A lap szerint a nagyban készülő új Nemzeti alaptantervbe is bekerült az elképzelés. 

A Népszava arról értesült, hogy a készülő új Nemzeti alaptantervben (Nat) is helyet kapott az a kormányzati elképzelés, amelyról már korábban is lehetett hallani – jelesül az általános iskolákban bevezetni kívánt úgynevezett nulladik évfolyam.

Népszava: nem mondott le a kormány az általános iskolák nulladik évfolyamáról

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az elképzelés lényege, hogy az óvodából kikerülő nebulók egy egy tanéves felkészülési osztályba kerülnek – leginkább azokat szánják ide, akiket nem találtak még elég érettnek az iskolakezdésre. 

A Népszava megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, ám a minisztérium sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó az értesülést. Válaszuk szerint amíg az új Nat előkészítés alatt áll és nincs döntés róla, addig a tartalmáról nem tudnak tájékoztatást adni.

A lap értesülése szerint a november 5-7. között megtartott hajdúszoboszlói Országos Közoktatási Szakértői Konferencián is szó esett a nulladik évfolyamokról. 

Először még tavaly került elő a téma, akkor azonban több szakmai szervezett is tiltakozott ellene, mondván a szegregáció melegágya lehet, de nem is volt kidolgozva nagyon az ötlet (nem lehetett tudni, hogy tanárok, vagy óvodapedagógusoknak kellene-e foglalkozni a nulladikos gyerekekkel; hogy lesz egyáltalán elegendő szakember és elegendő terem az iskolákban, stb.)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Ezen a nemzetin csak röhögni lehet. Már R. Mátyás idejében is (1950), minden NEMZETI volt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Megjelent egy újabb gumicsont és nem tudjuk mit akarnak vele elfedni.
rokker33
Valamikor nem volt 9-10 évfolyam a szakmunkás képzőkben és a 8. osztály után egyből lehetett szakmát tanulni. Semmi értelme inkább jobban megkellene tanítani a kiválasztott szakmára! Nem hiszem,hogy 2 év alatt jó hegesztőket vagy karosszéria lakatosokat/ autószerelőket tudnak képezni és azt sem hogy szükség van a 0. tanévre!
Gáon Mordehaj
"Az elképzelés lényege, hogy az óvodából kikerülő nebulók egy egy tanéves felkészülési osztályba kerülnek – leginkább azokat szánják ide, akiket nem találtak még elég érettnek az iskolakezdésre. " EZ A VALÓSÁG EPIGRAMMÁJA!
Gáon Mordehaj
Kedves @Nyírfa: LE AZ INTEGRÁLT OKTATÁSSAL!
MIÉRT?
Az integrált oktatás átkozott csapás a magyar oktatás színvonalára, gyermekeink jövőjére, tehetségük kibontakoztatására.
AZ INTEGRÁLT OKTATÁST ADY ENDRE A magyar ugaron című versének utolsó versszaka írja le tökéletesen,
"Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett."

A miértek magyarázata!
Minden gyermeket megillet a nyugodt oktatáshoz, tanuláshoz és szellemi fejlődéshez való jog. Egy gyermek, egy tanuló joga sem terjeszkedhet túl egy másik tanuló, de leginkább nem egy egész tanulóközösség jogán.
ELUTASÍTJUK A KÁRTÉKONY INTEGRÁLT OKTATÁST!
Miért utasítjuk el?
Ha egy korlátoltan belátóképes, alulszocializált, viselkedészavaros diákot helyeznek el az iskola valamelyik osztályában és ezáltal sérülnek a többi diák nyugodt oktatáshoz, tanuláshoz, szellemi fejlődéshez való jogai, akkor JOGSÉRTÉS TÖRTÉNIK! Ezt a súlyos JOGSÉRTÉST (alapjog sértést) nem írhatja felül semmiféle szegregáció elleni törekvés vagy integrációs program, vagy kísérlet.

