Új ösztöndíj-program indul a Stipendium Hungaricum program kiterjesztésével, amelynek célja, hogy a diaszpóra magyarságának többedik generációja itthoni egyetemeken folytasson tanulmányokat – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács IX. plenáris ülésén tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Új ösztöndíjat talált ki a kormány a határon túli magyarok számára
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Semjén Zsolt az MTI kérdésére elmondta: a vonatkozó javaslat hamarosan a kormány elé kerül, és annak anyagi vonzatát teljes körűen biztosítani fogják.

A miniszterelnök-helyettes beszámolt arról is: folyamatban van az emigrációs és diaszpóra központ kialakítása, ahol többek között a Mikes-program keretében hazahozott értékeket, levéltári anyagokat gyűjtik össze és mutatják be az érdeklődőknek. Eddig közel négyszáz ládányi könyvtári és levéltári anyag érkezett Magyarországra – jelezte.

Semjén Zsolt beszélt arról is, hogy a világ minden részén van diaszpóra, akiket megillet a magyar állampolgárság, ugyanakkor vannak helyek, ahol az "adott magyar nemzetrész veszélybe kerül az adott ország összeomlása miatt." Példaként említette Venezuelát, és azt mondta:

Magyarország kiáll minden diaszpóra-közössége mellett. Van egy ország, ahová, ha baj van, mindig hazajöhetnek, ez Magyarország

- fogalmazott.

Hozzátette: tárgyalásokat folytatott több uniós országgal, akiknek szintén van diaszpórája Venezuelában, és összehangolták az esetleges lépéseket. A kormányfő helyettese ezres nagyságrendről beszélt, de hangsúlyozta: minden magyar, ha úgy érzi, veszélyben van, akkor Magyarország segíti a hazatérését. Közölte: mindenki el tudott helyezkedni, intenzív magyar képzést tartanak a számukra. A diploma honosítása sok esetben nem egyszerű, de az oktatási államtitkársággal szorosan együttműködnek e téren – jelezte.

A miniszterelnök-helyettes az állampolgársági adatokat firtató felvetésre elmondta: aki fel akarta venni a magyar állampolgárságot, már felvette, nagyságrendileg 1,1- 1,2 millió az az adat, amivel számoltak. Hozzátette:

még körülbelül százezer ember lehet az idők folyamán, aki majd felveszi az állampolgárságot.

Kérdezték a Momentum politikusainak közelmúltbeli, romániai és szlovákiai fellépéséről is.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: arra még nem volt precedens, amit a Momentum művelt, még a legelvetemültebb SZDSZ-es korszakokban sem. Idézte a Magyar Állandó Értekezlet statútumát, miszerint az etnikai magyar pártokat kell támogatni.

Az példátlan, hogy valaki átmegy Romániába, vagy Szlovákiába és ott nyíltan magyar jelöltek ellen kampányol

- jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

Kelemen Hunor, RMDSZ-elnök szereplése a romániai elnökválasztáson kifejezetten jó és erős – jegyezte meg.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kiemelte, hogy radikális szemléletváltás következett be a nemzetpolitikában, és a diaszpóra magyarságát illetően.

Hangsúlyozta: a diaszpóra magyar szervezeteire, és a magyar közösségekre mint becsületes magyar emberekre gondolnak, akik hazájuktól sokszor több ezer kilométer távolságban képviselik a magyar nemzetet.

Egy 2,5 milliós nemzetrészről van szó, számuk nagyjából megegyezik a Kárpát-medence külhoni magyarságának számával.

Kitért arra, hogy folytatódnak a megkezdett programok, így a Kőrösi Csoma Sándor program is, amely 47 ösztöndíjassal indult 2013-ban, de számuk a Petőfi Sándor programmal együtt mára elérte a 225-öt. Szintén folytatódik a Mikes-program, a Rákóczi Szövetség által kezelt, de a Miniszterelnökség által finanszírozott diaszpóra-program, amelynek keretében évente ezer fiatal érkezik Magyarországra és ismerkedik meg az anyaországgal és a Kárpát-medence tájaival.

