Kövér lehazaárulózta Horn Gyulát, mire ifj. Horn Gyula emlékeztette a házelnököt az MSZMP-s múltjára.

Horn Gyula fia keményen visszavágott Kövér Lászlónak
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nem hagyta szó nélkül ifjabb Horn Gyula, hogy Kövér László a vasárnapi rádióinterjújában édesapjáról azt mondta, bűnök sorozatát követte el a nemzet ellen.

Nincs annál nagyobb bűne a rendszerváltozásnak, mint hogy négy évvel az első szabad választás után éppen "egy fegyverrel a saját népe ellen harcoló hazaárulót" jelölt az MSZP a miniszterelnöki székbe

- fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Horn Gyulára utalva.

Ifjabb Horn az Indexnek küldött levelében emlékeztetett, hogy édesapja kulcsszerepet játszott a keletnémet menekültek kiengedésében, ami elindította azt a történelmi eseménysort, amelynek végpontját most ünnepeljük.

Szerencsésebb tájakon az éppen kormányon levők az ellentétes politikai oldal történelmi érdemeit is elismerik, nálunk sajnos ehelyett a lejáratás és a történelem átírása dívik

- írja az egykori miniszterelnök fia.

Dr. Horn Gyula azzal vádolta Kövér Lászlót, hogy egykor MSZMP-tag volt. A Parlament oldalán nyilvánosan hozzáférhető önéletrajza szerint viszont Kövér nagyapja volt az MSZMP tagja, maga a házelnök csak az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott tudományos segédmunkatársként.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Az egyik úriember, a másik Kövér.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
"Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi,

Jó lesz egy kis hódolás és csönd:

Így nem fogok sohse meghalni." /Ady E./

" Meghalt? Hát akkor miért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?"
/József A- Ady emlékezete/
Aki Én
Lászlo Sallay a fészbuk napi esze!

Rettentően egysíkú és tanulatlan suttyó vagy. Mindezt a komcsi Kövér védelmében, beszarás :(
Tuti biztos, hogy Borkaira szavaztál, aki ellopott tőletek pár milliárdot.
Ludmilla
@Aki Én: meg az éremgyűjteményt...a múzeumból
Aki Én
@Ludmilla: ...szerintem nem véletlen, hogy sokaknak eszébe jutott ez.
fahrenheit451
Mindenfele szuperhosnev van. Kover tajparaszt szuperhos neve legyen: Moslekman
csipetke
Kövér elvtárs háttal ül a mozinak. Mert ha az aktuális filmet nézné, akkor láthatná, hogy aki az országa ellen sorozatos bűnt követett el, az nem Horn Gyula, hanem a fidesz. A bűneiket hosszú - hosszú oldalakon át lehetne sorolni. Valószínűleg úgy fognak bekerülni a történelembe, mint a legkártékonyabb, és a nép vagyonából a legtöbbet elrabló maffiakormány. Kövér pedig a legbunkóbb házelnökként

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.