Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban keddtől csütörtök éjfélig Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Erdogan mehet erre, ön nem

A változások az I., a II., az V., a VI., a XIV., a XV., a XVI. és a XVII. kerületet érintik.

Csütörtök délelőtt fél tíztől fél tizenkettőig szakaszosan és időszakosan lezárják a Liszt Ferenc-repülőtér – 4-es főút – M0-s autóút – M3-as autópálya bevezető szakasza – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.

Este fél héttől fél kilencig a Türbe tér – Turbán utca – Vérhalom utca – Apostol utca – Ankara utca – Margit utca – Margit körút – Tölgyfa utca – Fekete Sas utca – Bem József tér – Bem rakpart – Jégverem utca – Fő utca – Clark Ádám tér szakaszt, majd innentől a repülőtérig a délelőttivel megegyező útvonalat zárják le.

Kedd este nyolc órától csütörtök éjfélig sok helyen tilos megállni, egyebek mellett a Mexikói úti parkoló felüljáró melletti útszakaszának mindkét oldalán, a Városligeti körút mindkét oldalán a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszú szakaszon, a Hősök terén, az Andrássy úton és szervizútján, a Kodály körönd, az Oktogon és a Széchenyi István tér teljes területén, a Magyar Tudományos Akadémia előtti nagy parkolóban, a pesti és a budai alsó rakparton a Lánchíd körül, a Clark Ádám téren, a Dózsa György téren, valamint a Dísz téri parkolóban.

A delegáció rendőri biztosítása miatt elszállított járművekről a 0680/180780-as telefonszámon lehet érdeklődni – írták a közleményben.

(Kép: MTI/EPA)

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Remélem, aztán az idén már nem esz ide a csuda ilyen nagyon védett diktátort! Azok féltik úgy az életüket!
tudode
Őfélesége húzogatja csak az EU bajszát, miközben mutogatja volt kunyhó lakóként a rezidenciáját!!!
.
A konfrontálás élteti faterjától napjainkig!!!
Clavigo
@Nessy: Talán még a lelki tesó,,észak-koreából..:) :) :) :)...
Eriksson
Na még egyet: Trump elnököt is akarjuk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.