Sok régi ismerős név köszön vissza az újonnan megválasztott igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok listájáról.

Draskovics Tibor egykori pénzügy- valamint igazságügyi és rendészeti miniszter lett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új elnöke – egyebek mellett erről is határozott a közgyűlés kedden, amikor a fővárosi tulajdonú cégek új elnökségéről és felügyelő bizottsági (FB) tagjairól döntött.

Draskovics mellett más visszatérő is akad az MSZP-SZDSZ érából:

a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) elnökségi tagja lett Lakos Imre, aki Molnár Gyula mellett volt Újbudán alpolgármester.

Szintén a BVH-ban szerzett fb-tagsággal vigasztalódhat az önkormányzati választáson a fideszes Pokorni Zoltánnal szemben alulmaradt Élő Norbert, aki eddig a BKK felügyelőbizottságában kapott szerepet. A BVH igazgatósági tagja lett

Gál J. Zoltán, volt államtitkár, a Népszava korábbi főszerkesztő-helyettese, a Vasárnapi Hírek egykori főszerkesztője.

A BKK felügyelőbizottságába bekerült az Óbudán képviselői helyet szerzett szocialista Czeglédy Gergő, akiről tavaly azt állította Hadházy Ákos független képviselő, hogy „fideszes körökben mozgó ismerősével” jelentős állami megrendelést kapott. 

Gyurcsány több egykori emberét is maga mellé vette Karácsony Gergely

A Fővárosi Csatornázási Művek felügyelőbizottsági tagja lett Szabó Zoltán a volt közoktatási minisztériumi egykori politikai államtitkára és a VII. kerület korábbi polgármestere.

Tordai Csaba, Karácsony Gergely újdonsült tanácsadója lesz a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnöke. Az alkotmányjogász, ügyvéd, – aki a Gyurcsány- és Bajnai-kormány egykori jogi és közigazgatási államtitkára is volt – emiatt kiszállt az Átlátszó oknyomozó portálból, amelynek alapítója.

Igazgatósági tag lett még a cégben Kolber István is, aki egykori regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter volt. A vagyonkezelő felügyelőbizottságának elnöke Bodnár Zoltán lett, aki korábban a Magyar Nemzeti Bank alelnökeke volt. 2014-ben a Fodor Gábor-féle Liberálisok főpolgármester-jelöltjeként próbálkozott, majd 2016-ban otthagyta a pártot.

A Fővárosi Csatornázási Művek igazgatósági tagja lett mások mellett Atkári János és Balog Róbert is.

Atkári Demszky Gábor főpolgármester helyettese volt, de az SZDSZ-es városvezető utódjánál, Tarlós Istvánnál is dolgozott főtanácsadóként 2012-ig. Balog pedig októberben Pesterzsébeten indult polgármester-jelöltként,

de kikapott a Fidesz-által támogatott Szabados Ákossal szemben. Balog egyébként a Főtáv főosztályvezetője.

A Fővárosi Vízművek Zrt. igazgatósági tagja lett Magyar György ügyvéd, aki legutóbb a fővárosi és a ferencvárosi előválasztásokat vezényelte le. Józsa István korábbi szocialista országgyűlési képviselő hasonló posztot kapott, ahogy Boruzs András, a Liberálisok pártigazgatója is.

Cikk- és címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

(nepszava.hu)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
És ezzel mi a probléma??? Minden fővárosi cégből el kell távolítani a fidesz-kdnp-t kiszolgáló (nem szakember) vezetőket és beosztottakat is!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
És ezzel mi a probléma??? Minden fővárosi cégből el kell távolítani a fidesz-kdnp-t kiszolgáló (nem szakember) vezetőket és beosztottakat is!!!
reagens
Kezdődik a magyarellenes patkányok visszaszivárgása!
kereső
@reagens: Patkányozol? Nem kéne, mert úgy jársz, mint Ildikó! Vagy ez azt jelenti nektek lehet?
reagens
@kereső: Bizony patkánynak nevezem a patkányokat!
CsipkeRózsa
Szerintem, a jó szakemberek kerültek a helyükre.
Béla333
Talán lehetne helyhez juttatni a semmihez nem értő pártpolitikusok helyett akár szakembereket is...
Béla333
"A Fővárosi Vízművek Zrt. igazgatósági tagja lett Magyar György ügyvéd,..."

