A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt, ezért az egészségügyi fejlesztések egyik irányvonala az alapellátás javítása – mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn.

Kásler szerint nem az egészségügyet kell fejleszteni, hanem a megelőzést

Kásler Miklós közölte: a kormány több mint 10 milliárd forinttal támogatja csoportpraxisok létrehozását, hogy egy-egy földrajzi egységben a különböző orvosi szakmák együtt dolgozhassanak.

Az alap- és szakellátásban dolgozó fogorvosok pedig havi fix összegű díjemelést kapnak, mert míg a családi orvosok jövedelme folyamatosan emelkedett, az övék ezzel nem tartott lépést – tette hozzá.

A miniszter beszélt arról is, hogy átalakították a sürgősségi ellátást, megalkották az öt nemzeti programot és folyamatosan fejlesztik az Országos Mentőszolgálatot. Utóbbi részeként új mentőállomásokat építettek és újítottak fel, de megújult a mentőgépkocsipark és a felszereltsége is – fűzte hozzá.

Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT): januártól minden beteg egészségügyi adatait egy helyen érhetik el a betegek és a kezelőorvosok egyaránt – tudatta.

A miniszter szólt arról is, hogy a sebészek érsebésszé átképzésének támogatására Bakay Lajos-ösztöndíjat hirdettek meg, hogy jövőre a budapesti érsebészeti centrumok folyamatos ügyeleti ellátásban működhessenek.

Kásler Miklós a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy nő a traumatológiai ellátás állami támogatása, a fix díjakra ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre pedig további 10 milliárd forintot fordít a költségvetés.

(Kép: MTI/Kovács Tamás)