M I É R T ?
Azért, mert gyermekeink nem lehetnek kísérleti alanyai és elszenvedői semmiféle olyan integrációnak, amely hátrányosan befolyásolja tanulmányaikat, tantervi követelmények kifogástalan időarányos teljesítését! Ezen hátrányok eltűrésére egyetlen magyar családot sem lehet kényszeríteni! Minden szülőnek joga van ahhoz, hogy gyermekeit biztonságba tudja. Gyermekét olyan diákközösség, tanulóközösség vegye körül, amely garantálja az egészséges másodlagos szocializációját és képességeik zavartalan kibontakozását.
A közoktatási törvényben 1993. évi LXXIX. törvény 10. §,
kimondja:
(3) A gyermeknek, tanulónak joga, hogy: b) nemzeti, illetőleg etnikai hovatartozásának megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön.

Az adott oktatási intézménynek saját maga által kiadott és nyilvánosságra hozott "HÁZIRENDJÉT" , az iskolai magatartásra vonatkozó előírásait, fegyelmi vonatkozásait és szankciórendszerét KÖTELEZŐ...
Gáon Mordehaj
Folytatás:
Az adott oktatási intézménynek saját maga által kiadott és nyilvánosságra hozott "HÁZIRENDJÉT" , az iskolai magatartásra vonatkozó előírásait, fegyelmi vonatkozásait és szankciórendszerét KÖTELEZŐ következetesen betartani és betartatni. Ezt a "HÁZIRENDET" minden szülőnek, aki gyermekét iskolába íratja, tudomásul kell vennie és gyermekét ezek szerint kell az iskola felé szocializálnia. Ha az oktatási intézmény képtelen biztosítani a gyermekek nyugodt tanuláshoz való jogát és ennek érdekében az igazgató részéről intézkedés nem történik, akkor a tankerületi igazgatóhoz, utána az "Oktatási Jogok Biztosának" hivatalához kell fordulni. A szülők kritikus esetekben egymással összefogva "pertársaságot is létrehozhatnak", annak érdekében, hogy biztosítsák gyermekeik tanuláshoz való alapvető jogát. Ezt a jogot, amit fentebb írtam, egyetlenegy korlátoltan belátóképes, viselkedészavaros tanulónak sincs joga megsérteni. Ehhez a jogsértéshez az iskola nem adhat intézményesített keretet. A társadalmi normakövetésre nevelés, normális esetben, —mint elsődleges szocializációs közeg—, a családban kellene, hogy kezdődjön. A gyermek személyiségének fejlődésére igen kártékonyon hat, amennyiben mesterségesen a "liberalizmus és a tolerancia" jelszavával felpuhított engedékeny és következmények nélküli iskolai "normarendszer" veszi körül.
MIÉRT kártékony, önáltató és szemfényvesztő az ilyen rendszer ?
Mert az élet későbbiekben nem erről fog szólni. Normális esetben az iskolai normarendszer a társadalmi és jogi normák előszobája. Az iskolának, mint másodlagos szocializációs közegnek ennek betartására kell, hogy nevelje, "kondicionálja" a diákokat. A "diszciplínák nélküli" iskola nem iskola.
Az oktatási intézmények "Házirendjét" és abban meghatározott viselkedési normákat be kell tartatni és be kell tartatni, valamint ehhez következetes szankcionáló rendszert kell mellérendelni. A következmények nélküli nevelés következmények nélküli torz embereket eredményez, ez pedig csupán egy...
Gáon Mordehaj
Folytatás:
A következmények nélküli nevelés következmények nélküli torz embereket eredményez, ez pedig csupán egy lépés a társadalmi anómiáig! Ezt pedig egyetlen normális szülő sem köteles eltűrni
Ha ezen a területen a szülők nem érzékelnek lényegi áttörést, akkor összefogással ki kell követelni!

VÉDD GYERMEKED JÖVŐJÉT!
SZERVEZZ KÖZÖSSÉGET!
Utasítsad el az integrált oktatásnak nevezett gyermekeid jövője
elleni aljas merényletet!

Nos ezért kell, ezért szükséges az "iskolaéretlen" és SNI-s gyermekek, ezen csoporton belül kimondottan a súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral küzdőknél, az előkészítő osztályok felállítása arra szakosodott pedagógussal. Ebben az előkészítő évben eldönthető, hogy a gyerek mennyire integrálható normál osztályokba és mennyire nem alkalmas erre!

A fentiekben leírtak igazságtartalmát egyetlen egy normális értékrendű szülő sem fogja vitatni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.