A szociális dolgozókat tömörítő szakszervezetek elégséges szolgáltatások mértékéről szóló javaslata elfogadhatatlan a kormány számára – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-t.

Sztrájkra készülnek a szociális munkások, a kormány nagyon nem örül ennek
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A tárca szerint a javaslattal veszélyeztetik az ellátottak biztonságát, azaz hiányoznak a sztrájk jogi feltételei.

Az Emmi azután adott ki közleményt, hogy Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfőn bejelentette:

a szociális ágazat dolgozói sztrájkolni fognak szerdán, ha addig sikerül a kormánnyal megállapodniuk a még elégséges szolgáltatásokról.

A minisztérium felidézte: a sztrájk megtartása érdekében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) és az MKKSZ bírósághoz fordult, de még nincs jogerős ítélet az ügyben, mivel a Fővárosi Törvényszék október 24-én új eljárásra utasította az első fokot. (A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság korábban úgy döntött, hogy meg lehet tartani a sztrájkot a szakszervezetek által javasolt elégséges szolgáltatások betartásával. Ezt az ítéltet helyezte hatályon kívül a törvényszék.)

Az Emmi közleményében hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is a párbeszéd híve, nyitott a szakmai egyezetésre. Emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt években számos lépés történt a szociális dolgozók anyagi és szakmai megbecsülésének javításáért. Példaként említették, hogy

a szociális dolgozók bére 2010 óta 84 százalékkal emelkedett; az ágazati átlagbér bruttó 137 372 forint volt, jelenleg pedig 252 183 forint.

A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó többletkiadásokat továbbra is átvállalja a kormány az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézményektől, és a hozzájárulás 2020-tól beépül a támogatásba – tették hozzá.

"Meggyőződésünk, hogy az ügyet továbbra sem a sztrájk és a politikai hangulatkeltés, hanem a párbeszéd szolgálja"

- olvasható a tárca közleményében.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Nem azért szoktak sztrájkolni, hogy örüljön a qrmány...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Nem azért szoktak sztrájkolni, hogy örüljön a qrmány...
Nessy
Ez az "elégséges szolgáltatás" egy érdekes dolog! Ha egy napot sztrájkolnak, akkor, engedély, meg mindenki dolgozzon. Amikor meg több napos ünnep van, akkor nincsenek skrupulusaik! Akkor természetes, hogy nincs más, csak az ügyeleti rendszer, ami természetes! Persze, hogy a kormány nemet mond a sztrájkra, elvégre, szerinte minden rendben van kis hazánkba, és minden csak politikai hangulat keltés, meg hiszti, ha szembesíteni merik, hogy nincs minden rendben, csak szerintük. Ha lenne összetartás, szolidaritás, és a teljes szociális, egészségügyi és oktatási gárda leállna, akkor nem tudna mit tenni a kormány, hiszen több százezer dolgozót nem rúghat ki!
jesz
a kormány nagyon jól tudja, hogy a szociális dolgozók úgy sem fognak sztrájkolni. Mert ha mégis, akkor bizony a szerencsétlen elesettekket éri nagy hátrány. És hátrányból van nekik bőven.

Borzalmas helyzetben vannak a szociális dolgozók, mert bármit is csinálnak, abból nem jönnek ki jól. Nem tudják semmivel sem zsarolni a kormányt, nem tudják megszorítani a töküket.
..és ezt a kormány nagyon jól tudja..
Málna
@jesz: Már hogyne tudnának tenni valamit: kereshetnek másik állást, ahol jobban megfizetik őket.
Edmond Dantes
Boros Péterné azt is mondta,hogy a zavaros jogi helyzet miatt lehet,hogy úgy fognak sztrájkolni,hogy közben dolgoznak.Van egy vegetáriánus ismerősöm,aki kijelentette,hogy a rántott szelet az nem hús.Azóta a barátjának tart,amióta arról tájékoztattam,hogy nekem meg a sertés flekken a kedvenc zöldségem.
Nessy
@Málna: Még soha nem hallottál hivatás tudatról? Ezzel élnek vissza a kormányok sok évtizede immáron. Még valamikor régen, ifjú kedves nővérként, mikor az alacsony fizetés miatt lázongtunk, akkor is erre hivatkozott a diri. Nekem meg már akkor is nagy szám volt, megjegyeztem, hogy ezért nem adnak semmit az ABC-ben, majdnem repültem.
Az ötleted jó, hogy menjenek el a pályáról, csak az egyre idősebb emberek, akiknek nincs más segítsége, még a hétvégét is nehezen vészelik át a segítségük nélkül! És most jön a hosszú karácsonyi ünnep.
Málna
@Nessy: Dehogynem, és nagyon szép dolog a hivatástudat, de hiába, ha nem élsz meg belőle. Ha belegondolok, én is szívesebben foglalkoznék valami egész mással - de akkor bizony felkopna az állam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.