Az ellenzéki pártok üdvözlik Borkai Zsolt győri polgármester lemondását, ugyanakkor fontosnak tartják a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere szerdán nyílt levélben jelentette be, hogy egy nappal a győri közgyűlés alakulóülése után lemond a polgármesterségről.

A Jobbik parlamenti frakciójának szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint

Borkai Zsolt lemondása megkésett, botránya nyilvánosságra kerülése után azonnal távoznia kellett volna a közéletből, polgármesterjelölt sem lehetett volna.

Álláspontjuk szerint Győrnek tiszta lappal kell indulnia, az új városvezetőnek és a remélhetőleg megújuló képviselőtestületnek a hatóságokkal együttműködve ki kell vizsgálniuk minden, Borkai Zsolthoz és ügyvéd barátjához köthető korrupciógyanús ügyletet.

A párt közleményében felszólította a győri közgyűlést, hogy a törvényi lehetőségeken belül legkorábban oszlassa fel magát, mert csak egy megújult közgyűlés lehet képes a városban kialakult megosztottságot feloldani és a korrupciós ügyeket feltárni.

Az MSZP egyetértett a Jobbikkal abban: ki kell vizsgálni a Borkai Zsolt ellen felhozott vádakat, hogy kiderüljön, a regnálása alatt valóban milliárdokat lopott-e el városától.

Ha Borkai bűnös, akkor nem úszhatja meg a felelősségre vonást azzal, hogy egyszerűen lemondott a polgármesterségről – olvasható a párt közleményében. Közölték továbbá: a város lakóinak lehetőséget kell adni arra, hogy véglegesen lezárják a Borkai nevével fémjelzett időszakot. Tiszta helyzetet kell teremteni a városban, ezért a képviselő-testületnek is le kell mondania és új önkormányzati választást kell tartani Győrben.

A Párbeszéd szintén megkésettnek tartja Borkai Zsolt lemondását, mivel – mint azt Facebook-bejegyzésükben írták – már október 4-én világossá vált, hogy Borkai Zsolt méltatlan a győriek képviseletére, ehhez képest 33 nap késéssel lépte meg az elkerülhetetlent.

Mint írták, több mint egy hónapra volt szüksége az "álszent, korrupt fideszes világnak" arra, hogy felfogja, nem maradhat minden következmények nélkül.

Hangsúlyozták: Borkai Zsolt lemondásával ügye nem zárult le, a hatóságoknak folytatniuk kell a Párbeszéd által korábban már szorgalmazott nyomozást, ki kell deríteni, milyen bűncselekmények történtek, a felelősségre vonás nem maradhat el. Hozzátették: az ellenzéki együttműködés mindent meg fog tenni azért, hogy Győr következő polgármestere egy átlátható, zöld, szolidáris várost építsen.

A Momentum Mozgalom szerdai Facebook-bejegyzésében ellenzéki előválasztást javasolt Győrben, mivel – mint írták – bebizonyosodott, hogy Budapest és Ferencváros esetében működik a rendszer, mert az erősíti a részvételiséget és a demokráciát.

A Demokratikus Koalíció szóvivője, Barkóczi Balázs korábban sajtótájékoztatón arra szólította fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) és a rendőrséget, hogy vizsgálja ki a győri önkormányzat "korrupciógyanús ügyeit". Jelezte ugyanakkor, hogy az ÁSZ "semmitmondó válaszban" utasította el a DK erre vonatkozó kérését.

Forrás: MTI, 24.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Az állami székletvizsgálat kitűnő eredményt hozott. Kemény szabályos és fertelmesen büdös, ahogyan minden ami csakis széklet lehet. OK polgártársak menjenek távolabb ne szaglásszanak itt.
Sámannus
Az állami székletvizsgálat kitűnő eredményt hozott. Kemény szabályos és fertelmesen büdös, ahogyan minden ami csakis széklet lehet. OK polgártársak menjenek távolabb ne szaglásszanak itt.
grincss
@Sámannus: Tesók!
Ez a leírásod illik a vizsgáló szervezetre is!
human
Az eredeti DK-s polgármester jelölt is támogatja az előválasztást!
Aki Én
Béla Benke a fészbuk napi esze!

Béla bácsi! A budaőrsi polgármester nem fizetett a két kurvának 3-3 millió közpénzt, és nem lopott Budaőrstől sok milliárdot. Csak szépen csendben, kettesben meghúzott egy ,,masszőrt", ami valóban magánügy. Érzi a különbséget? ...csodálkoznék
Aki Én
@durbincs: szakadj már le a répácskámról te beteg fasz

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.