Forrás: MTI

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Így van, igazad van krásler. Nem kell egészségügyet fejleszteni, mindenki dögüljön meg. A rákok is. A halak is.
Nessy
Nagyon szép ötlet a prevenció, csak nem az egyedül üdvözítő megoldás!
Van, és egyre több, olyan betegség, amit nehéz megelőzni. A "hosszabb" élet pedig pedig olyan problémákat okoz amelyek eddig kevésbé voltak jelen, és amire nálunk nem készült fel az egészségügy!
Lehet, hogy az átlag életkor hosszabbodik, de az egészséges életévek ezt nálunk nem tudják követni! Ahogy változnak a körülmények, egyre újabb problémák kerülnek előtérbe. Pl. az okos telefonokkal a nyaki gerinc problémák, valamit a szemészetiek. Az állandó zajterheléssel egyre több a halláskárosodás. Megelőzhető lenne? Lehet, de nem fog sikerülni! Most, hogy majd egy - egy területet kiemel, és ott valamennyit javít a finanszírozáson, viszont a többi kiszolgáló,diagnosztikai, utókezelő ellátást továbbra is hanyagolja, az kevés. Lehet, lesz több érsebész, de nem lesz megfelelő intenzív ellátás, rontja az túlélési esélyeket. Minden, mindennel összefügg.
A praxis közösség már régi ötlet, és jó lenne ha megvalósulna! De kompetenciákat is tessék hozzá mellékelni!
Gáon Mordehaj
IGAZA VAN!
Miért?
Egy túlsúlyos zsírdisznó, magas vérnyomással, cukorbetegséggel, magas vérkoleszterinnel és ízületi fájdalmakkal ostromolja a magyar egészségügyet és kerül temérdek pénzbe az ellátása. Holott saját testi nyomoráért, hájdisznó jellegéről, túlsúlyáról és ennek következtében beálló egészségromlásáért saját maga a felelős és nem a magyar egészségügy és nem Dr. Kasler Mklós professzor!
Mindenki legelőbb saját életmódját orvosolja és utána lépjen fel igényekkel az egészségügy felé.
Ha rajtam múlna pontozás alapján, a test túlsúly arányában, exponenciálisan növelném az egészségügyi járulék befizetésnek mértékét. Pontosan úgy amennyire a fölösleges többletsúly veszélyezteti az egészséget.
nevemnick
@Gáon Mordehaj: Kezdheted a főnöködnél, aki utálta a nagyhasú tábornokokat... :D
nevemnick
@Málna: elfogult vagy, úgysem értenéd.
Qqberci
Első lépésként Káslert kell kirúgni...
cikicakk55
El sem olvasom ennek az idiótának semmilyen megnyilvánulását. Igen,egészségesebben kéne élni,de mit csináljon az akinek,csak zsírra és kenyérre telik? Mit csináljon az,aki csak a zsíros húst tudja megvenni,a vitaminokra,úgy mint gyümölcsökre nincs pénze,nem tud elég meleget csinálni az otthonába, Amennyiben beszökik egy vírus az ajtón nincs pénze kiváltani az 5 napra több ezer forint árú antibiotikumot,+ mellé,hogy ne kapjon gyomorfekélyt,a szintén nem olcsó Normaflórt.? Mit csináljon az az ember,aki olyan körülmények közt dolgozik,alig fizetésért,ahol rengeteg pornak,kosznak,fertőzésnek van kitéve? Mit csináljon az,aki egy ultrahangra,CT-re MRI-re Hónapokat kell,hogy várjon. Mindenki tudja,hogy lehetne megelőzni a betegségeket.Nem hülyék a Magyar emberek,csak szegények. Nem mindenkit kezelnek Grazban és magánklinikákra sem futja az ország nagyobb részének. Szégyentelen egy alak és még ez kapott orvosi diplomát. Tudhatná,hogy a rák minden emberben benne van,az,hogy elő jön vagy sem sokban függ attól,hogy milyen életet képes teremteni magának.Nem csak a cigi,a szesz,a drogok ölnek. A Stressz a ráknak a legkedvezőbb helyzet.
Gáon Mordehaj
@Qqberci: Hány mázsával nagyobb a testsúlyod az optimálisnál és mennyit szívsz naponta? Inkább a te fajtádnak kellene lemondani az egészségügyről, mert akkor azonnal kevesebbe kerülne!
Gáon Mordehaj
@nevemnick: Reális vagyok! És ami igaz, az igaz! Orbánnak is le kellene adnia legalább 20 kilót!
kereső
Nem értem én ezt. Fejlesztünk, beruházunk, milliárdok röpködnek ( az égben,és szavakban), mégis nap mint nap gyűjtenek életmentő készülékek megvásárlásért a koraszülött osztályra,gyermekosztályokra, sürgősségi diagnosztikai eszközökre. Jönnek a telefonok, megkeresések. A mentőkocsik felszerelése alapvető eü. eszközökkel- adományokból és 1% -ból valósul meg. Most gyűjtenek motoros mentőknek-ők a legmobilabbak egy baleset elérésénél. Akkor hol van az a sok-sok milliárd? Hm???
Málna
@nevemnick: Azért próbáld csak meg...
Yoda69
Ez nagyon jol hangzik kasler, de addig a betegek mit csinaljanak? Haljanak meg?
Mert nekik a megelozes mar keso, nem de?
vacsi
OK, de mit kezdjünk pl. egy beteg gyerekkel?! Vagy bárkivel, aki már megbetegedett? Őket nem gyógyítani kell?!
Gáon Mordehaj
@Yoda69: Optimalizálják testsúlyukat és ne éljenek mozgásszegényen! Te Yoda! Te is legalább 15 kilóval több vagy, mint kellene! Ne vitatkozzál, hanem álljál a mérlegre és győződjél meg róla, hogy lóg a hasad és túlsúlyos vagy, ezáltal hiteltelen hozzászóló!
1magyar
8 óra munka, 8 óra pihenés! Talán kezdjék a rabszolgatörvény visszavonásával. Meg lehet nézni, hogy a Kádár-nyugdíjasok meddig élnek. Dolgoztak keményen de 8 órákat és ha beteg volt valaki otthon mert maradni.
Yoda69
@Gáon Mordehaj: Vazze, kiengedtek a pszichiátriarol?
Gáon Mordehaj
@Yoda69: Dagadt hülye vagy és agyatlan liberális barom.
Nyírfa
És, ha én a Kásler-féléket szeretném megelőzni a féligazságaikkal, a piros pöttyeikkel és a kipcsakvérükkel?
Azért Kásler is nézne egy nagyot, ha baj esetén imát írnék fel neki, reggel-délben-este, evés előtt, egy nagy pohár vízzel bevéve.
Cicamama55
Túl sokat költöttek már a megelőzésre, mióta a focipályák is ebből a kasszából vittek el rengeteg pénzt! Éppen ideje lenne már a tényleges ellátásra fordítani!
jesz
Nem tudok rájönni, mi volt az, ami meggyőzte Orbánt, hogy Kásler legyen az a miniszter, aki szemrebbenés, és röhögés nélkül tud kamerák előtt nyilatkozni...
Továbbra is iszom minden szavát, hátha kiderül...

Mindenesetre hogyalófaszba tudtam volna megelőzni a prosztatadaganatomat? Sem az apám, sem a nagyapám nem tudta a megelőzés titkát, és most itt vagyok én is...abban reménykedem, hogy Kásler azt veszi észre, hogy hugyozna, de nem tud...na, akkor milyen bölcsesség hagyja el az ajkacskáját...

