Alaposan megkavarja a budapestiek életét a török elnök látogatása.

Ha itt lakik, a házából sem léphet ki Erdogan látogatása miatt
Fotó: MTI/Anadolu

Nem elég, hogy útlezárások és forgalomkorlátozások tömegével kell ma a budapestieknek megbirkózniuk, az Index szerint 

a Nagykörút és az Andrássy út érintett szakaszain a gyalogosok sem mehetnek át (kb. 20-30 percig), míg a konvoj halad. Ha az Andrássy úton lakik, fontos tudnia, hogy a lezárás idején a házakból sem engednek ki senkit. „Ez bűnügyi felügyelet mellett lesz biztosítva"

– közölte egy tiszt a portálnak Kodály köröndön.

A Terrorelhárítási Központ arra is vigyáz, hogy a török diktátor méltósága ne sérüljön, így – akárcsak Putyin látogatása alatt – fellépnek a mutogatókkal szemben.

Az Útinform közben arról tájékoztatott, hogy az M31-es autópályán áll a forgalom az M0-s felé, illetve fél 11 előtt megállították a forgalmat:

az M3-as autópályán, az M0 csomópont környezetében,

az M0-s autóúton a 42-es km-nél a Megyeri híd felé, illetve

a 68 km-nél a 4-es főút irányába.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maxipocak
Érdekes. Anno ha valami "nagy elvtárs" érkezett, mindenki kirendeltek az aktuális zászlócskákkal. Most meg fosnak mint a gumityúk...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eriksson
Jól teszi, mert Erdogán még le is lövi. És főleg ne mutogasson, mert eltörik az ujja.
Qqberci
"a török diktátor méltósága ne sérüljön"

