Párhuzamosan több fideszes fórumon is folyik az október 13-i önkormányzati választás eredményének elemzése. A holdudvar is érzi, baj van.

Nagy bajt érzékelnek a Fideszben a választási kudarc után

A Népszava információi szerint az egyik ilyen stáb Gyürk András európai parlamenti képviselő körül dolgozik, de vizsgálják a kialakult helyzetet a Nézőpont Intézetben, valamint a Századvég Alapítványnál is.

A számokat értékeli az a két csapat is, amelyik közül az egyiket Kubatov Gábor alelnök, míg a másikat Habony Árpád tanácsadó vezeti.

A munka részeként a párközpont bekérte az összes helyben használt kreatív-, és kampányanyagot azokról a településekről, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje rosszul teljesített.

Tematikus megbeszéléseket is tartanak, néhány hete például azt vitatták meg, hogy mennyire hatékony a Fidesz-közeli online média. Az elkészült jelentéseket a Fidesz elnöksége és választmánya is megtárgyalhatja.

Hiába van összességében nagyobb elérésünk, mint a kormánykritikus online portáloknak, mégis folyamatosan úgy tűnik, mintha ők lennének képesek ügyeket generálni. Ha ezen nem változtatunk sürgősen, akkor 2022-ben is baj lehet

- mondta egy, a párthoz közel álló kommunikációs szakember.

El kell ismerni, a kormánykritikus média általában is nagyon profin kezelte a Borkai-ügyet. Erre mi mit csinálunk? Az általunk irányított lapokban leiratokat közlünk a kispesti szocialisták kokainozásáról, sehol egy ütős képi anyag, sehol az ügy mélyebb feltárása, amit a másik oldalon elvégeztek

– mondta a kampány egyik szervezője. Ő arra számít, ennek következményei lesznek, ezek pedig elsősorban a két fideszes bulvárlapot, az ingyenesen terjesztett Lokált és a fizetős Riposztot érintik majd.

- Én egyáltalán nem csodálkoznék, ha hamarosan mindkettő megszűnne – fogalmazott.

