Négy járulékfajta olvad a társadalombiztosítási járulékba jövő július 1-jétől a Pénzügyminisztérium által benyújtott törvényjavaslat szerint; ugyancsak július 1-től minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség; továbbá a gyermekes családok számára még kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családi kedvezmény – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden.

Új törvényekkel pörgetné fel a gazdaságot a pénzügyminisztérium

A tájékoztatás szerint a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék olvad össze, az új egységes járulék, azaz a társadalombiztosítási járulék mértéke 18,5 százalék lesz 2020. július 1-jétől.

Az adórendszer jelentős egyszerűsítésén túl az egységes járulék bevezetése biztosítja például azt, hogy az őstermelők, illetve a megbízási jogviszonyban dolgozók munkaerőpiaci ellátásokra való jogosultságot is szereznek július 1. után.

A jelentős bürokratikus tehercsökkentés mellett több adócsökkentést is hoz az új, egységes járuléktörvény. A vállalkozók évi 7,5 milliárd forintot spórolnak azzal, hogy enyhülnek a minimum-járulékalap szabályok. Míg jelenleg az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot legalább a minimálbér másfélszerese után fizetik meg, addig 2020. július 1-től a minimálbér után.

Július 1. után már minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség. Jelenleg csak a munkajogviszonyban állókra érvényes az kedvező a szabály, hogy bérüket csak a 15 százalékos szja terheli. A kormány számításai szerint a szabály kiterjesztése évente összességében mintegy 20 milliárd forintot hagy az érintetteknél.

Még kedvezőbbé válik 2020-tól a gyermekek után járó családi kedvezmény. Jelenleg a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékból nem lehet levonni a kedvezményt, de július 1. után már a teljes, 18,5 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulék terhére érvényesíthető lesz a családi kedvezmény.

A tárca közleménye szerint 2020-ban minden idők legmagasabb összegét, 380 milliárd forintot hagy a kormány adókedvezmény révén a gyermekes családoknál. Ezt az összeget évente további egymilliárd forinttal növeli a jövőre hatályba lépő – az egységes járuléktörvény biztosította – kedvező szabály.

Az Országgyűlés a családvédelmi akcióterv keretében már tavasszal elfogadta azt is, hogy 2020. január 1-től szja-mentességet kapnak a legalább négygyermekes édesanyák.

Jövőre gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni, amely a gazdaságfehérítésén túl biztosítja azt is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) akár már 2021 tavaszától elkészítse a vállalkozások áfabevallási tervezetét. Az adóhivatal jelenleg csak a 100 ezer forintos áfaösszeget elérő számlák adatait látja online, 2020. július 1-től viszont már a belföldi áfaalanyok részére kiállított számlákat is, vagyis lényegében minden vállalkozói számlát, 2021. január 1-től pedig a magánszemélyek részére kiállítottakat is.

A PM hangsúlyozta, hogy az online számlarendszer a piaci elemzők értékelése szerint is bevált, számításaik szerint egy év alatt 200-250 milliárd forint plusz bevételt termelt az államkasszának. Az online számlázás bevezetésének jelentős szerepe volt abban is, hogy 2018-ra 10 százalék alá csökkent az áfa-elkerülés mértéke Magyarországon.

Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, az adóhivatal kockázatelemzői a jövőben gyakorlatilag minden számlát látnak majd, így a költségvetés további bevétel-növekedéssel, a tisztességes adófizetők pedig tiszta piaci versennyel számolhatnak.

Két további intézkedés is segíti jövőre a gazdaság fehérítését. 2020. július 1-től számlát, illetve nyugtát kell kiállítani az áfamentes ügyletek nagy részéről is, így például a magán-egészségügyi, fogorvosi, oktatási szolgáltatásról, illetve az ingatlanértékesítésről is. Emellett tizenöt napról nyolc napra csökken a számlakibocsátásra nyitva álló határidő.

A jogkövetésre ösztönzésen túl a munkavállalót védi, hogy az adóhivatal a munkáltató foglalkoztatással kapcsolatos adóelkerüléséről tájékoztatja az alkalmazottat is.

