Több oka is lehetett Orbánnak arra, hogy ne a Mészáros-birodalmon belül futtassa fel a megszerzett informatikai céget, amellyel uralni akarják a piacot.

Orbán üzent Mészáros Lőrincnek: senki nincs biztonságban

A 4iG Nyrt. informatikai vállalkozás 2018 nyarán olvadt be a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt.-be, idén júniusban viszont az egykori felcsúti polgármester váratlanul megvált a társaságtól, a cégtulajdon döntő része Jászai Gellérthez került, aki korábban a Mészáros-birodalom működtetője volt, ám azóta otthagyta a Konzum-Opust. A 4iG ezután vette meg a T-Systems Magyarország Zrt.-t a Deutsche Telekomtól.

A 444.hu most arról ír, hogy a kormány legalább egy éve készül az informatikai szektor elfoglalására, a 4iG pedig nemcsak a kormányintézmények, állami hivatalok, az államhoz közeli pénzintézetek fő informatikai szolgáltatója lesz, de az államhoz kapcsolódó nagyvállalatok és önkormányzatok szinte kizárólagos beszállítója is.

A lap felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarország az elmúlt években alig hívott le informatikai fejlesztésre felhasználható uniós forrásokat, és több forrása szerint is elképzelhető, hogy szándékosan tartottak vissza fejlesztési pénzeket, amíg nem sikerül megszervezni az informatikai beszerzési piac feletti teljes politikai felügyeletet.

Ez mostanra megtörtént: Rogán Antal minisztériuma 2018 nyarán megkezdte a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) előkészítését, amely az összes állami vállalat, intézmény és minisztérium 15 millió forintnál nagyobb értékű informatikai megrendelési igényét (gépparkok és szoftverlicencek beszerzésétől bármilyen informatikai rendszerátalakításig) vizsgálat alá vonja, a 250 millió forintnál drágább beszerzésekről pedig az erre a célra létrehozott Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) dönthet, a végső szó ezekben az esetekben is Rogáné.

Ezzel párhuzamosan építették fel a 4iG-t, mint nagyvállalatot, amely irányítja a piacot, és learatja a kiírt tendereket.

A céget idén nyáron a nevére vevő váci születésű, a Corvinuson végzett Jászai Gellértnek a kilencvenes években egy tanácsadó cége volt, amellyel a Plaza Centers nevű céggel közösen előbb a plázabizniszben dolgozott, majd a kétezres évek elején az SCD Grouppal szállodaépítésben és turisztikai fejlesztésekben volt érdekelt. A korabeli sajtóhírek szerint az MSZP-közeli Leisztinger Tamás állhatott az akkori üzleti vállalkozásai hátterében, de a 444.hu információi szerint Jászainak jó kapcsolatai voltak mind a Fidesz, mind az MSZP-SZDSZ köreiben.

A lap forrásai szerint Jászai 2006 után találkozott többször is Orbán Viktorral is, akivel az SCD Group balatoni terveiről egyeztethetett. Cége a tőzsdére lépése előtt a válság miatt került padlóra, ekkor a lap információi szerint ígéretet kapott Simicska Lajostól és a Fidesz köreitől, hogy megmentik a céget, de végül az állami segítség elmaradt, az ingatlanok és a megszerzett üzletek pedig Simicska köréhez kerültek.

Jászai 2014 után a felemelkedő Mészáros-birodalomban tért vissza a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. elnökeként, majd az Opus Global Nyrt. igazgatósági tagjaként, ahol operatív feladatokat is ellátott, Jászait fideszes körökben csak mint a birodalom consigliere-jét emlegették, amely a lap információi szerint egyre inkább zavarta Mészáros körét és a cégben pozícióhoz jutó családtagjait, különösen Mészáros Beatrixot, aki maga szerette volna vezetni a Konzumot, emellett pedig Mészáros gyerekkori barátjával, Vida Józseffel sem jött ki.

