, a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettesi posztot töltheti be megválasztása esetén.

A képviselők szintén az első ülésnapon tehetik fel azonnali kérdéseiket, amire ezúttal is hatvan perc áll rendelkezésre.

Kedden reggel 9 órától napirend előtti felszólalások indítják az ülésnapot, majd három nemzetközi szerződés kihirdetéséről határoznak.

A szavazások után hét javaslat általános vitáját bonyolítják le. Egyebek mellett szó lesz a törvényszéki végrehajtással, az egészségüggyel, a szakképzéssel és az öntözéses gazdálkodással összefüggő változtatásokról is.

A szerdai napirenden az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi beszámolóinak, valamint a hatóság jövő évi költségvetésének tárgyalása szerepel.

A parlament következő ülése november 11-én, hétfőn zárul. A képviselők ekkor kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak.

(Kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Olyan felesleges ez az egész parlamentesdi. Ha nem kell gombot nyomkodni,akkor csak pár ember kornyadozik a padokban.Mikor szavazni kell,akkor meg úgy is a 2/3 dönt. Be kéne zárni az egész parlamentet,vagy átalakítani stadionná.A képviselőkkel nem lehet beszélni az újságíróknak, a bajszos horgász aki egy nem létező Köztársaságnak az elnöke úgy is rábólint mindenre. Mennyi pénzt meglehetne spórolni,ha annak a pár képviselőnek aki éppen el megy,nem kéne nap díjat,ebédet,sofőrt, fűtést,villanyt,őrséget biztosítani. Ehhez az egész cirkuszhoz elég lenne egy olvasó kör is. Mennének már a csába el.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gauntlet
Áder? Inkább Orbán - akarja ezt a pipogya főügyészt újra és újra! 9 év! Baromi sok! 2 ciklus elég lenne!
kereső
" A lónak a faszát"- na ezzel bibelődik a magyar parlament, nem más ez csak szemfényvesztés- és örök bebetonozása orbán hatalmának.
cikicakk55
Olyan felesleges ez az egész parlamentesdi. Ha nem kell gombot nyomkodni,akkor csak pár ember kornyadozik a padokban.Mikor szavazni kell,akkor meg úgy is a 2/3 dönt. Be kéne zárni az egész parlamentet,vagy átalakítani stadionná.A képviselőkkel nem lehet beszélni az újságíróknak, a bajszos horgász aki egy nem létező Köztársaságnak az elnöke úgy is rábólint mindenre. Mennyi pénzt meglehetne spórolni,ha annak a pár képviselőnek aki éppen el megy,nem kéne nap díjat,ebédet,sofőrt, fűtést,villanyt,őrséget biztosítani. Ehhez az egész cirkuszhoz elég lenne egy olvasó kör is. Mennének már a csába el.
vacsi
@cikicakk55: Azt kell mondjam, hogy sajnos, igazad van!
sokanvagyunk
@cikicakk55: "...csak pár ember kornyadozik" - a képen is látható, mind a 2/3-ad. :)
Eladott Ország
1.bp.blogspot.com/-Ka2HN03TFz4/XYZsby5P6CI/AAAAAAABgfI/5fDK9VvC8PIfTktWcviCrs2gRhyEKkrEQCLcBGAsYHQ/s1600/FOTO.jpg
Az, hogy idáig fajult a parlamenti politizálás, arról szerintem a boldogkarácsonyozással, flegma lekezeléssel, közel tíz éves basáskodással eltelt évek tehetnek, amikor Orbán és a fidesz gyakorlatilag azért járt be dolgozni az ország házába, hogy kiröhögje a teljesen eszköztelen ellenzéket, amely leginkább a NER-féle kirakatdemokrácia biodíszleteként funkcionált. És azért, hogy Semjén Zsolt szerelmes pillantásokkal nyugtázhassa gazdája akasztófahumorát és papírról felolvasott dakota beszólásainak suttyósságát. Nem, én azt hiszem, hogy a rozsdás bicikli túlfutott, pedig a kétharmados stabil többséggel lehetett volna elegánsan és nagyvonalúan is kormányozni. Baszottul nem sikerült, mert szándék sem volt rá. És nem látszanak a jelei annak, hogy bármi is változott volna. Hogy Orbán Viktor változatlanul azt gondolja, hogy elég lekisnyilasozni a Jobbikot, hogy elég előrángatni a naftalinból az öszödi beszédet, és azt mondani, hogy kereszténységből és erkölcsi dolgokból és úgy egyáltalán bármiből a fideszt ilyenek ne oktassák, azt jelenti, aminek első ránézésre is látszik: minden marad a régiben. Mert ugyan lehet, hogy normális ember azt gondolja, hogy mindennek van határa, a lopásnak és az arroganciának is például, a fideszt nem lehet számonkérni, mert jön az ezeréves múltra való hivatkozás.
Gáon Mordehaj
@Gauntlet: Miért lenne "pipogya?" Mert nem a ballibsik kottájából játszik?
Gáon Mordehaj
A magyarországi galuti ballibsijei azért nem kedvelik a kétharmados nemzeti kormányt, mert ezáltal nehezebben megy nekik a politikai zsarolás és zavarosban való halászás! Ugye nosztalgiával gondoltok a szadeszes időkre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.