Őrsi Gergely, a II. kerület októberben megválasztott polgármester azt mondta, az áraknak igazodniuk kell a szolgáltatások színvonalához.

Egyelőre csak egy 25 méteres medencét használhat a nagyközönség, mégis horribilis jegyárakkal nyitották meg a Gyarmati Dezső Uszodát Máriaremetén.

Egy felnőtt napijegy 4600 forintba (a kerületi lakosoknak kedvezménnyel 3800 forintba), egy éves bérlet pedig 480 ezer forintba kerül.

Őrsi Gergely, a II. kerület októberben megválasztott ellenzéki polgármestere az Indexnek azt mondta, az áraknak igazodniuk kell a szolgáltatások színvonalához. „Az elkövetkező három hónapban az a célunk, hogy a helyben élőkkel megtaláljuk a szolgáltatások bővítési lehetőségeit, belőjük a megfelelő jegyárszintet és kedvezményezetti szintet”.

Őrsi azt ígérte, pár héten belül megnyitják a kültéri, 33,3 méteres medencét, amit sátorral fednek be, hogy télen is lehessen használni. Aztán csökkentik a jegyárakat, és elkezdik kiépíteni az alagsorban a szaunákat, közösségi tereket. „Ezt az uszodát már készen kaptuk, már amennyire ezt késznek lehet mondani.”

Láng Zsolt, az előző polgármester a kampány idején adta át az uszodát, ami csak próbaüzemben működik, a műszaki munkálatok még nem zárultak le teljesen.

(index.hu, 444.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ezt mindenütt meg kellene tenni!!! Nemcsak a szolgáltatások mennyiségét és azok minőségét figyelembevéve, hanem a családok jövedelmét is!!!
advocat
Már van egy Gyarmati Dezső uszoda! Hódmezővásárhelyen! Tiszteltem, mint pólóst, de annyi más jó úszó/pólós van kis hazánkban. Miért nem nevezték el Gyarmati - egykori - feleségéről, Székely Éváról? Például. Lehetne egy nő is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.