Persze ő nem könyörög azonnali bejutásért az sztk recepcióján...illetve ikább az Üllői úti klinikán.

Csókoltatom.
Sámannus
a legjobb megelőzés, ha téged elzavarnak a fitty fenébe.
kereső
" és folyamatosan fejlesztik az Országos Mentőszolgálatot. Utóbbi részeként új mentőállomásokat építettek és újítottak fel, de megújult a mentőgépkocsipark és a felszereltsége is – fűzte hozzá." 85 %-a eu-s pénzből.
nezelodo
@jesz: Együttérzésem, és próbálj belekapaszkodni a tíz parancsolat kőtáblájába, és suttyomban keress egy jó dokit. A kőtáblát pedig törd ripityára a gyászkeretes körmű Kásler, és a gazdája fején.
Málna
@jesz: A daganatos megbetegedéseknél nem a megelőzés játszik, hanem hogy minél előbb elcsípjék. Tehát itt az a "megelőzés", hogy járjunk szűrővizsgálatokra. De rengeteg más betegség van, ami megfelelő életmóddal és ismeretttel jó eséllyel valóban megelőzhető.
Egyébként gyógyulást kívánok.
hemami
És aki már beteg, mert idős pl. az nyugodtan meghalhat ? Ez már maga a Taigetosz. Nem is beszélve arról, hogy ártatlan kicsi gyerekek is adakozásból kell, hogy gyógyuljanak ?
vacsi
@Málna: Időben elcsípjék a daganatos megbetegedéseket? Vagy bármit? Az egy éves unokám a Heim Pálba 3 hónapra kapott volna előjegyzést kivizsgálásra!
vacsi
@Gáon Mordehaj: Hát, ez hülye ötlet! Édesapám sovány ember volt, 58 évesen halt meg, infarktusban. Édesanyám sem volt kövér, 62 évesen halt meg. Viszont, mi tagadás, a nagymamám kövér volt: 80 évig élt.
Málna
@vacsi: Úgy, hogy felmerült a daganat lehetősége?
Aki Én
@Gáon Mordehaj: Megint túlteng benned az önbizalom és a gyűlölködés. Ennek hamar agyvérzés vagy infarktus lesz a vége, aztán fizethetjük az ellátásod.
Megint kiemeltél egy problémát a sok közül, nevezetesen az elhízást, és úgy adod elő, mintha ez lenne az egyetlen gond a döglődő egészségügyben. Akkor már viszont érdemes lenne megnézned a fideszes politikusokat. A nemzeti vajdát, Némethet és a többi ,,zsírdisznót".
És mi a helyzet a több hetes, sokszor több hónapos ultrahang várólistákkal. Öt éves gyerekkel azt mondták, két hónap múlva lesz időpont. Persze, hogy elviszed másnap egy magánba 20 ezerért. Hogy nincsenek alapfelszerelések, fertőtlenítő, többször használják az egyszer használatos eszközöket... Eszméletlen sok kórházi fertőzéses betegség, haláleset van. Tízezrek halnak meg a kórházakban olyanok, akiknek egy európai kórházban nem kellene. Nem én mondom, statisztika. De gondolom ezt is jobban tudod, mint a szakemberek, meg a tízezrével külföldre távozott egészségügyesek. Tudom, tudom, ők kalandvágyból mentek el. Kérdezd azért meg őket is. Fontos a megelőzés, de ne mondjuk már, hogy csak az, meg az ima, meg a tíz parancsolat segít.
Az egészségügy katasztrofális állapotban van.
tudode
Nézzen csak körül Kásler professzor úr a saját háza táján, hogy a munkakörülmények következtében
.
----- Az orvosok korán halnak
.
Nagyjából 165 000 találat (0,39 másodperc)
.
www.google.com/search?q=Az+orvosok+kor%C3%A1n+halnak&oq=Az+orvosok+kor%C3%A1n+halnak&aqs=chrome..69i57.20497j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Két hónappal ez előtt annak voltam tanúja, és elviselője az egyik centrum kórházban, hogy egy, két orvos három szinten látta el a baleseteseket úgy, hogy viziteltek, műtöttek, zárójelentést írtak két újjal, a műszakonként változó ápolószemélyzetről nem is szólva, amikor az egyik ráírta egy fecnire, ráragasztva az ágy végére legalább az ápolt nevét!!!
.
Azért nem ártana személyesen meggyőződnie a VALÓVILÁGRÓL!!!
Gáon Mordehaj
@Aki Én: Nézzed meg, hogy Angliában mi van! Európa pénzét polgárainak adóját a hitvány parazita betolakodókra költi. vagyis elsikkasztja saját polgárai elől. Meg kell tanulni egészségesnek maradni! Saját testünkért mi felelünk és nem az egészségügy!
Sámannus