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: MTI/Sóki Tamás

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Sokaknak nem jön már be az agresszív, lejárató, ócsároló, mocskolódó stílusuk. Nálunk tele volt a város fideszes plakátokkal, ellenzékit nagyítóval kellett keresni, mégis az ellenzék győzött. A krumplis-száraztésztás-napidíjas szavazókkal viszont nagyon nehéz dolga lesz az ellenzéknek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Nem feltétlen a polgármesterek teljesítettek gyengén (lásd pl. II. kerület), hanem a fidesz.
Korrupt, hazug, gyűlöletkeltő, tolvaj maffia. Ennyi.
Senki nem azért utálja a fideszt, mert választások előtt füvet nyír, aszfaltoz, krumplit oszt...
Sanding
@Aki Én: Másképp látom! Végre, a sok beszéd és önállóskodás helyett összefogott az ellenzék. Ha ezt képesek folytatni és nem fojtják meg egymást egy kanál vízbe, komoly sikereket érhetnek el az országgyűlési választáson.
Persze, addig együtt kéne az önkormányzatokban és országos szinten is dolgozni.
A fidesznek van min elgondolkodni és más stratégiát kell vinnie, mert ez már nem hatékony!
Jozefina
A fidesz-kdnp-ben is vannak normális emberek, de azok egyike sem vezető!!! A vezetők pedig a hatalomvágytól megvakulva, korruptak, hazugog, megfélemlítésben tartják saját környezetüket, kis királyként működnek!!! Őket kellene a normálisabb fideszeseknek eltávolítani és gondolom, akkor semmi baj nem lenne, de akkor is sokáig tartana a becsületük helyreállítása!!!
Macskaszem
Sokaknak nem jön már be az agresszív, lejárató, ócsároló, mocskolódó stílusuk. Nálunk tele volt a város fideszes plakátokkal, ellenzékit nagyítóval kellett keresni, mégis az ellenzék győzött. A krumplis-száraztésztás-napidíjas szavazókkal viszont nagyon nehéz dolga lesz az ellenzéknek.
Aki Én
@Jozefina: Elvileg. Gyakorlatilag fejétől bűzlik a hal. Szerintem a vezetők a legkorruptabbak. Nyilván ezért is tűrik a kishalakat, akik nélkül nem működtethető a bűnszervezet.
Aki Én
@Sanding: Hogy összefog az ellenzék, az egy dolog. Szerintem többségében nem azért szavaznak az ellenzékre, mert nagyon kedvelnék őket, hanem az egyetlen alternatíva a fidesz ellen, akit meg a többség rühell amiért olyan amilyen. Hiába fogna össze az ellenzék, ha a fidesznek valóban többségi támogatottsága lenne. Nincs és sosem volt. 2002-ben, amikor megbuktak, többen szavaztak rájuk, mint a ,,kétharmadnál". Egyébként állítom, hogy orbánt a közvetlen környezete utálja a legjobban, csak jól élnek a gátlástalansága miatt. Mert nem zseni, sőt, csak gátlástalan.
Sanding
@Aki Én: Nem akarok most matematikai feladvánnyal foglalkozni, de az összes ellenzék és a fidesz támogatottsága közel azonos. Aki az OGY választásokon többséget szerez, az fog kormányozni. Most jön a politikai marketing és erre van pár év.
Szerintem minden azon múlik, hogy az ellenzék képes-e együtt maradni. Ha megint elkezdenek ezer felé húzni, akkor végük van.
Nessy
Nem lesz gond 2022-ben! Még több kettős állampolgár, még több milliárd ajándékba nekik, és lassan több lesz a levelezőtagozatos, meg voks turista, mint a Kubatos listán kívüli szavazó! A választási törvényről nem is beszélve! Lesz az párszor addig még módosítva, a "gránit szilárdságúval" együtt!
Rockxy
mia túróér kell "érzékelni" azt, ami teljesen nyilvánvaló?
RonaGyuri
nagy baj van, de az országban és ennek csak egy apró jele az eredmény!!! =))
justhpeter
@Nessy: Szerintem is itt tart még a fideSS-kdnp. Mert arra, hogy esetleg kevesebbet hazudozzanak, lopjanak vagy a folyamatos csalást abbahagyják biztosan nem gondolnak.
Borsodi
@Szeparepa2: Nem lesz mert körbe veszi magát rendesen. Erdogán Putyin
Lepényleső
Ugyan,egy-két év s megoldódik a probléma? A választási törvények sokadik módosítása,-s fejét a bán
nyugovóra nyugodtan hajthatja?
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Igen, ebben az országban bazi nagy baj van, jó reggelt kívánok, hogy tetszettek rájönni? És nem az a baj, hogy a fidesz hajója süllyed... az összes eddigi politikus mehet a kukába. Egyetlen egyet sem mernék jó szívvel emlegetni.
Chao ragazza
@Macskaszem: Csak ott sántít ,ha nem fognak össze az ellenzékiek , 6-10 % szavazott rájuk csak.Miskolcon Dr Alekszai 41 % kapott míg a " győztes független " Veress Pál, 9 % kapott volna egyedül ! Most meg előjöttek a vén komcsik és tartják a markukat .A velük összefogó Jobbik,LMP ,Momentum meg sikítozik hogy az ő jelöltjei, fallosz pozíciót kaptak.Gyurcsány át baxta őket mint sz@rt a palánkon.
CsipkeRózsa
A fidesz vereségéhez hozzájárult a Nézőpont Intézet, és a Századvég Alapítvány is, mert csak jót akartak mondani Orbánnak, ami nem volt valóság.
F_Viktor
@CsipkeRózsa: A fityeszes birkák táborára, az 1,2-1,5 millió agymosott zombira számíthat orbán, de látják, hogy ez nagyon kevés lesz 2022-re.
Az idei két választáson elvesztett 1 millió szavazójukat keresik most. Ezek azok, akik nagyon könnyen választhatják legközelebb egy ellenzéki összefogás jelöltjét, ami bizony nagy bukta lehet az orbán rezsimnek.

S akkor, milyen hibák vezettek a fityesz buktához?
- Igen, a közpénzek milliárdjaiból fenntartott hazugsággyárakból már nem kér a magyar.
- 2015-ben volt egy migráncs hullám, amit az EU ha nem is oldotta meg hosszú távon, de legalább kezelhetővé tette. orbán unalomig ezen az egyetlen hullámon lovagol jelenleg is.
- Úgy látszik az agymosottak kivételével a karaktergyilkolászásokon is átlát már magyar.
- A klímaváltozáshoz való hozzáállás szintén eltántorít rengeteg magyar szavazót.
Miközben Európa nyugati része a klímatudósoknak hisz (erősödtek a zöld pártok, pl. olyan svájci zöld párt ért el 15 százalékot hazájában, ami 4-5 éve még mérhetetlen volt), addig Magyarországon bayer zsóóóti norvég professzort gyaláz, vagy a rezsim irányította fityeszes médiák alpári módon mocskolhatják Greta Thunberget.
- A köz- és EU-s pénzek ellopása, elherdálása (pl. stadionépítések).
Nagyon fityeszes, hogy ahogyan @justhpeter: is írja, "arra, hogy esetleg kevesebbet hazudozzanak, lopjanak vagy a folyamatos csalást abbahagyják biztosan nem gondolnak", helyette azon "agyalnak", hogyan tudnák újra becsapni a választókat.
- A nem agymosott választóknak undorítóvá váltak a közösségi oldalak fityeszes trolljai, bértollnokai, akik 24/7-ben csak a hazugságokat nyomták.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.