A korábbi években komoly veszteséget termelő 4iG 2018 nyarán vált eladóvá, Mészáros ezután vette meg, majd a cég a 444.hu információi szerint Orbán Viktor döntésére került Jászaihoz.

A lap forrásai szerint Orbán több dolog miatt is így döntött: egyrészt távolabb akarta tartani az informatikai szektort a családi ügyektől, mert nem akart még egy OLAF-vizsgálatot; másrészt bár a cég felfuttatásához kellett egy bejáratott informatikai vállalat, a T-Systems megszerzése, a német anyavállalat nem akart Mészárosékkal közvetlenül üzleteni; harmadrészt az Opus-Konzum-birodalom elkezdett kezelhetetlenül nagyra nőni, ami szükségszerűen bizonyos pénzek elfolyásával járt, ezért Mészárosnak több biznisztől is meg kellett válnia, Orbán így üzent neki.

A lap forrásai szerint amint a 4iG Jászaihoz került, a Deutsche Telekom is belement a T-Systems eladásába, Jászai pedig így a felcsúti köröktől függetlenül építheti fel a céget, bár Mészáros pozíciója továbbra is megkérdőjelezhetetlen.

Jászai Gellért nem reagált a lap megkereséseire.

Kép: MTI/Máthé Zoltán

Forrás: hvg.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Hoppa, kivancsi vagyok mikor jut meszaros simicska sorsara.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Hoppa, kivancsi vagyok mikor jut meszaros simicska sorsara.
nevemnick
@Yoda69: úgy látszik, hogy már a meneküléshez elég pénz van az offshore számlákon...viszont addig húzzák, amíg késő lesz...
nezelodo
@Yoda69: ma 10:18. Ezért vélekedek már régóta úgy, hogy nem szeretnék a Lölö bőrében lenni. Akármilyen hűséges is, és nem csak mutatja, egyszer, ha Orbán érdekei úgy kívánják, agyagba döngöli az egész famíliát, és majd örülhetnek az Isten háta mögött egy kecskefarmnak is. Akkor majd szívesen adnék tanácsot a Beatrix asszonynak, hogy hogyan kell fogni a vasvillát, amikor kiganéz a kecskeólból.
Nessy
Elnézve az eddigi kormányzati informatikai beruházások "eredményeit", jó lesz beszerezni kellő mennyiségű papírt, ceruzát, radirt!
Eladott Ország
A nem Mészáros érdekeltségű, nem parancsra működő nemzethy iroda ajtaján már nyíltan, felemelt sisakkal bemasíroztak az új katonák, informatikusok álruhájában. Az amúgy vegetáló 4iG, ami nagy mellénnyel indult, vezető szereplőként kívánt megjelenni megalakulásakor még a nemzetközi piacokon is – szerény véleményem szerint csak azért lett összegründolva, hogy rátehesse mancsát a Nemzeti Választási Iroda számítógépeire és azok működésére. Beleértve, természetesen, a szavazatszámlálást is. Igaz, idén júniustól már Jászai Gellértnek hívják a fő tulajdonost, akit Mészáros szent jobb kezeként tart számon az üzleti világ. De így mégsem lóg ki annyira a lóláb, papíron nem Lölö a főnök. Jaj, Istenem, a szentháromság új megtestesülése, szó nem érheti a ház elejét, ha csak a főbejáratot nézzük. Ott sem Viktorok, sem Lőrincek nem szerepelnek a névtáblákon. Lehet, hogy megérjük a hagyományos banánköztársaságok sorsát. Soha nem gondoltam volna, hogy azt fogom mondani valaha – fölösleges elfáradni az urnákig. És most ezt mondom, mert ha Mészáros összesíti a szavazatokat – kicsi kezét be nem piszkolva, még Kubatov listákra sem építve, „csak” az NVI számítógépes programjára – akkor kérem postán eljuttatni azt a kiló száraz tésztát, ami jár a pórnépnek majd a hülyítős országjárás során. Csinálok belőle krumplis tésztát az afrikai menekülteknek.
