Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban keddtől csütörtök éjfélig Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Két nap múlva jön Erdogan, de a közlekedési káosz már elkezdődött Budapesten
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A változások az I., a II., az V., a VI., a XIV., a XV., a XVI. és a XVII. kerületet érintik.

Tilos megállni

2019. november 5-én 20 órától

2019. november 7-én 24 óráig a Budapest I., II., V., VI., XIV. és XV.,

M3-as ki-, és bevezető szakaszán a Szilas pihenőhelyen a SHELL benzinkút melletti parkolókban,

M3-as kivezető szakaszának szervizútján, a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között,

M3-as bevezető szakaszának szervizútján, a Széchenyi út és a Rákospalotai körvasút sor között,

Szőnyi úton, a BVSC pálya és a Mexikói út között lévő parkolókban,

Szőnyi úton, a BVSC pálya előtti parkoló teljes területén,

Mexikói úti P+R parkoló felüljáró melletti útszakasz mindkét oldalán,

Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt,

Kacsóh Pongrác út szervizútján, a Hermina út és a Borostyán utca által határolt területen,

Széchenyi fürdő kiszolgáló útjának mindkét oldalán, a Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszokon,

Széchenyi fürdő előtti félkörív mindkét oldalán,

Paál László sétány Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán,

Városligeti körút mindkét oldalán, a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszú szakaszon,

Hősök terén,

Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca között,

Andrássy úton és a szervizúton is,

Rippl-Rónai utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között,

Munkácsy Mihály utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között,

Bajza utca mindkét oldalán a Délibáb utca és az Aradi utca között,

Kodály körönd teljes területén,

Szinyei Merse Pál utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy út között,

Felsőerdősor utca mindkét oldalán a Benczúr utca és az Andrássy út között,

Szív utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,

Rózsa utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,

Izabella utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között,

Vörösmarty utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között,

Csengery utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között,

Eötvös utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között,

Oktogon teljes területén,

Jókai téren,

Liszt Ferenc téren a Paulay Ede utca és az Andrássy út között,

Nagymező utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Mozsár utca között,

Hajós utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Lázár utca között,

Dalszínház utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Révay utca között,

Székely Mihály utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Paulay Ede utca között,

Dobó utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Révay utca között,

Káldy Gyula utca mindkét oldalán a Révay utca és a Paulay Ede utca között,

Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán az Arany János utca és a Paulay Ede utca között,

József Attila utca mindkét oldalán,

Hercegprímás utca mindkét oldalán a József Attila utca és a Szent István tér között,

Sas utca mindkét oldalán a József Attila utca előtt 30 méter hosszú szakaszon,

Október 6. utca mindkét oldalán a Mérleg utca és a József Attila utca között,

József nádor tér teljes területén,

Erzsébet téren a Harmincad utca és a József Attila utca között,

Nádor utca mindkét oldalán a Mérleg utca és a József Attila utca között,

Mérleg utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Nádor utca között,

Széchenyi tér teljes területén,

Széchenyi téren az MTA előtti nagy parkolóban,

Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Vigyázó Ferenc utca között,

Dorottya utca mindkét oldalán,

Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Türr István utca között,

Pesti alsó rakparton a Lánchíd északi és déli oldalán található parkolókban,

Budai alsó rakparton a Lánchíd alatt és előtte-utána 20-20 méteres szakaszon,

Clark Ádám téren,

Hunyadi János út mindkét oldalán,

Szalag utca mindkét oldalán a Hunyadi János út és a Szőnyeg utca között,

Donáti utca mindkét oldalán a Hunyadi János út előtt 30 méter hosszú szakaszon,

Csónak utca mindkét oldalán a Hunyadi János út előtt 30 méter hosszú szakaszon,

Lánchíd utca mindkét oldalán, a parkolóban is,

Öntőház utca mindkét oldalán,

Ybl Miklós téren,

Apród utca mindkét oldalán,

Döbrentei utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tér és a Fogas utca között,

Szarvas téren,

Váralja utca mindkét oldalán az Attila úttól a Déli Rondellához vezető lépcsőig és az Orvostörténeti Múzeum feletti parkolóban,

Attila út mindkét oldalán a Döbrentei tér és az Alagút utca között,

Dózsa György téren,

Palota út mindkét oldalán,

Váralja utca mindkét oldalán a Palota úttól 30-30 méter hosszú szakaszon,

Tábor utca mindkét oldalán a Logodi utca és a Palota út között,

Lovas út mindkét oldalán a Palota út előtt 30 méter hosszú szakaszon,

Színház utca mindkét oldalán,

Szent György utca mindkét oldalán,

Szent György téren,

Dísz téri parkoló teljes területén,

Fő utca mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között,

Jégverem utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,

Bem rakpart mindkét oldalán,

Pala utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,

Halász utca mindkét oldalán a Fő utca és a Ferihegyi utca között,

Ferihegyi utca mindkét oldalán,

Szilágyi Dezső tér mindkét oldalán a Bem rakparttól 50 méter hosszú szakaszon,

Vám utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,

Aranyhal utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,

Batthyány tér mindkét oldalán a Bem rakparttól 50 méter hosszú szakaszon,

Csalogány utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,

Vitéz utca mindkét oldalán a Nagy Imre tér és a Bem rakpart között,

Kacsa utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,

Ganz utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,

Bem József téren,

Lipthay utca mindkét oldalán a Bem tértől 50 méter hosszú szakaszon,

Frankel Leó út mindkét oldalán a Bem tértől 50 méter hosszú szakaszon,

Fekete Sas utca mindkét oldalán,

Henger utca mindkét oldalán a Fekete Sas utca és a Margit körút között,

Tölgyfa utca mindkét oldalán a Fekete Sas utcától a Bem József utca felé 50 méter hosszú szakaszon,