@Gáon Mordehaj: Úgy látom te nem dolgoztál egy napot sem. Ha dolgoztál volna tudnád, hogy nincs olyan szakma ahol ne lennének különböző ártalmak. Már a városi élet is ezzel jár, de súlyos következményei vannak a közlekedési ártalmaknak, de ha csak a háztartásokat nézzük az is sok ártalommal terheli a polgárokat. A civilizációs ártalmak is népszerű betegségeket produkál. Nincs olyan szeglete a társadalomnak amely szimpla megelőzéssel tünetmentessé tehető lenne. Ezért követ el jóvá tehetetlen bűnöket a magyar kormány. A miniszternek e kijelentése csak felmondását jelenti a társadalommal szemben fennálló kötelességének. Ez nem egyéb mint nagy lépés az államcsőd felé.
" Nézzed meg, hogy Angliában mi van!" És nálunk? Nagyokos a magyar nyugdíjasok kizsebelése még szégyenletesebb, amikor olyan embereket hoznak az ellátórendszerekbe, akik egy fillérrel sem járultak hozzá az ellátásukhoz!
Kizárólag politikai haszonszerzésből történik mindez.
Csak egy a baj a mi kormányunk másra mutogat, miközben nyakig van a retyóban,
luiz
Ez az. A megelőzés lenne a legfontosabb, csecsemő korbába le kellett volna dobni a Tajgetoszról az egész fidesz galerit
Gáon Mordehaj
@Sámannus: De bezzeg a baloldali kártevők megbecsülték a nyugdíjasokat ugye? A megbetegedések 80 százaléka a helytelen életmóddal van összefüggésben. Ha ennek költségét,, nagyobb felességtudat révén 50 százalékkal csökkenteni lehetne, akkor a megmaradó 20 százalék ellátása a világ legkorszerűbb módszerével történhetne a világ legjobb egészségügyi ellátása mellett. Az a gond, hogy a baloldaliság és a korlátolt belátóképesség, no meg az arrogancia szoros korrelációban van!
Sámannus
@Gáon Mordehaj: Lett volna másik már akkor is eredményes intézkedés amikor a fidesz csak a porba fingott az utcán, de azt vehemensen elutasították, mert nem ők kapták meg azt a pénzt amit az egészségügy kapott a lakosságtól. Minden amellett szólt, hogy a vizitdíj jó hatással volt az egészségügyre, és az embereket is jobban meggyőzte, hogy az egészség nincs ingyen. Most a mai tótumfaktumok anyáznak miért nem vigyáznak magukra az emberek.Nem a nyuggerekkel van a baj, hanem fejekkel, akik most erőből nyomják a vízalá az egészségüógyet, hogy ki préseljék belőle a "fölösleges " 50-80%-ot Eszem faxom megáll!!!
Gáon Mordehaj
@Sámannus: vizitdíj Németországban is megbukott! Az orvosok nem pénztárosok. Agyament ötlet volt már akkor is! Magyarországon minden tizedik személy alkoholistának tekinthető, itt van az általam kiemelt túlsúly, jön hozzá dohányzás. Ifjúság körében a drog, amely egy életre hasznavehetetlen drágán ellátható értéktelen emberi roncsokat produkál. Ez mind-mind rengetek kiadás, amelyet meg lehetne takarítani és a pénzből a legkorszerűbb módon biztosítani az egyéb betegségek ellátását, utókezelését. Teljesen meg kell változtatni az egészségbiztosítási elveket és gyakorlatot úgy, hogy az az egyén saját felelősségét is megjelenítse a társadalombiztosítási folyamatokban.
Sámannus
@Gáon Mordehaj: "Az orvosok nem pénztárosok." Nem hát ezért hallgatnak el, ha valakinek olyan baja van amiről nem tud, mert már az is bűn, ha beutalnak valakit. Én csak azt állítom határozottan, hogy itt arra megy ki a játék, hogy ameglévő infrastruktúrát kisajátítsák, és elherdálják. A korábbi vagyonokat pedig kizárták az egészségügyi rendszerből, áttették az államkincstárhoz és ott garázdálkodnak vele. Már hallatszik a sírásuk, hogy kezd elfogyni a lóvácska, és csak olyan jelére várnak, amitől lehúzhatják a redőnyt. Az egész ellátórendszer kiveti mára a betegeket, és csak azt kezelnek, akinek még maradt annyi kapcsolata, hogy átvészelje a bűnözők regnálását.
Gáon Mordehaj