tudode
Szakbarbárok vetélkedője folyik, miközben a honvédelmi miniszter feje főhet a kibertámadások kivédésén
.
Arról nem is szólva, hogy
.
------ Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
.
https://24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-la...
.
"""A professzor szerint a magyar gazdaságpolitikai modell unortodoxia néven a rögtönzésekre épít."""
.
Aki nem koptatta évtizedekig az államigazgatás lépcsőit, elképzelni sem tudja, hogy a vágásra érett milliárdoSOKK milyen módon verik át azokat, akiknek tudománya, szakmai felkészültsége már akkor is kevésnek bizonyult, fofakaratéjukkal csak égbe kiáltott szó volt!!!
.
!!!
cikicakk55
Szerintem ezzel a húzással most nagyon rosszul járnak.rengeteg fiatalnak van sokkal nagyobb informatikai tudása,számítógépes ismerete,mint Lölönek,vagy ennek a másik idiótának,eddig a nevét sem hallottam.Azon nem csodálkozom,hogy orbán megpróbálja Mészarost kicsit hátrább vonni a beszerzésekből,mert már túl feltűnő,hogy annyira buta ábrázattal,és olyan megnyilvánulásokkal( okosabb vagyok mint Zuckerberg, Miért vettem egy újságot? Ja,ha azt írták,akkor tényleg vettem stb) tehát annyira látszik rajta,hogy hülye mint asegg,hogy már szégyen vele kiállni bár hová is.Hiába adsz egy IQnukura öltönyt és nyakkendőt,az akkor is az marad. Minden esetre én bízom a fiatalokban,hogy kiverik a kezükből az informatikát.
Havanagi
Jönnek-mennek a lófejek,míg egyszercsak keresztapa is kap egyet))))))))))))))))))))))))))))))))
SystemError
Nyilván színjáték... A vagyon eloszlatás elvét látjuk csak kifelé. Befelé talán meg igen, Viktor eddigi bukásaiból mindig tanult, tehát ezen a ponton is azért jól jön a több ponton állás... Készüljön csak a végnapokra, fiktív vár így is úgy is bukó egy jogállami demokráciában...ha Lölő, ha nem...!
nezelodo
A nemzeti Lölö informatikai térhódítása aprópénzre váltva azt jelentette, hogy a bekebelezett cégek némelyike hónapokig elfelejtette kifizetni a dolgozóit, volt aki nagy családos emberként most kapta meg a még esedékes május, júniusi fizetését, (és még jobban járt mint a többi), tudjátok mert a "családok védelme, meg a gyerek az első"...
Ezek az informatikusok szétspricceltek a világba, volt akit kapacitáltak, hogy alvállalkozóként végezzen szoftverkarbantartást, de már ismeri őket, eszébe sincs még egyszer beleülni a hintájukba.
Pálinkafőző Rézüst
cigók egymáközt... :))) ráadásul a strómanja... Vihar a biliben...(pohárban?)... :))))
Clavigo
@Pálinkafőző Rézüst: Gondolom,kegyes Urunk,ráküldi az " osztrák nyugdíjast ",,,,, ha Csicska Lőrinc elfelejti,,hogy hol a helye...
Eladott Ország
@Havanagi: ma, 12:25; Reméljük együtt ülnek a vádlottak padjára is.
https://scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9...
https://uploads.disquscdn.com/images/fd6e3eda...
A mi drága puritán gecink nem is foglakozik pénzügyekkel! Nem is lehet belekötni mert minden átlátható!
Szeparepa2
Jó lett volna az; legalább lett volna lehetőségünk és okunk felkoncolni az összes szarházi parazita agyhalott fizeSS patkányt...
