A termelői belépések száma kismértékű növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Eredményes évet zár idén a budapesti Nagybani Piac – értesült szerdai számában a Magyar Hírlap az ország legnagyobb termelő és elosztó piacának szezonzáró beszámolójából.

zZ MTI szemléje szerint az év első kilenc hónapjában mintegy

240 ezer vásárlói belépést regisztráltak a piacon, a legtöbben, 145 ezren Pest megyéből érkeztek, majd Fejér és Bács-Kiskun megyéből. A vásárlók száma kevesebb ugyan az előző évhez képest, azonban az ügyfelek jellemzően egyre nagyobb méretű teherautókat vesznek igénybe a vásárolt áru elszállításához.

Jó évet zár a Nagybani Piac

A termelői belépések száma megközelíti a 130 ezret, ami kismértékű növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A hazai termelők többsége továbbra is Pest (44 ezer belépés ) és Csongrád megyéből ( 20 ezer belépés) érkezik a Nagybani Piacra, de jelentősen nőtt a Baranya, Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből a fővárosba utazók száma is. Nyáron továbbra is túlsúlyban voltak a hazai termékek az importtal szemben, a piacon árult szántóföldi és primőráru mind magyar termelőktől érkezett – derül ki a jelentésből.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.