Már pár napja, hogy a török diktátor erre járt. Orbán szerint meg kell adni neki a tiszteletet. Nyilván. Orbánnak meg kellett adnia a tiszteletet. Elvégre Orbánnak láthatóan kell egy felettes én, akinek hódolhat. Tisztelettel, városlezárással, bármivel. Putyin, Erdogan, az ázsiai törpe-diktátorok. Mindegy. Mert ezek a látogatások, és maga a budapesti városlezárás nem a vendégről, és még csak nem is feltétlenül a vendégnek szólt. Azért persze érdekelt volna a Fideszre szavazó, de a tömegben tipródó, esetleg megtiport, de haza semmiképpen nem jutó honfitársak véleménye. Ott és akkor. Mert a Széll Kálmánba megboldogult Moszkva tér környékén nem túl sok baráti dudálást, beszólást lehetett hallani. De legalább Orbán büszkén mutogathatta Erdogan-nak, hogy mekkora tömeg van az utcán miatta. Ha nem is az ő tiszteletükre. Ellenben Orbán mégis csak demonstrálhatta azt a hatalmi gőgöt, amiről azt hiheti: vezetővé emeli. Mint a „Diktátor” című film nagyra törő vezérét a fogorvosi szék...

(Forrás: endresy.blogspot.com, GeoCravker által)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gáon Mordehaj
Nem lett volna semmi káosz, ha a biztonsági szolgálatnak nem kellett volna számolnia a kivülről szított és külföldről szervezett és finanszírozott transznacionális destruktív liberális tömegdemonstrációkra. Ezek nélkül egy normális nap lett volna. Pontosan olyan és semmivel sem problematikusabb, mint amikor más magas diplomáciai küldöttség érkezik hazánkba. A destruktív judeo-liberális kártevők és szarkeverők, média-diverzánsok a török elnök látogatását tüntetik fel a közlekedési káosz okaként. Holott, saját ideológiai és természetes eredet és érdekközösségük hisztériakeltésének okaként alakult ki a közlekedési káosz és sok kellemetlenség. Az ok és okozat felcserélése a judeo-liberális, korábban judeo-bolsevik kártevők ösztön vezérelt magatartáskultúrájának szerves részét képezi!
A judeo-liberális kártevők több helyen tömegtüntetéseket és útlezárásokat jelentettek be hivatalosan. Ezért a biztosítás személyvédelem sokkal összetettebb feladattal találta magát szembe. Ami által olyan intézkedéseket kellett tenni, hogy a városban ne alakulhassanak ki nagyobb és esetleg fenyegető jellegű tiltakozó csoportok, amelyek várható meglétét, kialakulását a judeo-liberális oldal rémhírgyártói, mint "bizalmas információt" a rendőrség illetékeseinek jelezték. Holott az égész, nem volt más, mint valós tömegbázis nélküli hatásosnak bizonyult rémhírterjesztés! Budapest lakossága ennek a körmönfont aljas játéknak lett áldozata. Amelynek kialakulását ez a sunyi aljas társulat szintén a kormány nyakába akarja várni.
Úgy lehet ezen az aljas konspiráción átlátni mint egy elmállott talliton és az okokat és az okozatokat sorrendbe rakni. Ti mindenkit hülyére akartok venni! De ez nem fog sikerülni! Aki ismer benneteket és a gondolkodásotok roppantul intellektuális rafinériájának dupla csavarjait az még azt is meg fogja fejteni előre, amelyen csak éppen most agyaltok!
GeoCravker
@Gáon Mordehaj: Ez egyedül ment, vagy találtál egy bull-shit generátort hozzá?
GeoCravker
@Eriksson: A tisztességgel fogadás, és egy főváros lebénítása csak az elvakult orbanistáknál ugyanaz a halmaz.

Meg persze a tisztességnek is fokozatai vannak... Erdogán is ment lefele a pokol felé vezető lejtőn
Eriksson
@GeoCravker: Butaságot mondasz ezzel az orbanistázással. Államfők fogadása minden országban bizonyos csinnadrattával jár. S ha az illető ország képviselőjétől még akarunk is valamit a saját hasznunkra, akkor az ilyenfajta befektetés egyáltalán nem drága.
Inkább az olyanokat tartom ostobának és szűk látókörűnek, akik ennek jelentőségét képtelenek felfogni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. November 21., 09:54
Droglabort számoltak fel Csongrádban
Itthon - 2019. November 21., 09:02
Kocsis szerint vegzálják a kormány tagjait
Itthon - 2019. November 21., 08:03
Eltűnt egy idős svájci nő Budapesten