Szeparepa2
Szarbánmaffia a így csalt lopott a régi szép időkben: 2000-ben ajánlásra megkeresett egy tag, hogy állami alapítvány pénzügyi igazgatója, és kell neki egy IT alvállalkozó, akin keresztül kedvére tudja bonyolítani az ilyen jellegű költségeket és kiadásokat. Van már IT-s alvállakozó, azt először ki kell fúrni, ami úgy lenne, hogy írnék egy szakvéleményt, az irodájukról, hogy dilettáns módon van kivitelezve. Nagyjából mindegy mit írok, de azért egy rápillantásra tűnjön profinak, úgyis ő bírálja el, csak ő mégsem hamisíthatja, továbbá tökéletese, ha utána én pályázok a helyükre és természetesen megkapom. Természetesen ennek is van már javadalmazása, akkor 20 éve volt 300 ezer plusz áfa. Fiatal voltam, kellett a pénz, végig sem gondoltam, hogy nagypályás állami korrupcióba szállok be és igent mondtam. Gondoltam, ha ki is rúgnak hamar, akkor is már kerestem, csak ezzel, a 10 perc alatt készíthető "szakvéleménnyel". Jól kerestem, de a nagy buli nem indult, mert elhúzódott a többszörösen túlárazott épület felújítás. Akkortól kezdett volna dőlni a lé, mert ha kész az épület akkor jöttem volna én mint IT-irodatechnika FULL beszállító. Tehát mindent én vittem volna (kérdeztem is hogy hogy lesz erre pénz, azt mondta nyugi intéz mindenre, ha nincs már rá pénzem, áruhiteleket)... 2 évig dolgoztunk össze, annak is csak szarbángeci bukása miatt lett vége, kerestem összesen talán másfél-két milliót. Nagyon lassan kaptam meg a pénzeket, és a legtöbb szállítmányt sajnos saját pénzből vettem, szóval annyira nem örültem, de reménykedtem és vártam hogy a "nagy" elindul. Veszteség csak az idő volt, hiszen ha fél év alatt méltóztattak utalni, akkor az a milla, már osztva 6-al ugyebár már nem akkora mutatvány. Nyilván még nem voltunk EU tagok, így nem közpénz volt, csak legfeljebb csekély részben (már amennyit mögé láttam a dolgoknak), hanem alapítvány támogatások, közte állami és német állami, illetve magán támogatások gondolom; de hát azt sem lehetett a fickónak elhinni amit kérdez...
Szeparepa2
@Szeparepa2: A bejövő pénzek legalább felét elvette mindig magának, de még így is jó bevételem volt, hiszen 3-szoros túlárazással dolgoztunk. Mondtam is neki, hogy nem tudom, hogy ezt így vállalhatom-e mert ez necces, ez már csalás kategória... Annyit válaszolt, hogy nyugi, minden le van fedezve, nem lehet baj, államtitkára van a miniszterelnöki hivatalban... de ha nem vállalom, semmi baj, gyorsan talál mást a helyemre... Személyesen szarbán által alapított alapítvány volt amúgy, úgy tudom... Eme időszak vége felé, a cégtársam rávette egy még keményebb csalásra... 400 ezer forintért kellett eljátszania egy szakértőt (tehát kiadni magát másnak), egy magas szintű megbeszélésen. Hiába mondtam neki hogy ezt ne, mivel nem a cégemen keresztül ment, hanem egyéni akció volt, nem szólhattam nagyon bele, az biztos, hogy ehhez már a nevem nem adtam volna. A túlárazást még ki lehetett magyarázni, hiszen szabad árak vannak... és elfogadta a partner, akkor kész kétoldalú egyezség, mosom kezeim. Elment a srác beült a találkozóra, helytállt sikerrel (emberünk mindent precízen betanított neki, azt mesélte senkiben a