@Sámannus: Nekem homlokegyenest más a tapasztalatom. Lelkiismeretes orvosok, lelkiismeretes nővérek és minden olyan megteremthető lehetőség, amit a beteg állapota megkíván. Becsülöm és minden tiszteletem a magyar egészségügyi dolgozóké és fenntartóké. Aki ezt másképpen látja, annak szemére száradjon rá a bőr!
Sámannus
@Gáon Mordehaj: Én tudom ha fizethetném a kórházi napidíjat, kivizsgálnák a betegségét mindenkinek, és nem küldöznék addig míg meg nem hal. Én az orvosokról jó véleménnyel vagyok, személyesen legalább tíz évet ajándékoztak nekem. Akár több alkalommal is. Csodálom őket, De mert nem pénztárosok, hanem csak bűnbakok, ha minuszban van a EÜ költségvetés, de minddenkinek tudni KELL itt dőzsi van, mert egy csámpás focistát szidnak de a maffia focihuligánjai és sportot ellepő siserehad kurvára jól él, és senki sem mondja, hogy őket kell visszafogni, mert szarházi aljas, alkoholista narkós lumpen csavargók, akik becsókolnak a hatalomnak, és ugranak, ha támogatni kell őket.Te pedig ezt nem akarod látni, csak atársadalom fojtogatásában látod a tuti megoldást mint amt a miniszter hadovál Nehogy má félre érts az orvos keze egészen másképpen van megkötve. Nem is hagyták őket egy percig se, hogy megtapasztalják a vizitdíj hasznosságát. És mi sem ismertük ki minden oldalát, de mára az "ingyenes gyógyászat" a hívítalos politika, ahol mindenkit megakarnak fojtani aki pénzről beszél
görbetükör
Őrületesen nagy marhaság.
A tüzet is jobb megelőzni, de ha már sok helyen ég, akkor az oltásra kell költeni jócskán.
Tehát nem lehet hagyni a már betegeket, hogy az egészségesekre költsenek. Részint mert nem biztos, hogy nem lesznek betegek, részint mert antihumánus. Sőt, egy orvos szájából olyan bűn, amiért a diplomáját sem érdemli meg!
Aki Én
@Gáon Mordehaj: Látom az angol egészségügyi állapotokkal is tisztában vagy... :) Ott nincs akkora gond, mint nálunk, a magyar orvosok is oda menekülnek. De tudod mit, neked jobban hiszek mint annak, aki benne van...
SystemError
"Kásler szerint nem az egészségügyet kell fejleszteni, hanem a megelőzést"
Mint tudjuk a megelőzés nagyon fontos, de akkor a magyar társadalom középkortól fölfelé kapja be és dögöljön meg, mert azt is tudjuk, hogy vannak olyan káros tényezők, melyek főleg 90-es évek előtt rombolták az embereket. Mint a szennyező anyagok és mukahelyi körülmények is, de a sima fogyasztói élet is, melyeknek következménye adott. Nem fog elmúlni egy kis ugribugrival vagy a tízparancsolat gyürködésével sem.
SystemError
@Gáon Mordehaj: Ezzel egyet is értek és pont ezért ilyen undorító, hogy ilyen körülmények között kell dolgozniuk, mert nem tehetik le a munkát...Abba ugyanis emberek halnak bele és azt sem adhatják elő, mint egy megkeseredett CBA eladó, hogy a vevőket bünteti a bunkó, megalázó stílusával. Abban mondjuk nem értek egyet, hogy ez mondjuk példanélküli lenne az egészségügy minden szegletében és abban sem, hogy nem ocsmány hányinger a legtöbb kórház, ahonnan az alúl fizetett ápolók még azt a kevés kórházi kelléket is hazalopják az alulfizetettség miatt... Gondolom nyilván egyetértesz azzal, hogy súlyos aránytalanság ebben a helyzetben a parádézó várbaköltözésre szorzókkal többet költeni, mint az egészségügy fejlesztésére vagy gazdaságilag irracionális stadion beruházásokat eszközölni szintén t0-100x magasabb arányban, mint ami egészségügy fejlesztésre ment. Talán azt is kimondhatjuk, hogy ennek tudatában nem közvetve ugyan, de gyilkos az aki nem arra fordít, hogy mondjuk kórházi fertőzések miatt ne sok ezren haljanak meg a normákon felül...de mondhatnák ezer példát normákon felüli elhalálozásra...
Lepényleső
...pedig jobb helyen először el szokták oltani a tüzet,s az építésről tervezet meg csak aztán születhet?
Tehát már megint ott tartunk,hogy a mór megtette;tehát mehet!? Érette nyugdíj nem jár,-sem köszönet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.