Jelezte azt is: a tanácskozáson zárónyilatkozatot fogadnak el.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
na végre, már azt hittem, hogy nem költenek minden pénzt szavazat vásárlásra! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
Azt hiszem, senki nem hatalmazta fel őket ilyesmik meg cselekedlsére!!Ez nem más, mint a menekülési útvonalak kiépítése, mert szükség lesz rá!!
RonaGyuri
na végre, már azt hittem, hogy nem költenek minden pénzt szavazat vásárlásra! =))
Nessy
@Nyírfa: Jó a fantáziám! :-))) Van itt pénz hű magyarjainkra, csak idehaza nem jut arra, amire kellene! Meg van a véleményem azokról, akiknek csak pénzért, támogatásért jut eszükbe a "magyarságuk"!
namihami
Na végre, egy újabb ablak, amin ki lehet... Vagy kazán, amiben el lehet...
Hiszen a szavazatvásárlásra mégsem hivatkozhat, ide pedig b@szik jönni dolgozni a potyázós, adópénzen vásárolt ""magyardiák"".
CsipkeRózsa
Ezek a pénzek is ellenőrzés, tételes elszámolás nélkül vándorolnak, lehet lenyúlni belőlük.
Clavigo
A "körösztyénszájszagú néppárt ",,, veziire,, Az Állami Egyházügyi Hivatal csicskása,,,Talán ezt a faszt küldték ,anno , a büfébe ,szendvicsért,, Róna-anyjakínjáért... Kikupáltuk Dzsozi testvért.
Borsodi
Ez mért is jó nekünk ? Az itthon nehéz körülmények között,napról napra élők forduljanak fel .A lényeg,hogy ez a kormány mindenkin segít ha haszna van belőle.Mért van nekünk ilyen politikusra szükségünk,ha nem minket képvisel .
nezelodo
Pótolni kell azokat, akik kimentek a határon túlra szerencsét próbálni pár hónapra, aztán csak a gyerekért és az asszonyért jöttek haza, azóta se látta őket egy szomszéd se. A gyerek ott jár alapiskolába, középiskolába, és egyetemre, és nem kér a dakota támogatásból. Lehet, hogy nem szorul rá, mert a szülei normális fizetést kapnak a halódóéknál.
Nyírfa
@Nessy: Szerinted mennyire lesznek lelkesek, ha a következő kormány módosítja - mert elvenni, sajnos, nem veszi el - a szavazati jogukat? Ha nem kapnak tőlünk milliárdokat? Úgy fognak hízelegni az EU-nak, mint a kis inas, csak tejeljen nekik valaki.
Magyarság? Tök mindegy nekik. Ők is nyugatra húznak.
Nyírfa
@Nessy: Bocs, a válaszom a 16:21-re szól.
grincss
@Nyírfa ma, 16:13
Jó, elképzeltem, nna, de ekkorát? :-)
kereső
A magyarországi magyaroknak milyen ösztöndij lehetőségük van. Felvehhetik a diákhitelt, hogy az igazságügyminiszterünk férjének a 3,5 millás fizetése mellé még jutalma is legyen karácsonyra. Semjén nagyon találákony, amikor arról van szó, hogy milyen nevet találjannak annak, amikor ismét és sokadszorra meglopják azokat, akik ezt a pénzt megtermelték.
Hogy sülne már le a bőr a pofájáról.
Oposit
Pénzkimentés a tőkés és egyéb szarházinak.
moareka
Nem kéne már nyalni meg tolni ki a pénzünket, mert ott jobban élnek mind, mint itthon...
solidedge
A Fidesz minden ténykedését a szavazatszerzés motiválja.
RonaGyuri
fordított numerus clausus

azért vannak összefüggések a kormány-dilinyósok cselekedetei között

Orbán: „magyart csak magyarral lehet pótolni”

Semjén: „Új ösztöndíj-program indul a Stipendium Hungaricum program kiterjesztésével, amelynek célja, hogy a diaszpóra magyarságának többedik generációja itthoni egyetemeken folytasson tanulmányokat”

A kijelentések poénjából és egyben durvaságából sokat levon a helyszín, ahol elhangzottak: „a Magyar Diaszpóra Tanács IX. plenáris ülésén ”!
Nos a dolog úgy áll, hogy körbenézünk a hazában és megvizslatjuk – ha nem is 4ediziglen, mint annak idején divat volt – igencsak széles körben találkozunk a diaszpóra képviselőivel. S annak ellenére, hogy sokan, nagyon sokan – ahogy egyébként a migrácsok is – rövid idő után továbbállnak a két magában is elképesztő irányelv közötti feszültség igencsak veszélyes árnyakat hordoz!
Meg kell jegyezzem, hogy – szerény tapasztalatom szerint – pl. a hazánkban diplomázottak sokkal kevésbé fidesz-pártiak, mint az otthon-maradottak, amit persze jól magyaráz, hogy ők adóznak! Már aki! =))
1magyar
Mi, akik adót fizettünk, fizetünk és járulékokat, sarcokat havi 30 ezerből nyomorgunk. Szégyen.
De ezzel az a baj, hogy amennyi szavazót Romániában nyernek annyit itthon veszítenek.
csetere
@Béla333: Tökéletesen igaza van. Egyetértek.
Nyírfa
@grincss: tegnap, 19.59

Ráadásul két kézzel! :)
vacsi
Engem az érdekel, hogy a kormány milyen ösztöndíjat talált ki a magyar fiatalok számára, hogy ne kelljen elhagyni a hazájukat a boldogulásuk érdekében!
Lepényleső
Ez nem egy új ösztöndíj kitalálása,hanem a hazai dolgozók lassan maradéktalan kifosztása?
evacica
A hócipőm tele van evvel a szemét tolvaj korrupt kormánnyal! Semjén egy álszent jellemtelen ember, aki szintén két kézzel,szórja az ország pénzét, a szavazatokért! Sikerül meggyűlölni általuk a határon túli magyarokat is!Pénzért elárulják az anyaországban élőket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.