kétség szikrája sem volt, hogy nem az akiként fellép)... A PÉNZÉT SOHA NEM KAPTA MEG... pár hónapig igérgetés volt, aztán eltűnt a fickó ahogy a fizeSS maffia megbukott, azonnal... nekem is maradt bent egyébként cég pénz... szerencsére, mivel makulátlanul le volt minden papírozva, ki kellett fizesse az alapítvány, de kb egy évet vártam rá még... Ekkor bezzeg felbukkant a homályból emberünk és a részét még ebből az utolsó "ütemből" is kérte, amit nem akartam adni, mert hogy tartozik a cimborámnak, de megfenyegetett szinte, és azzal érvelt hogy két teljesen különálló ügy, tehát nem volnék fair, ha a pénzét visszatartanám emiatt, nem nagyon tudtam vele vitatkozni sajnos, pedig akkor szájba kellett volna rúgnom és kihívnom a zsarukat, inkább vállalni a bűnrészesség felelősségét is akár... Minderre tanúim is vannak, de nem érdekelte Hillert az ügy. ÁSz ellenőrzésen is átment.
staro2
Van ember ebben az országban, aki önálló gazdasági tényezőnek véli mészáros gázszerelőt?
Szeparepa2
@staro2: A szarbánbirkák pl! De amúgy legfőképp ők, a náci hazaáruló szarbánmaffia nincs biztonságban, CSAK ŐK A TŐLÜNK ELCSALT-LOPOTT PÉNZEN, EXTRÉM DRÁGA PROFI TESTŐRSGÉGEL VÉDIK MAGUKAT... rég meszesgödörben lennének különben, ezt nagyon jól tudják...
Borsodi
@Szeparepa2: De hogy lennének ebben az országban senki se fog az életére törni se ne ki se Szíjártónak,Matolcsinak Borkainak,csak kidobott pénz,persze van okuk félni de a vesztüket nem Magyar fogja okozni.ha egyáltalán fogja valaki.
ila51
már a poloskának is poloskája van ...
advocat
Lőrincke! Önállóskodni akarsz? Ejnye! Ne feledd, volt egy Simicska is!!!
Eladott Ország
Tudjátok, ő hírneves mangalicaszerelő és futballcsapat-tulajdonos, aki úgy vásárolgatja a szállodákat, mint más a reggeli joghurt mellé a kiflit. Az úgy lehetett, hogy ült Lölö a hokedlin, olyan negyven éves koráig. Vagy kicsit tovább. Tellett-múlott az élete, közben annyi történt vele, hogy időnként lecserélte a játszós kezeslábast, amiben a gázt szerelte. Aztán egyszercsak az ő régi cimborája és szomszédja miniszterelnök lett. Erre Lölö kirúgta maga alól a hokedlit, a homlokára csapott (ez most is tisztán látszik, mert kicsit be van neki horpadva a búrája) és azt mondta: hát hiszen én is zseni vagyok!
És tényleg. Azóta csak úgy sugárzik, mint Paks2 fog, ha odaengedik ezt a reneszánsz gázszerelőt. Márpedig odaengedik és nagyjából mindenki más biztos lehet abban, hogy őt meg nem. Se Paks2-höz, se Paks1-hez. Ugyanis Paks1-nél Simicska Lajos sertepertélt nagy erőkkel, de amikor összeveszett a legokosabb Viktorral, akkor Lölö egyik cégecskéjét, a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.-t az MVM Paksi Atomerőmű minősítéssel ismerte el. És mit ad isten, ez a Lölö-cég át tudja venni a Simicska cégtől a munkákat, mert pont ért hozzá és pont kapott minősítést. Hogy mik vannak.
volvós
...Majd lesztek a szegedi Csillagban, ott felügyelnek rátok !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. November 19., 07:38
A dunaújvárosi ámokfutónak jogosítványa sem volt
Itthon - 2019. November 19., 08:00
Ezeket árverezik el Andy Vajna tárgyai közül
Itthon - 2019. November 19., 06:04
Távozik a hidegfront, jön a köd