Ha beismeri VV Fanni elrablója, hogy meg is ölte a lányt, akkor 30 év raboskodással megúszhatja.

A Fővárosi Fő­ügyészség életfogytiglant kért a VV Fanni meggyilkolásával vádolt B. Lászlóra azzal, hogy legkorábban harminc év múlva bocsássák szabadon feltételesen.

Az alku azonban csak akkor áll, ha B. László már az előkészületi ülésen a váddal egyező beismerő vallomást tesz.

Ha B. László beismerő vallomást tesz, úgy harminc év börtönbüntetés vár rá, illetve a huszonhatmillió forintos bűnügyi költséget is neki kell viselnie

– számolt be a Borsnak dr. Brodmann Péter, a vádlott korábbi védője.

Az természetesen nem opció számunkra, mivel nem követte el az emberölést, és véleményem szerint ebből a vádiratból megállapítható, hogy a bűntett nem valósult meg. Amennyiben mégis megállapítják a vádlott felelősségét, úgy a börtönévek határa a csillagos ég

– tette hozzá az ügyvéd, akitől a kocsiban talált, véres kötél miatt DNS-mintát vettek, majd védőként kizártak az ügyből. B. László segítőjeként és bűnpártolóként vizsgálták, köze van-e az ügyhöz.

Semmi közöm semmihez, nincs rajta a sejtmintám a kötélen, de ennek ellenére sem engedtek vissza védőügyvédnek. (...)Szégyen ez az egész ügy, és László hülyesége a családunkra nézve, de nincs takargatnivalónk. Amit tett, hogy elvitte az ájult Fannit, ami a kamerán is látszik. Ezt elismeri és viseli az ezzel járó következményeket, de többet nem

– mondta dr. Brodmann.

Címlapkép: Instagram/orsonline

(borsonline.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""Ha már elfogni nem tudjuk a vakódi tettest, akkor legalább keresünk egyet, akivek vádalkut köthetünk. Ende gut, alles gut.""--- nyilatkozta a pintyérségi szóvivő.
vacsi
@namihami: Ahol meg el tudják fogni a valódi tettest, ott kiderül, hogy valakinek a valakije... így nem ítélik el.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.