Folyamatos bekiabálásokkal, sípolással, fújolással zavarták meg tüntetők a győri közgyűlés ünnepélyesnek szánt alakuló ülését. Az ülésre nem sikerült bejutniuk - ezt biztonsági őrök akadályozták meg -, végül rendőrök is kiszálltak. Borkainál is elszakadt a cérna.

(Forrás: hvg.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Borkai áldozata annak a korrupt rendszernek, amely vele is elhitette, hogy neki és a hatalomhoz közel állóknak mindent lehet. És neki, nekik, tényleg mindent lehet. Egészen addig, amíg ki nem derül. Van, akinek még azután is lehet, hogy kiderülnek róla terhelő dolgok. Lám, Rogán Antalnak sem történt baja, amiért helikopteren bulibárózott egy vidéki lakodalomba, és Kósa Lajos is milyen szépen megúszta az anyukája sertéstelepét, valamint azt a kis ezerháromszázmilliárd forintos kalandját, amelybe egy magát csengeri örökösnőnek kiadó hölgynek, valamint saját mohóságának köszönhetően keveredett bele. Borkai Zsolt elhitte, hogy amit tett, nem fog kiderülni, vagy ha mégis, megússza ő is. Ha másoknak sikerült, miért éppen neki, aki nem mellesleg olimpiai bajnok, ne sikerülne. Most eljött az igazság pillanata. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a fidesz az önkormányzati választáson súlyos sebeket kapjon Budapesten és több nagyvárosban. Ebbe bukott bele Borkai, és nem abba, amit tett. Amit tett, a NER szemében csak annyiban bűn, hogy kitudódott.

Horizont
hahahahahaha volt vastagbőr a pofáján ilyet mondani.
Mennyit lopott de nem mondana le a költségtérítésről se. Szarrágó.
Halott ember!
Egy szerencséje van hogy sok fideszes kollégája ugyanezt csinálja.
Tényleg egy bajuk van és az Az ördög ügyvédje aki feltette a netre.
Clavigo
@Pálinkafőző Rézüst: :) :) :) Dehogy " madam "..:) :) Csak egy sima,bebukott kuncsaft:)XDD. Még a " köcsségeit " is mi álltuk ennek a szutyoknak...:))
Sámannus
Nékem az tetszik, hogy a kupibáró a kupis haverokkal visszafelé mutogat Jáj zsótika talán nem tudod, a lopott pénzt nem lehet megtartani, mert az akkor sem a tiéd, hanem csak akik tudnak róla, azoké. Te csak egy pojáca vagy, akit felhasználtak a lopáshoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. November 21., 09:54
Droglabort számoltak fel Csongrádban
Itthon - 2019. November 21., 09:02
Kocsis szerint vegzálják a kormány tagjait
Itthon - 2019. November 21., 08:03
Eltűnt egy idős svájci nő Budapesten