Aki ugye teli torokból kiabálta a '18-as választások előtt, hogy ő függetlenként indul és aki nem őt támogatja, az a Fidesz szekerét tolja! Az LMP-t különösen ekézte, aztán itt van a nagy függetlenség ára...
Egyébként nyilván mint "sztárügyvéd" és megmondóember a vizes ügyekhez különösen ért...
CsipkeRózsa
@Béla333: Nem párttag, tehát független. Aki független, sosem dolgozhat, miért ne lehetne bizottsági tag?
Béla333
@CsipkeRózsa: 19.15
Az a sok-sok magát függetlennek hazudó képviselő, aki szégyellte kiírni a papírjaira, hogy ő még néhány hónapja Fideszes volt, az csak azért, mert nem a Fidesz nevében indult, attól ő még független lenne?
Mitől lenne független Magyar György, ha az MSZP támogatásával indult a 2018-as országgyűlési választáson?!:

"Magyar György az MSZP támogatásával indul Siófokon"
444.hu/2018/02/09/magyar-gyorgy-az-mszp-tamogatasaval-indul-siofokon
CsipkeRózsa
@Béla333: A függetlenek többnyire úgy indulnak, hogy valamelyik párt, vagy több párt támogatja őket, mert nem indítanak saját párttagot ellene. A fidesz még a pártból öt perce kilépett jelölteket is szokott így támogatni.
Béla333
@CsipkeRózsa: 19.38
Nem lehet, hogy mind a Fideszes, mind az MSZP-s támogatással induló jelölt csak egyszerúen nem meri felvállalni a pártját, mert annyira utálják az emberek a pártokat?
Magyar György például teljes mértékban az MSZP véleményét képviselte, míg például az LMP álláspontját meg ostorozta, szapulta ahol tudta! Mitől független egy ilyen álláspont? Kitől, mitől független?
Most meg beül egy olyan pozícióba Magyar György, ahová egy valóban független ember nem tud soha az életben bejutni! Nem kellene a szart maszatolni: be kell vallani, hogy pl. Magyar György az MSZP embere. Így lenne ez becsületes!
CsipkeRózsa
@Béla333: Nem titkolták, hogy ki támogatja őt, ottani volt lakos lévén ismerték az emberek, esélyesnek is gondolták, én ebbe nem kötnék bele. Országosan sok független jelölt szokott indulni, támogató háttérrel.
Egy felügyelőbizottsági ügyvéd ért ahhoz, amihez ott lehet. Nem kell vízügyi szakma hozzá, a szerződéses témák is fontosak.
Béla333
@CsipkeRózsa: 19.56
"Nem titkolták, hogy ki támogatja őt,.."
Talán ezt hagyjuk! Amikor már botrány volt, akkor felvállalta az MSZP-DK támogatását, de előtte ő is csak sunnyogott:

"Jogot sértett Magyar György: a választási bizottság elmarasztalta"
"A képviselőjelölt ellen beadvány érkezett a választási bizottsághoz, amely azt kifogásolta, hogy az MSZP-Párbeszéd által támogatott Magyar György sem a plakátjain, sem a szórólapjain nem tünteti fel, hogy milyen jelölőszervezet jelöltje, milyen párt áll mögötte, ezzel pedig megtéveszti a választópolgárokat.
A választási bizottság indoklása szerint ez a megtévesztés sérti a választás tisztaságának alapelvét, "
www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/jogot-sertett-magyar-gyorgy-mszp-parbeszed-a-valasztasi-bizottsag-elmarasztalta-1007763/

Hagyjuk ezt, de ne próbáld meg kimosdatni, nem volt az egész olyan régen!
fahrenheit451
Ha jol csinaljak vegul, no'cs ezzrl semmi baj.
Pl, ez a varosvezetes Orba' utasitasara (mert Orban szereti az oroszokat, a diktaturat, a tomeggyilkosokat -fasszopo kognitiv disszonans fidesz szavazokjnak - most eppen szeretjuk az oroszojat, mert Putyin, es szerztjuk az iszlamot, mert Erdogan).
Ti tenyleg ennyore hulyek vagytok, fideszszavazok?
evacica
Nem értem a problémát?! Ez egy 5 párti koalíció s a pártok delegálhatnak a vezetésbe, valamint bizottságokba is szakembereket . Terméseztessen mindenki olyan embert delegál akiben megbízik és szakmailag is bízik a véleményében! Gondolom, hogy mindegyik párt ugyan így tesz! Nem értem, hogy miért kell kákán is csomót keresni, hagyjuk, hogy tegyék a dolgukat, és akkor kritizáljunk, ha azt rosszul teszik!
CsipkeRózsa
@Béla333: Ne akard, hogy az általad nem szeretett emberek makulátlanok legyenek, a többi pedig olyan lehet, amilyen. Magyar György nem lop, nem hazudik a szemünkbe, demokratikus gondolkodású, ne akarj belekötni minden áron.
Béla333
@CsipkeRózsa: 14.03
Magyar Györgyöt egészen odáig csíptem, amíg ellenzékiként el nem kezdett egy másik ellenzéki pártot mocskolni a legkülönbözőbb médiákban csak azért, mert az másként próbált politizálni, mint az őt támogató MSZP.
Nem én kötök bele, én max. tükröt tartok a magát függetlennek hazudó, tegnap óta a vízügyekhez is remekül értő (immáron politikai megbízott) elé!
Tudod: Adjon Isten - Fogadj Isten...
CsipkeRózsa
@Béla333: A jogi témákhoz ért, az nem feltétlenül vizes szakmai kérdés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.