NA B+!!!...
Maxipocak
Érdekes. Anno ha valami "nagy elvtárs" érkezett, mindenki kirendeltek az aktuális zászlócskákkal. Most meg fosnak mint a gumityúk...
kereső
"Méltóságát"??? Milyen méltósága van egy gyerek,és kereszténygyilkosnak?
ila51
@Maxipocak: ..fosnak , mert már nem tudják követni sem , hogy mikor mit hazudoztak
görbetükör
Ennek a generációnak is meg kell tanulni a diktatúrát. Mi ilyen nép vagyunk.
Hogy is fogalmaztak - genetikailag szolga. Ez van.
Yoda69
O1G te mocskos diktator buzerans. Logni fogsz!
Málna
@Maxipocak: Nincs ebben semmi érdekes. Régen közel sem jelentett ekkora veszélyt a terrorizmus. És ennyi idegbeteg, viselkedni nem tudó ember sem volt.
Nyírfa
@görbetükör: Ezt Hitler pontosan így gondolta. De nem csak rólunk, hanem minden közép-kelet-európairól. A rettenetes nem csak ez az elmélet, hanem az, hogy a magyarok sokszor igazolják is . Azért tud Orbán annyi szavazót maga mögött, mert általa akarják megélni a nemzeti büszkeséget. Orbán pedig eljátssza minden idők legnagyobb szabadságharcosát. Csak, miután gőze nincs a valódi szabadságról, ráadásul tudja, hogy csak szerepet játszik, az alakítása geil.
Bármennyire is szeretne kimagasló államférfi lenni, csodáltatni, elismertetni magát, csak egy pozőr, egy gyenge epigon.
Gáon Mordehaj
@görbetükör: Ez a ti entitásotokra nem vonatkozik.
A ti történelmi Jellegzetességetek a nonkonformizmus, a destrukció, a társadalmi béke folyamatos aláásása , a szarkeverés!
kereső
@Gáon Mordehaj: Hi be szépen leirtad a fidess jellemzőit.
Málna
@Ludmilla: Ne mondd már, hogy előző rendszerben komoly veszély volt nálunk a terrorizmus...
görbetükör
@Gáon Mordehaj: Először is, honnan tudod, hogy nekem mi a világnézetem, hitem, politikai állásfoglalásom? Azt hiszed, csak kettő létezik, "mi" és mindenki más?
A társadalmi béke akkor lett aláásva, mikor a kedves vezér szabadságharcot hirdetett a saját népe ellen!
görbetükör
@Nyírfa: Tudod, én tényleg keresztény vagyok, hiszem Istent.
Ezért úgy gondolom, az ország bűnös, rakva van bűnnel fent is és lent is.
Ezért büntet és az eszköze Orbán. Ezt kell viselni az országnak, míg a többség rá nem jön, hogy miért is van.
Senki ember ezt meg nem változtatja, csak ha Isten is akarja.
Nyírfa
@görbetükör: Nem hiszek semmiféle büntető istenben. Tudom, hogy ezzel rémisztgeti a katolikus egyház a híveit, sajnálom is őket. Félni nagyon rossz, félelemből jónak nem érdem. Amit Te Isten fegyelmezési eszközének tartasz, szerintem a saját, szabad akaratunkból teremtett állapot. Így volt, mióta világ a világ, így van, és így is lesz. Ugyanis pontosan azok az okozatok következnek be, amelyeket az okokkal előállítottunk. Orbán ilyen okozat. Az ok pedig a fejlődéstől ódzkodó, a felelősséget hárító kollektív akarat, amelynek még csak egy hányada, s nem a kritikus többsége az éretten gondolkodó társadalmi réteg.
Ez nyilvánvalóan változni fog. Egy természetgyógyász ismerősöm mondta a visszatérő pácienseiről: még nem elég rossz nekik, így nem is érzik a szükségét változtatni az életfelfogásukon, az életmódjukon.. Amikor már a bőrükre megy, talán belátják, hogy nincs az a gyógyszer, ami meggyógyíthatja őket, nélkülük. Az életünk minden területére áll, hogy azzal a móddal, ahogyan a problémát létrehoztuk, csak újabbak állíthatóak elő, a megoldás új úton keresendő.
Nyírfa
@Nyírfa: Javítok, elnézést: félelemből jónnak lenni nem érdem.
advocat
Fővárosunk! Viktor szívat! Egyelőre megteheti. Megteheti?
görbetükör
@Nyírfa: Először is, nem vagyok katolikus.
Másodszor jogosan féljen csak, aki bűnözik. Nem hiszem, hogy te mást gondolnál. A tisztességes, jó szándékú embernek nincs félni valója még akkor sem, ha nem hiszi Istent.
A bűnt meg büntetni kell, ezt a világi törvény is előírja. A tisztességes ember nem félelemből nem követ el bűnt, hanem mert a lelkiismerete nem engedi. Aki meg rossz szándékú és félelemből nem vétkezik, az is előnyös a társadalomra nézve.
Az meg vékony határ, ha hiszed, hogy az életmód betegít meg, vagy abban hiszel, hogy Isten akarata ellen tettél és ezért kell viselni a következményt.
Szóval ne legyen csőlátásod, gondolkozz, hátha a hívő mégsem ostoba!
Nyírfa
@görbetükör: Amit Te Istennek tartasz, az számomra a létezésünk erkölcsi mércéje: a lelkiismeretünk, amely, ha hallgatunk rá, a tisztesség útján tart minket. A kulcs a tisztesség, ebben maradéktalanul egyet értünk.
Amiben szerinted csőlátásom van - miért is? - az az a különbség, hogy én a szabad akarat valóságát hiszem, annak teljes felelősségével, szépségével, adott esetben kellemetlen következményeivel, már amennyiben nem a bensőmből vezérelt döntéseket hozom meg. Ami megbetegít minket, az önmagunk megtagadása. Ez számomra nem hit kérdése, hanem tapasztalat, személyes is, természetesen, és a mindenkori környezetem megfigyelésének konzekvenciái.
Fiatalon ateistának tartottam magam, de az idők során felismertem, hogy csak az emberiség által kigondolt isten idegen tőlem, azon egyszerű oknál fogva, hogy életidegen. A valódi nem kívül van, hanem a tudatunkban, a szívünkben. Vagy mi vagyunk benne, belőle, csak elfeledkeztünk róla.
Felteszem nincs ellenedre, hogy kicsit másképpen látom a világot. :)
kereső
@görbetükör: Vitatkozom veled. Isten nem "akar" semmit. Isten azért adott "szabad akaratot"-és döntést az embereknek, hogy ők maguk legyenek sorsuk kovácsai. Ez a lehető legnagyobb szabadság- és ezt a szabadságot más emberek önös érdekeiknél fogva korlátozzák, korlátozni igyekeznek a vallás !!!- és nem hit!- álcája mögé bújva.
görbetükör
@kereső: Nézd, neked ezt mondta, nekem mást. Ennyi. :D
Nyírfa
@görbetükör: És képzeld el, hogy milyen erő szabadul fel, ha a hit tudással, következményeként pedig tudatossággal párosul.
A tudást - a saját és az emberiség kollektív tudáshalmazából az éppen szükséges, legmegfelelőbb információt kiemelve - az intuíciónk próbálja eljuttatni hozzánk , de csak ritkán cselekszünk általa. Pedig-pedig: hol tarthatnánk már!
Csizmás Kond
...az aknafedőket lehegesztették már ?...mert az is szokás volt.
kereső
@görbetükör: Igy van. Mindenkinek a hite! szerint.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok