A tél közelsége és Törökország szíriai offenzívájának európai megítélése miatt növekedő migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében.

Szijjártó megint migránsáradattaq riogat

Szijjártó Péter magyar újságíróknak hangsúlyozta: a migrációt kiváltó okok egyre súlyosabbak, minden Európán kívüli, de ahhoz közeli országban és régióban jelentkező instabilitás negatív hatást gyakorol az európai biztonságra.

A migráció növekvő tendenciája miatt továbbra is veszélyekkel kell számolni, ezért Magyarország szerint egyre sürgetőbb, hogy a nemzetközi migrációs politika fókusza megváltozzon, és az újabb migrációs hullámok bátorítása helyett áttevődjön a hazatérések és a problémák helyben történő megoldásának elősegítésére.

A miniszter kiemelte: Magyarország továbbra is a határok védelmére koncentrál és arra, hogy a segítséget oda vigye, ahol a baj van.

Tájékoztatása szerint Magyarország ezért újabb 70 katonát küld Afganisztánba, az intézkedéssel 170-re növeli a misszióban részt vevők létszámát. Továbbá 2024-ig meghosszabbította azt az időszakot, amelynek során éves szinten 500 ezer dollárral (mintegy 151 millió forinttal) támogatja az afganisztáni nemzeti, biztonsági és védelmi erőket.

Szavai szerint az Iránnal kötött nukleáris megállapodással összefüggésben Magyarország határozottan támogatja az unió politikáját azzal a céllal, hogy a megállapodás legalább részeiben fenn tudjon maradni.

Líbia vonatkozásában megpróbálja elérni, hogy a visegrádi országok által a határvédelem segítésére korábban felajánlott, mintegy 35 millió eurós támogatás célba érjen.

Szudán esetében pedig az eddig biztosított 90 ezer dolláros támogatás legnagyobb részét az éves szinten biztosított 25 ösztöndíj teszi ki. Magyarország azt is támogatja, hogy az Európai Bizottság állítson össze egy pénzügyi gazdaságélénkítő csomagot Szudán számára, mert ennek híján az életkörülmények drámai romlása miatt onnan is jelentős lakosságkiáramlásra lehet számtani – emelte ki.

Fontos, hogy Afrikában és a Közel-Keleten az Európai Unió olyan politikát alakítson ki és folytasson, amely segíti ezen régiók népességmegtartó képességét – jelentette ki Szijjártó Péter.

Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, az Iszlám Állam terrorszervezet taktikát váltott, és az "alvósejtek, a magányos farkasok" aktivizálására tért át. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy az a több mint ötezer uniós állampolgár, akik a terrorszervezet kötelékében harcoltak, fenyegetést jelentsenek Európa számára – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

(Kép:MTI/KKM/Borsos Mátyás)

Forrás: MTI

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@vacsi: Az mégiscsak fura, hogy azok riogatnak, akik ideengedték őket. Ide csak orbánék hoztak idegeneket ezrével, titokban, a propaganda ellenére.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rockxy
mongyuk az elbetű elég messze van a qbetűtűl, de nem számít, ércsük mink akkoris.
szíjgyártó, az szíjgyártó.
Rockxy
jáj, elfelejtettem megriadni!
bocsika!
Nessy
Drága külügyérünk! A növekvő migrációhoz barátaitok (Putyin, Erdogan) jelentős mértékben járul hozzá, a ti áldásotokkal! Valóban, egy régióban az ott élők "megtartását" a napi bombázások, gyilkosságok, etnikai tisztogatások, válogatás nélkül, a civileket sem kímélve, nagy mértékben elősegíti!
vacsi
Riogat?! Nem nagyon kell riogatni! Én még az elején láttam ezt a mocskos bandát, a ceglédi vonaton, akkor még a debreceni táborból utaztak Pestre. Hát, mit mondjak: undorító volt a viselkedésük. A kalauz lezárta a kocsink ajtaját, csak a megállókban nyitotta ki, annyira félelmetes volt. És csupa-csupa fiatal férfi...
Yoda69
@vacsi: Az jo ot eve volt. Es nem Pestre utaztak, hanem tovabb Nemetroszagba, ahol most tobbseguk mar folyekonyan beszel nemetul, es potoljak a hianyzo munkaerot. Nalunk meg O1G kinabol es vietnambol hoz be 75 ezer migranst, fejenkent tobb szazezer forint koltsegert, hogy potolja a hianyzo munkaerot , amely mar szinten nyugaton dologozik.
Csak halkan kerdem:
Nem lett volna jobb megtartani a magyar munkaerot, europai szintu berekkel es szocialis haloval?
Vagy ha ez tuld draga, akkor megtartani par ezer migranst es kikepzeni oket?
Nem kell valaszolj, ugyse fogsz, mert egyszerubb a fideSS propagandat loknod. A birka vezered egy dologra hasznalta a migraciot: sajat hatalmanak megerositesere, de ennek rovidesen vege lesz.
vacsi
@Yoda69: Nagyon buta vagy! Természetesen azzal én is egyet értek, hogy a magyar dolgozókat kellett volna - és kellene ma is - úgy megfizetni, hogy abból a tisztes megélhetésük, lakhatásuk, szórakozásuk, a családjuk biztonságos eltartása megoldható legyen. Mint ahogy megoldották az "átkosban". És ezzel azt is elmondtam, hogy nincs vezérem! Azt hiszem, és tudom, amit láttam!
kereső
Lebótoltátok putyinnal, meg erdogannal?
Aki Én
@vacsi: Az mégiscsak fura, hogy azok riogatnak, akik ideengedték őket. Ide csak orbánék hoztak idegeneket ezrével, titokban, a propaganda ellenére.
cikicakk55
@vacsi: Én is láttam őket,egész közelről.Szeged mellett egy kis faluban voltam éppen, 3,5 napot.Hidd el,hogy csak 1/10 része olyan barbár,mint amilyennek te láttad őket. Tudod,valahol meg is értettem,hogy fellázadtak és agresszívek lettek,mert Ők menni akartak tovább nyugatra,de Orbán a keletiben feltartóztatta őket. Direkt olyan részét filmezték az ott összegyűlt migránsoknak,akik megunva a hőséget és a tehetetlenséget,neki álltak hőbörögni. Ez Orbánnak kifejezetten kapóra jött,hisz ha nincsenek a migránsok,2018-ban egész biztos nem nyer.Sikerült a Magyar emberekben felébreszteni a gyűlöletet és a rettegést.Úgy csinálunk,mint ha nálunk nem lennének olyanok,pedig vannak,csak azok már 600 éve képtelenek beilleszkedni.Épp úgy mint azok közt,a migránsok közt is van és volt csendes és tanult,becsületes ember,csak azokat nem filmezték.Sajnos rendesen benne van a mocskos mancsa a Fidesznek abban a háborúban,ami most dúl a Törökök és a Kurdok közt. Orbán még meg is erősítette Erdogánban a hitet,hogy mennyire igaza van,hogy háborúzik. Olyan az egész Fidesz mint a szélkakas.Mindig arra fordul,amerről jön a szél( pénz) amerről a haszon számolatlanul hullik az ölükbe. A kerítése meg annyit ér,mint galambnak a pókháló.Ha a migránsok több ezren neki feszülnek,úgy kapják szét,mint foxi a lábtörlőt.Miért nem maga Orbán megy háborúzni ki Szíriába? Ne ártatlan magyar katonákat lövessen agyon.
1magyar
Nem háborúval hanem migránsokkal foglalnak el országokat. Ez egy új fajtája a háborúnak.
Yoda69
@vacsi: Most akkor ki a butabb? A buta, vagy aki a butaval egyet ert? :)
Nem szegyen az, hogy bedoltel a propagandanak. Rajtad kivul az orszag fele bedolt neki, amikor orbanek szandekosan hergeltek a migransokat, hogy azok elkezdjenek tombolni. Mint ahogy azt @cikicakk55: nagyon jol leirta feljebb. Errol szolt az egesz. Erre epitette O1G a strategiajat. Mara azonban mar csak kevesen hisznek neki, es 2022-re biztos vagyok benne hogy el fogjuk zavarni a nepnyuzo gecit. Illetve nem el, hanem be. A bortonbe ahova valo.
1magyar
@cikicakk55: Ahogyan a romák kis része tudott 600 éve beilleszkedni úgy ezeknek meg csak a töredéke, az se biztos mert ők még csak nem is keresztények.
A vallásuk éppen ellensége a miénknek.
1magyar
@Apoca: Na ez elég baj, még török muszlim sem kell ide.
vacsi
@cikicakk55: Igen, ezt én sem értettem, hogy miért nem vitték azonnal tovább őket, a Keletiből. A Keletiben is láttam, mi az állatainkat különbül tartjuk, ahogy az a tábor kinézett. Nekem ez szörnyű emlékem marad. Már azt sem értem, miért nem repülővel mentek, egyenesen Németországba. Egyébként az általad leírtakkal is nagyrészt egyet értek. Az ember azt hinné, hogy a harmadik évezredben már nem ilyen dolgokkal kell foglalkoznunk - de hiába, a történelem ismétli önmagát. Aki egyszer hatalomra kerül, az ott is akar maradni. Ezzel nincs is semmi gond, ha a hatalmat az ország népének érdekében használja fel. Sajnos, ezek az emberek annyira fanatikusan hisznek a saját vallásukban, hogy a többi elpusztítanák. De ezt tették a keresztények is... Félelmetes!
Yoda69
@vacsi: Azert nem vittek oket tovabb oket, mert orbannak ez volt a parancsa. Azt akarta, hogy minel tobben lassak oket, es feljenek toluk. Azt akarta, hogy kezdjenek el tombolni a fovarosban, autokat, kukakat gyujtogatni, mint tettek azt a fideSSesek 2006-ban. Ez azonban elmaradt, mert a migransok, meg a fideSSeseknek is normalisabbak. Ugyhogy orban duhbol vakvaganyra vitte a migransokat. Becsapta oket hogy a vonat Nemetorszagba fog menni, azonban valahova videkre vitte oket es ott akarta tartani bezarva. Azonban a migransoknak eleguk lett, es gyalog indultak el Nemetorszag fele. Viszont O1G elerte celjat, mindenki arrol beszelt, hogy a migransok vegig gyalogoltak a fel orszgot, es amerre mentek szemethegyek maradtak utanuk. Megjegyzem az Unio milliardokat adott orbaneknak, hogy kiepsek a befogado taborokat, es ember modjara viselkedjenek a migransokkal. Ez NEM tortent meg, ehelyett keritest huztak.
vacsi
@Yoda69: Ha így volt, az ronda dolog volt!
RonaGyuri
ez a bugyuta külgarázda még magáz is alul tudja múlni!!! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: a csúcs: nem Törökország szíriai offenzívája, hanem annak európai megítélése miatt!!! =))
Aki Én
@vacsi: Olyannyira így volt, hogy még a jeggyel rendelkezőket is leszállították a németekhez tartó vonatról. Sőt, beállították a 89-es német egyesítésre festett vonatot, ami végképp reményt adott a migránsoknak, azt hitték ez az ő vonatuk. Ez indult velük a táborba.
Ez volt orbán biodíszlete ahhoz a darabhoz, amiben titeket hergelt fel, tart rettegésben. Erre építi hazug, megosztó, félelemben tartó politikáját. Nagyobb érdeke fűzi ehhez, mint a Sorost. Közben ezrével engedi be őket TITOKBAN!!!
Aki Én
@vacsi: 24.p3k.hu/app/uploads/2015/09/menekultek-soproni-ic1-480x320.jpg

