Egy ötfős fiúbandát fogott el a rendőrség Budapesten, akik három napon belül többször is késsel raboltak ki embereket – derül ki a rendőrség közleményéből.

A police.hu azt írja:

Az V. kerületi rendőrök elfogták az öt fiatalt, akik a gyanú szerint többször is raboltak.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. november 2-án 20 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy V. kerületi Astoria aluljáróban öten kiraboltak két fiatal fiút. A rendelkezésre álló adatok szerint a két fiút öten körbeállták, kábítószert kértek tőlük, az egyik fiatal még egy késsel meg is fenyegette őket. Végül elvették mind a két fiú pénzét.

A belvárosi rendőrök rövid időn belül azonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 20 éves H. Marcellt, a 19 éves T. Bencét, a 17 éves V. D.-t és a szintén 17 éves T. G.-t. Ötödik társuk, a 15 éves M. M. pedig az ellene kibocsátott elfogatóparancs hatására önként feladta magát a kerületi rendőrkapitányságon. Az öt fiatal ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást.

Amikor a nyomozók átvizsgálták V. D. ruháját, egy borítékban kábítószergyanús növényi származékot találtak. A 19 éves T. Bence lakásán tartott kutatás során szintén találtak kábítószergyanús anyagokat, továbbá nylon tasakokat, valamint kábítószer adagolásához és csomagolásához szükséges eszközöket, ezért ellenük kábítószer birtoklása bűntett miatt is eljárást indítottak.

A nyomozás során kiderült, hogy a társaság korábban, 2019. október 31-én két fiatalt, november 2-án pedig egy férfit rabolt ki a XI. kerületben, a Szent Gellért hegyen.

Az első esetben egy játszótéren támadtak meg két férfit, mindkettőjüket a földre lökték és elvették az egyik férfi mobiltelefonját és a másik férfi pénzét.

Három nappal később délután a Gellért hegyen egy padon ülő fiatalt támadtak meg, kipakoltatták a zsebeit, majd felszólították, hogy feküdjön a földre. A feltételezett elkövetők elvették a sértett mobiltelefonját, és amikor a férfi kérte vissza a készüléket, több alkalommal megütötték és megrúgták, majd futva elmenekültek a helyszínről.

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki őket ezekben az ügyekben is és – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásukra " – írja a police.hu.

Forrás: Police.hu, Index

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

luiz
@Gáon Mordehaj: ja fideszes kerületbe, fideszkutyák kölykei, te nagyon hülye. Ezek a kutyák orbán gyerekei voltak vagy a te nemzety román testvéreid
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Gáon Mordehaj: ...hogy a tökömnek nem tudod a viktort is származásilag elemezni,persze neked csak a karácsony fontos,mert abból telik mikulásra...
jancsipapa
@Jozefina: Ezek a fiatalok inkább " fiatalok "...
Aki Én
@Gáon Mordehaj: ...hová tűnt Farkas Flórián...?
Sekélyesen egyoldalú a látásod. Szemed nem fáj?
Pálinkafőző Rézüst
jáááááááájjjjjjjjjjj,biztos migráncsok voltak, ugye, fittymaszok??? Ja tényleg, a gazdátok rokonai...kvázi télleg azok vótak...
csak úgy....
@Aki Én: nehezeket kérdezö a tanonctól! ö csak a zsidó és a leszakadt területi ügyekben járatos ,abbu is csak a lassan 100 évvel ezelötti dógokban.
...akkor meg a flóri még nem is élt. :)
maci0427
Nevüket és fényképüket kitenni azonnal, hadd lássák az emberek, hogy kik ezek a retkesek !!! Van tippem és nem meglepő ! 99 év fegyház nekik !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. November 15., 06:04
Borongós, de enyhe idő vár ránk ma
Nagyvilág - 2019. November 14., 20:15
Diák lövöldözött Kaliforniában – egy tanuló meghalt