Tölgyfa utca mindkét oldalán a Fekete Sas utca és a Margit körút között,

Margit körút mindkét oldalán a Frankel Leo út és a Török utca között,

Margit körút mindkét oldalán a Margit utcától 50 méter hosszú szakaszon a Rómer Flóris utca felé,

Török utca mindkét oldalán a Margit körúttól 50 méter hosszú szakaszon,

Margit utca mindkét oldalán a Török utca és az Ankara utca között,

Mecset utca mindkét oldalán a Margit utcától végig,

Mecset utca 12. számnál lévő parkolóban,

Mecset utca mindkét oldalán a Margit utca és az Ankara utca között,

Ankara utca mindkét oldalán,

Rómer Flóris utca mindkét oldalán a Zivatar utca és a Margit körút között,

Rómer Flóris utca 39. számmal szemközti parkolóban,

Zivatar utca mindkét oldalán a Rómer Flóris utcától 50 méter hosszú szakaszon,

Apostol utca mindkét oldalán a Türbe térig,

Apostol utca mindkét oldalán a Margit utca és a Vérhalom utca között,

Apostol utca mindkét oldalán a Bolyai utcától 50 méter hosszú szakaszon,

Turbán utca mindkét oldalán – a kis parkolókban is – a Vérhalom utca és a Türbe tér között,

Türbe téren,

Mansfeld Péter Park teljes területén,

Veronika utca mindkét oldalán,

Bolyai utca mindkét oldalán az Apostol utca és a Veronika utca között,

Vérhalom utca mindkét oldalán az Apostol utca és a Vérhalom utca 3. szám között.

Szakaszosan és időszakosan lezárják

2019. november 7-én 9 óra 30 perctől

2019. november 7-én 11 óra 30 percig a Budapest I., V., VI., XIV., XV., XVI. és XVII.,

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.

2019. november hó 7-én 14 óra 30 perctől

2019. november hó 7-én 15 óra 30 percig a Budapest I.,

Szent György tér – Szent György utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Apród utca – Ybl Miklós tér útvonalat.

2019. november 7-én 17 óra 30 perctől

2019. november 7-én 19 óráig a Budapest I. és II.,

Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Bem tér – Fekete Sas utca – Tölgyfa utca – Margit körút – Margit utca – Ankara utca – Apostol utca – Vérhalom utca – Turbán utca – Türbe tér útvonalat.

2019. november hó 7-én 18 óra 30 perctől

2019. november hó 7-én 20 óra 30 percig a Budapest I., II., V., VI., XIV., XV., XVI. és XVII.,

Türbe tér – Turbán utca – Vérhalom utca – Apostol utca – Ankara utca – Margit utca – Margit körút – Tölgyfa utca – Fekete Sas utca – Bem tér – Bem rakpart – Jégverem utca – Fő utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – M3 autópálya bevezető – M0 autóút – 4. számú főút – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „E” porta útvonalat.

A lezárások idején az útvonalat keresztező útszakaszok szintén le lesznek zárva.

A delegáció rendőri biztosítása miatt elszállított gépjárművekről a tulajdonosok és üzembentartók a 0680180780-as telefonszámon tudnak érdeklődni.

(police.hu)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Remélem,,jó pár fitymasz-proletár is anyázik majd...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
Inkább azt írják meg, hol nem lesz lezárás.
Rockxy
bezzeg a tallós má rég felszántota vón az Andrássy út mindkét egyenértékű ódalát.
rend nem lett vón, de ekézés az tutti!
nezelodo
Jaj, csak el ne foglalják megint csellel a budai várat a törökök, mert akkor mi lesz a mi vezérünkkel?
Borsodi
@nezelodo: Beállna a Törökök közé,önként dalolva.és nem is kell csel hozzá.
Gáon Mordehaj
Mi a gond galuti liberálnyik Zelóták! Erdogán török elnök látogatásával?
Gáon Mordehaj
Mi a gond galuti liberálnyik Zelóták! Erdogán török elnök látogatásával?
Csupán azért kérdezem, mert 16. századi elődeitek 1525 augusztusában még oly nyájasan Budavár kulcsaival az akkori török elnök elé járultatok. Majd elődeitek 1686. augusztusában még a török oldalán együtt védekezett a budai ostrom során a Judengasse környékén a várat visszavívó Habsburg erők ellen. Hova illant a lojalítás?
Jaaa! Ti már csak ilyenek vagytok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.