Habár már távolodik a hidegfront és csapadékrendszere, nyomában egy újabb frontrendszer érkezik ami holnap is indokolttá teszi az esernyők használatát.

Zivataros, viharos ciklon vonul át fölöttünk sok esővel

Napközben fokozatosan mindenütt megnövekszik a felhőzet, jellemzően beborul az ég. Többfelé, több hullámban várható csapadék: északon tartós eső, míg délebbre eleinte záporok, helyenként zivatarok alakulnak ki, majd a kora esti óráktól ezeken a vidékeken is az eső lesz a jellemző. Napközben nagy területen lesz élénk, olykor erős a déli szél, de az Észak-Dunántúlon az északi, északkeleti szél erősödhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borongós, esős tájakon 11, 16, míg délebbre 17, 23 fok között várható. Késő estére 8 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet.

Figyelmeztető előrejelzés:

Kedden egy ciklon vonul át felettünk, melyhez kapcsolódóan – különösen az ország északi, északnyugati felén – ismételten nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.

A csapadékzóna reggel, délelőtt vonul fel nyugat felől, majd nagyjából a Nagykanizsa-Budapest-Miskolc tengelytől északnyugatra várható belőle jelentős (10-20 mm) mennyiségű eső.

A késő délutáni, esti órákban a már említett tengely széles sávjában az intenzív záporos csapadékgócokból, néhol zivatarból helyenként akár újabb 20 mm feletti összeg hullhat. A Nyugat-Dunántúlon az északira forduló szélhez, illetve a zivatarokhoz 60 km/h-t meghaladó lökések társulhatnak, de a délnyugati szelet is kísérhetik viharos közeli lökések.

(met.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.