(Kép: MTI/Illyés Tibor)

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@vacsi: Jelenleg ez így is van! Hoztak egy törvényt, hogy a várható tisztított maginfláció ( nem tartalmazza az élelmiszerek,az időszaki zöldségek gyümölcsök , támogatott gyógyszer, energia stb. árát) adja a következő évi nyugdíj emelés százalékát. És miután a valós infláció jóval magasabb, amit a béremelésekkel igyekeznek kompenzálni,ezért a svájci indexálás hiányában a nyugdíjak vásárló értéke évről, évre csökken!
Nessy
@Klubtag: Erre az intézkedésre szokták volt mondani, nem csinálnak a kútba, csak a kávájára és belesöprik!
fahrenheit451
Atvagas. Ha ertened a lenyeget, kiegyenesitett kaszaval vonulnal a kibaszott, lebutitott, lealjasitott Parlament ele.
kereső
A gazdaságot nem ezek a törvények fogják felpörgetni. Az ördög a részletekben rejtőzik- annyi már látható,hogy a magyar állam költségvetése még átláthatatlanabb lesz. A járulékok meg nem fizetésével- csökken a nyugdij,az eü,és még tovább zsugorodik a munka nélküli ellátást biztositó kassza. Ugyanakkor a jövő nemzedék nyakába rakja azok ellátását IS! akik most gyermekkedvezmény cimén nem fizetnek járulékot, de az ellátásra (nyugdij) jogosultak lesznek.Ez az egyik-a másik: a jelen nyugdijasai , akik nyugdijba vonulásuk előtt minden járulékot megfizettek, (sokak a jelenleginél magasabbat), azok a felosztó -kirovó rendszer miatt egyre kevesebb ellátásra számithatnak, hiszen szűkül tovább a "nyugdij kassza"aminek emlegetése már nem lesz illdomos, hiszen nem fogjuk tudni, hogy az összevont járulék majd hova,és milyen kerül felosztásra.
tudode
Na figyu!
.
Vizsgáljuk meg a gondnokság alá helyezett buksza miniszter mozgásterét, abban a szakmai helyzetben, hogy a piros pacsis őféleségének óhajára
.
----- Elfogadták Orbán álmát, a rendeleti költségvetést
.
https://24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadt...
.
Nem inkább őfélesége holdudvarát kellene leszűkíteni, már ami a miniszterelnökség triplázását illeti 2020-ra, megismételve egy korábbi, rosszalló hsz-emet
.
Igen megduplázódott, de a miniszterelnökség triplázódott akkora lóvéval 2020-ra, amelyhez viszonyítva a tagország feladatkörébe tartozó alrendszerekre a miniszterelnökség, és kapcsolataira csak 2,7-szerese jut 2020-ra
.
azaz
.
Őfélesége főkönyvelője a 2020-as költségvetési tervjavaslattal kapcsolatos vitaindítójában mintha Paks2, és a kinai selyemút kölcsöne a Stanci néni unokáját terhelné - feljegyeztem
.
--- kiadási.. főösszeg. 21.793
--- bevételi főösszeg. 21.426
--- HIÁNY,,,,,,,,,,,,,,,,,...369 milliárd forint
.
A vita során a parlament egyik legértelmesebb képviselője, Varga-dam Andrea elemzésében
.
---- A miniszterelnökség, és társult kapcsolata részére ... 1.230
---- Az önkormányzatokra .. .808
---- Az EMMI feladatkörébe tartozó alágazatokra ... 3.372 milliárd forint 2020-ra a terv cél, azaz 2,7-szerese a három miniszterelnökség vízfejéhez viszonyítva.
--------------------------
.
Tetézve ezt az urimurit azzal, hogy őfélesége következő álma, papíron a nullás költségvetés akkor, amikor a Paks2-vel, és a kinai selyemúttal összefüggő kölcsönt még talán a dédunokáink is fizetni fogják:
.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20160401/va...
.
Röhej, a laikus társadalom bizalmával visszaélés magas iskolája!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.