Szeptember elején már ugyan egyéves működés után visszavonták a Magyar Nemzeti Bank doktori iskolájának használatbavételi engedélyét, de nem költöztek ki onnan, továbbra is használják azt. Eddig úgy tűnt, zavartalanul, azonban október 13-án ellenzéki polgármestere lett az I. kerületnek. Az új polgármester szerint használatbavételi engedély nélkül működik a jegybank doktori iskolája. A szomszédos ház a zajszigetelés hiánya miatt már a tavaly szeptemberben megtámadta az első fokon kiadott használatbavételi engedélyt, ezért azzal már a nyitásakor probléma volt. De akkor végül sem az I. kerületi önkormányzat, sem az illetékes kormányhivatal nem akart keresztbe feküdni a beruházásnak.

A Matolcsy György vezette jegybank egyik alapítványa, a PADA (Pallas Athéné Domus Animae) négymilliárd forintot költött a Mátyás-templommal szemben álló régi budai városháza átalakítására. Az épületet eredetileg egy új doktori iskolaként harangozták be, de kiderült, hogy vendéglátó egységek is működnek majd benne – írta meg korábban a 24.hu. A problémát az okozza, hogy az épület átépítésekor nem szigetelték le a szomszédos lakóház tűzfalát, sőt a belsőudvar egyik látványelemeként csupaszon meghagyták a falfelületet, így a lakók csillapítás nélkül szenvedik el a PADA-épület felső szintjére telepített szellőztető rendszer zaját és rezgéseit. 

Az Index most az üggyel kapcsolatban azt írja:

az ellenzéki Párbeszéd adta az új polgármestert az I. kerületben, emiatt lezárulhat a jegybank doktori iskolájának hosszú ideje húzódó ügye. 

Az RTL Híradójának V. Naszályi elmondta, a jegybank valóban engedély nélkül használja az értékes épületet, de ha meglesz az új jegyzője a kerületnek, megszüntetik a jelenlegi törvénytelen helyzetet.

A műemlék-épületet használó Magyar Nemzeti Bankhoz kapcsolódó Pallas Athéné Domus Animae (PADA) Alapítvány doktori iskolája jogi vitába keveredett a környéken lakókkal. Utóbbiaknak az a kifogásuk, hogy a felújítást az MNB/PADA oktatási célúnak titulálja, de a beruházás alapján a belső udvarra kitelepülő vendéglátóipari és a rendezvényközpont-funkció is komoly szerepet kapott. Kétszer kihívták a rendőröket is a doktori iskolában zajló bulik miatt is.

A nyáron lezajlott szakértői mérések során

nappal és éjszaka is 50-60 decibeles alapzajt mértek a lakószobákban.

Az ügy vége az lett, hogy az alapítványtól elvették az épület használati engedélyét.

A jegybank már nyílt levelet is írt V. Naszályi Mártának, amiben azt kérik, hadd maradjon a doktori programjuk a Várban.

Forrás: Index, RTL, 24.hu

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Éppen ideje véget vetni a fitymaszos visszaéléseknek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Matolcsi ámokfutásának is vége lesz egyszer!!!???
jesz
Bayer bérlemény, MNB doktori iskola...és ez még a kezdet...

Aztán valaki csak feladja. De mint tudjuk, "ez sem enged, az se hagyja,"...(Arany)
cikicakk55
@tudode: ma 14:08
" a magyar köztársaság fejlődésének előmozdítása és az alkotmány érvényesülésének érdekében lelkiismeretesen teljesítem! ISTEN ENGEM,ÚGY SEGÉLJEN!" A köztársaságot nagyon gyorsan megszüntették,csak a Köztársasági elnököt tartották meg. Úgy vannak vele,hogy a bajszos szar is a Bibó kollégium gyermeke,nem hagyják cserben. Bólogató Jánosnak még megfelel,másra úgy sem jó,viszont több száz millió forintot el lehet passzolni havonta a Köztársasági elnüköt kiszolgáló személyzetre,azok bérére, a rengeteg gépre amit használnak,stb. Szerintem legalább 20 év kell ahhoz,hogy minden disznósága a Fidesznek kiderüljön és a bűnösöket meg is büntessék. Valamiért nem vagyok biztos benne,hogy az MSZP és a DK ehhez jó partner.
reagens
Világos, hogy a nem törvényes működést helyre kell tenni. A Viktorozós A4 es lapok viszont miért kellettek? Nem szakmai döntés született?
tudode
@cikicakk55: .
Stem olyan csuti féle LÁTSZAT DEMOKRÁCIÁCSKÁT tart fenn őfélesége, és csak idő kérdése, hogy vele együtt az ország a nagyhatalmak, és az EU, ki tudja hány szögben mikor huppanunk a semmibe!!!
.
A DK-val való kakaskodás még mindig tart, de ami óta szerencsétlenkedik államigazgatási barbárként felnőtt egy generáció, de olyan gyenge eresztés, hogy amit elkövetett az országgal szemben, egy csepp váráldozatot nem ér meg!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.