24.p3k.hu/app/uploads/2015/09/menekultek-soproni-ic-480x320.jpg

2006 óta tudjuk, hogy hergelésben, megtévesztésben, hazudozásban, káosz kialakításban a fidesz verhetetlen.
Yoda69
@vacsi: Gondolom ahol laksz csak az orban-teve jon be. Probalj hallgatni Klubradiot online, ha valos hireket szeretnel, nem pedig propagandat. www.klubradio.hu
tudode
Őfélesége elég gyakran tartja a kapcsolatot azokkal a hozzá képest nagyhatalmakkal, akik több térségben potyogtatják a raktáron lévő, elavult robbanószereket az ártatlan lakosságra, akik veszik a sátorfájukat, és békésebb tájakra kénytelenek vándorolni!
.
Ne csináljanak a Krisztusból is bohócot, mivel volt idő, amikor
.
--- Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
.
www.origo.hu/itthon/20010608orban.html
,
De oszt' a Charlie Hebdó párizsi békemeneten kattant be neki a vezérhangya, hogy a menekültek nyomorából is lehet SS lóvét csinálni, és még választást is lehet nyerni a migráncsokkal való ijesztgetéssel
.
----- Pintér Sándor elárulta, hányan telepedtek le pénzért
.
24.hu/belfold/2017/01/04/pinter-sandor-elarulta-hanyan-telepedtek-le-penzert/
.
Mi van Petya! A Bokondi szabin van!!!
Yoda69
@vacsi: Radio? Ujsag?
Internetet nem kerdem mert azt latom tolod :)
vacsi
@Yoda69: És honnan tudni, hogy melyik közlés igaz? Ezért hiszek csak annak, amit én magam látok, tapasztalok!
cikicakk55
@vacsi: november 13 09:10

Ezzel a felfogással csak az a baj,hogy te nem láthatod meg az igazságot,mert arra vigyáz Orbán,hogy egyetlen média se írott se tv, se újság ne tudjon hiteles híreket leadni. Az interneten is nagyon oda kell figyelni,hogy melyik újságot,weboldalt olvasod. A 888, Pesti srácok,Origó, Kuruc infó,ezek nem hitelesek,mert mind kormánypárti Vannak olyan weboldalak,ahol őszinte cikket írnak meg( pld 444) de ott meg mostanában nem minden cikkhez lehet hozzászólni,vagy ha hozzá szólsz,nem mindegy mit írsz. Számomra a leghitelesebb internetes újság a hír24 és a 444. A propit nem a híreiért szeretem,mert a modi itt is erősen Orbán felé húz,de az itt hozzászólók számomra szinte már családtagok.Igaz,hogy ninck név alapján nem tudom ki mennyi idős,nő vagy férfi,de ezen az oldalon vannak a legkulturáltabb hozzászólók. Nem az idióta halfarok,Shikari. reagens-re gondolok,mert Ők egyértelműen fizetett trollok.A többiek,mint például te is,bár más volt a véleményünk,még is emberi módon közöltük az egymással.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.