Az OTP Bank lett az év bankja a Mastercard idei versenyén, az év bankára elismerést pedig Tóth Balázs, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója kapta – közölte a Mastercard szerdán az MTI-vel.

Idén is az OTP Bank lett az év bankja
Fotó: MTI/Kovács Attila

A versenyre, amelyen 10 kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok, 14 pénzintézettől 75 pályázat érkezett. Az értékelésnél a hangsúly, mint minden évben, a lakossági szolgáltatásokon volt, azon belül is

az ügyfélbarát, innovatív megoldások elismerése volt a fő cél. A pályázatokat 9 különálló szakzsűri értékelte.

Az év bankja elismerés pontozásakor a zsűri figyelembe vette a többi kategóriában nyújtott teljesítményt is, így a legrangosabb cím nem csupán az üzleti eredményt tükrözi. Az OTP Bank kapta az első helyezettnek járó oklevelet az év mobil- és online-banki eszköze kategóriában is. Mint írták, májustól Magyarországon elsőként az OTP SmartBankban érhető el az ApplePay szolgáltatás, augusztustól pedig számlafizetést leegyszerűsítő, SmartBank-on keresztüli QR-kódos postai csekkbefizetésre is van lehetőség.

Az év bankára címmel, amelyet Tóth Balázs, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója kapott a bankszakma elismerését tudhatja magáénak, hiszen a kategória győztesét a bankok vezetői választják maguk közül.

Az év társadalmilag felelős bankja kategóriában idén két díjat is átadtak. A MagNet Bank 2019-ben megkapta az év társadalmilag felelős bankja örökös díját, amelyet a kategóriában korábbi évek során nyújtott kiemelkedő teljesítménye alapján ítéltek neki oda. Az első helyen idén a Budapest Bank végzett, amely a kezdetektől aktívan részt vesz a Pénz7 pénzügyi kultúrafejlesztési programban, 2010-ben pedig létrehozta a Dobbantó Programot, amivel a nők pénzügyi ismereteinek bővítését és a vállalkozói ismeretek és készségek fejlesztését tűzte ki célul.

Az év fenntartható bankja címet a MagNet Bank nyerte el. A MagNet 2019-ben mind a 40 ezer ügyfelének ültet egy-egy fát, új tölgyerdőt telepít a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, Ócsán. Emellett fenntartható célokra helyez ki hitelt. Ügyfelei meghatározhatják, hogy milyen hitelcélt szolgáljanak megtakarításaik, mely társadalmi vagy környezeti ügyet segítsék a banki nyereség rájuk eső 10 százalékával és bankkártya-költéseikkel, a bank pedig kiszámolja és transzparensen megmutatja a döntéseikkel gyakorolt egyéni hatásukat.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fantomasz
Van év rablóbankja ,van év bankrablója ?
human
Emlékszem mikor egy stúdióban megkérdezték az OTP szóvivőjét, ha a román devizahiteleseknek a bank tudott kedvező megoldást kínálni, akkor a magyar ügyfeleinek miért nem?
A válasz rövid volt: "Mert Magyaroszágon nincs ilyen termékünk."

Amint tudtam kivettem az összes pénzem az OTP-ből.
CsipkeRózsa
Óriási nyereséget csinálunk neki, minden mozdulatért pénz kér, már csak a belépődíj hiányzik, amikor belépünk a bankba.
Fantomasz
Van év rablóbankja ,van év bankrablója ?
jesz
@CsipkeRózsa: várd ki a végét...nemsokára az is lesz. Távol Európától jártam olyan helyen, ahol a belépéskor is kellett egy kevéskét perkálni(banki vizitdíj) amúgy a kórházba is úgy lehetett akár látogatásra is bemenni, ha a bejáratnál perkált a versenyző...jelképes összeget, de kellett..

Talán jövőre itt is..
KisGenyo2
Ezért is használok VISA kártyát egy másik banknál. Sz@rjanak sünikét!
XD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.