A DK szerint ki kell vizsgálni, miért okozott közlekedési káoszt Erdogan látogatása.

Kiakadt a DK: Kivizsgáltatnák, miért volt káosz a közlekedésben egy "B-kategóriás diktátor" látogatása miatt Budapesten

Résztvevők a Budapest blokádja, Erdogan látogatása ellen címmel meghirdetett demonstráción Budapesten, az Oktogonnál 2019. november 7-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a rendőrséget és a Terrorelhárítási Központot (TEKekedése ), hogy azonnal vizsgálják ki, miért bénult meg a főváros közlekedése Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtöki találkozójának idején.

A DK szóvivője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta,

semmi nem indokolta, hogy Orbán Viktor a "saját népét vegzálja" egy "B-kategóriás diktátor" miatt, aki nem is tartozik a világ legvédettebb vezetői közé.

Barkóczi Balázs úgy fogalmazott: amíg a főváros utcáit azért bénították meg, hogy egy "háborús bűnös szabadon grasszálhasson", addig emberek ezrei voltak kénytelen az utcán vagy a metróban várakozni. A csütörtöki találkozó semmi másra nem volt jó, csak arra, hogy Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan a nagy nyilvánosság előtt erősítse meg illiberális szövetségét és együtt üzenjék meg Európának, a magyar miniszterelnök továbbra is segíteni fogja a török elnök szíriai kurdokkal szemben folytatott "gyilkos politikáját" – jelentette ki a szóvivő.

Kérdésre válaszolva azt mondta,

bár azt is felháborítónak tartják, hogy Vlagyimir Putyin szinte már hazajár Magyarországra, de a világ egyik legvédettebb emberének számító orosz elnök látogatása alatt majdnem normális mederben folyt a budapesti közlekedés.

Más témában kérdezték Karácsony Gergelynek a dízelautók Budapestről való esetleges kitiltásáról szóló tervéről, illetve arról is, hogy a főpolgármester középtávú elképzelései között szerepel, hogy a hétvégéken a rakpartokat lezárják az autósok előtt. Barkóczi Balázs azt felelte, fontos a klímaváltozás elleni védekezés, de minden ilyen lépést egy széles körű társadalmi egyeztetésnek kell megelőznie.

Kikérték véleményét arról is, hogy a korrupciógyanúba keveredett volt szocialista Lackner Csaba felvette kispesti képviselői mandátumát. A szóvivő azt felelte, a DK-nak továbbra is az a véleménye, hogy a politikusnak le kell mondania a képviselői mandátumáról, mert méltatlanná vált arra.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gáon Mordehaj
A judeo-liberális kártevők több helyen tömegtüntetéseket és útlezárásokat jelentettek be hivatalosan. Ezért a biztosítás személyvédelem sokkal összetettebb feladattal találta magát szembe. Ami által olyan intézkedéseket kellett tenni, hogy a városban ne alakulhassanak ki nagyobb és esetleg fenyegető jellegű tiltakozó csoportok, amelyek várható meglétét, kialakulását a judeo-liberális oldal rémhírgyártói, mint "bizalmas információt" a rendőrség illetékeseinek jelezték. Holott az égész, nem volt más, mint valós tömegbázis nélküli hatásosnak bizonyult rémhírterjesztés! Budapest lakossága ennek a körmönfont aljas játéknak lett áldozata. Amelynek kialakulását ez a sunyi aljas társulat szintén a kormány nyakába akarja várni.
Úgy lehet ezen az aljas konspiráción átlátni mint egy elmállott talliton és az okokat és az okozatokat sorrendbe rakni. Ti mindenkit hülyére akartok venni! De ez nem fog sikerülni! Aki ismer benneteket és a gondolkodásotok roppantul intellektuális rafinériájának dupla csavarjait az még azt is meg fogja fejteni előre, amelyen csak éppen most agyaltok!
Gáon Mordehaj
Na mára ennyit!
Itt van a Shabbat! (Chesván 10, mindjárt 15 óra 58 gyertyagyújtás)
Akit megillet annak kívánok shabát shalóm
https://www.youtube.com/watch?time_continue=5...
Több lojalitást a galutban!
jesz
Még Gyurcsány volt a min.elnök, amikor a magánlakásán fogadta Putin elnököt...óóó...be szép is volt az a felejthetetlen káosz...már a légtérben kezdődött.
csak úgy....
@Gáon Mordehaj: nem vagyok zsidó de érdekelne,hogy neked a zsidókkal,má megint mi a pitscha bajod? a románok sem kóserok,mert...ismerem a történetet és a szlávok szintén lenyúlták a magyarságot területileg! vissza köll csatolni,kerül amibe kerül,akár az ott élö magyarok bólintása nélkül! azt hiszem,hogy azok után kurvára kevesen szavaznának a fideszre a volt "elcsatolt" területekröl és ezzel tisztában is lehet a fidesz. köllenek nekik mint a kutyának,aki tizet ellett...,csak szavazzanak nekik mert kitataroztatták a templomot a faluba.
simmering73
Ezt a két illiberális elmebeteget. Legalább az egyik barom eltűnik holnap.
csak úgy....
@simmering73: a tramplihoz menöre gondótá? ott is kegyesen lesz fogadva,hiszen az ámerikai szöszinek,fingja sincs a világról, burokba született!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. November 11., 11:34
Újabb világsztár tér vissza Budapestre
Szórakozás - 2019. November 11., 11:31
Ez volt az év legjobb filmje – a nézők szerint
Szórakozás - 2019. November 11., 10:26
Kiderült, miért némult el az Omega-koncert az Arénában