Nem állt meg a drágulás az ingatlanpiacon, már egy panellakás négyzetmétere is félmillió felett van Budapesten.

Totálisan elszálltak a fővárosi lakásárak

A Duna House elkészítette a legújabb ingatlanpiaci elemzését. A DH szerint az őszi hónapokban ismét jól teljesít az ingatlanpiac, így a tavasz végi és nyári gyengébb hónapok ellenére a tavalyihoz hasonló, erős évet zárhatnak idén is.

Az árak továbbra is országszerte folyamatos növekedésben vannak, az egy évvel ezelőtti értékekhez képest a keleti országrész tégla otthonainak négyzetméterára emelkedett legnagyobb mértékben, 282 ezer forintról 370 ezer forintra, így egy átlagos téglalakás most Kelet-Magyarországon. 22,8 millió forint. Nyugaton átlagban még 20 millió forint alatt maradt ugyanez az érték, igaz már karcolja a 19,4 millió forint. Tavaly ugyanez a szám keleten még csak 16,3, míg nyugaton 15,3 millió forint volt.

Budapesten sem állt meg az áremelkedés, 23 százalékos átlagos növekedésről beszélhetünk idén. Budán a panellakás négyzetméterára már 553 ezer forint, átlagban egy ilyen ingatlanért 28 millió forintot kell fizetni, míg Pesten 527 ezer egy négyzetméter, a lakás pedig 27,8 millió forintba kerül. A téglalakások négyzetméterára 700 ezerről nőtt 810 ezer forintra Budán, ez alapján körülbeül 59,7 millió forintot kell fizetni egy lakásért. Pesten kevesebbe kerül mindez, 655 ezer forint egy négyzetméter, a lakás, pedig átlagosan 35 millió forint.

Budapesten számottevően emelkedett az értékesítéshez szükséges idő minden ingatlantípus esetében. Téglalakásoknál Budán, Pesten és a Belvárosban is több mint 3 hónap szükséges egy-egy adásvétel lebonyolításhoz, de a panellakások esetében is 80 nap közelében van a mutató a Duna mindkét oldalán.

Az elemzés szerint a befektetési arány csökkenésnek indult Budapesten és vidéken egyaránt. A fővárosban októberben 40 százalékra mérséklődött a befektetők jelenléte, amely az előző hónapokhoz képest 5-6 százalékpontos csökkenést jelent. Vidéken ennél is nagyobb mértékben, mintegy 8 százalékpontos csökkenéssel 22 százalékra zuhant a befektetők aránya. Az első lakásvásárlók aránya még nem változott jelentősen, de például Budapesten lényegesen többen költöztek nagyobb ingatlanba, az előző évhez képest.

A kihelyezett lakáscélú jelzáloghitelek mértéke 2019 augusztusában 68,97 milliárd, szeptemberében pedig 76,29 milliárd forint volt az MNB adatai alapján, októberre a Duna House Hitelcentruma 79 milliárd forintra becsüli ennek mértékét.

(Kép: Pixabay)

Forrás: hvg.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Van olyan, hogy lakás maffia??!!! Nem régen még azt írták, hogy stagnál, sőt csökkennek az ingatlan árak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.