A nőknek is van helyük a politikában. Ők másképp, sokszor empatikusabban közelítik meg a problémákat – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a TEDx Dunapart konferenciáján.

Novák Katalin: vigyázzanak a politikába bekerülő nők, el ne férfiasodjanak!
Fotó: MTI/Bíró István

Novák Katalin A családi és társas kapcsolatok kihívásai a 21. században című rendezvényen tartott beszélgetésen kifejtette, amikor a például görög városállamokban elkezdtek politikával foglalkozni, akkor még elsősorban honvédelemről, államügyekről, gazdasági kérdésekről volt szó, szociális kérdésekről és egészségügyről azonban alig, ezek szinte kizárólag családon belüli témák voltak, és így a nők hatáskörébe tartoztak.

Mára azonban ez megváltozott, a politika az élet legtöbb területére hatással van,

nem jó, ha ebből kimaradnak a nők, akik ráadásul másképp közelítenek meg problémákat, sokszor empatikusabbak is

- emelte ki az államtitkár.

Ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy vigyázni kell, nehogy egy nő – bekerülve a politikába

elkezdjen alkalmazkodni, férfiasan viselkedni, feladni a nőiességét.

Robert Waldinger pszichiáter, a Harvard Egyetem professzora, aki egy 76 éve tartó boldogságkutatás jelenlegi vezetője arra a kérdésre, hogy nincs-e negatív hatással a férfiak önbizalmára egy női vezető, azt mondta, az igazi kérdés az, hogy miként fogadják az emberek a változásokat. Kutatásuk szerint azok a legboldogabbak, azok teljesítenek a legjobban, akik rugalmasak és tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, mert a változás örök és állandó – hangoztatta a szakember.

A TED-konferenciák (Technology, Entertainment, Design) 1990-ben kezdődtek az Egyesült Államokban. Az évenként megrendezett eseményen az előadások legfeljebb 18 percesek lehetnek, és olyan gondolatokról szólnak, amelyekkel a szervezők szerint érdemes megismerkednie a világnak. Már évek óta több országban is rendeznek hasonló előadásokat TEDx néven.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
"elkezdjen alkalmazkodni, férfiasan viselkedni, feladni a nőiességét."... sajnálom, de szerintem Novák Katalin ezt már "bebukta"... persze aki ezt szereti, az megdöglik érte...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
Pénzért ellett 3 embriót, és mint aki jól végezte dolgát
" elférfiasodott " úgy is néz ki, mint a PRIDE felvonuláson
a leszbikus(s)ok
Nessy
Novák nő létére is tud olyan ostobaságokat mondani, és úgy viselkedni, mint bármelyik hímnemű párttársa!
Aki Én
@szegfue: Nem lenne hiteltelen, ha ezt egy nőies nő mondta volna. Nem tudni, hogy pajzán bajuszát, bozontos szemöldökét politikusként szerezte, vagy éppen emiatt lehetett fideszes politikus.
szegfue
@Aki Én: 10:17 Sajnálom is őt, mert szegény olyan csufika... és azt is tudom, hogy ilyennek született, amiről nem tehet.Viszont a kevésbé szép, vagy éppen duci nők is -- persze, ha törődnek magukkal! -- lehetnek nőiesek. Neki is tennie kellene valamit a "bajuszával és a szemöldökével", ha már ilyen kegyetlen volt a sors vele. De látod, még igy is talált magának "embert", akitől lett jó pár gyereke.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.