Egyetlen fillér sem vész el az uniós támogatásokból, az utalások folyamatosak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Gulyás: várjuk szeretettel Soros Györgyöt!
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Hollik István kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. november 14-én. MTI/Soós Lajos

Gulyás Gergely kiemelte: 7500 milliárd forintot tesznek ki az EU-támogatások, és mivel az árfolyam kedvezően alakult, ez az összeg valójában 7500-8000 milliárd forint között alakul. Az operatív programokra mindazonáltal összesen 9100 milliárd forint jut, mert a magyar állam nagyobb forrást biztosít, mint amit az EU – közölte.

Hangsúlyozta:

az elszámolási viták a programok néhány százalékát teszi ki, és ezeket is jó eséllyel le tudják zárni, egy fillér forrás sem vész el, a kifizetésekre sehol nem kell várni.

A miniszter elmondta: eddig 41 százalékban hívták le az uniós forrásokat, ez kifejezetten jó arány, az utalások folyamatosak. Magyarország a kilencedik a lehívási rangsorban, a visegrádi országok között pedig az első – tette hozzá.

Egy a migrációra vonatkozó kérdésre közölte: a balkáni útvonalon jelenleg 100 ezer migráns van. Magyarország továbbra is elkötelezett a külső határvédelem biztosítása mellett, és remélhetőleg a magyar határvédelem kellően ismert ahhoz, hogy minél kevesebben próbálják meg erre az átjutást – vélekedett. Hozzáfűzte:

ugyanakkor a fenyegetés valós, és tovább nő, ha Törökország és az EU kapcsolatai nem stabilak.

Várhelyi Olivér uniós biztosjelölt meghallgatásáról Gulyás Gergely elmondta: remélhetőleg az Európai Parlament eleget tud tenni a feladatának, hogy a jelöltek szakmai alkalmasságát minősítse, és Várhelyi Olivér "szakmai alkalmasságához kétség nem férhet".

Arra a felvetésre, hogy Várhelyi Olivér uniós biztosjelölt meghallgatásán közölte, a magyar kormánytól teljesen függetlenül végzi majd tevékenységét, a tárcavezető azt mondta: ez nagyon helyes, mert ha nem így tenne, megsértené a biztosokra vonatkozó előírásokat.

Egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy Soros György úgy nyilatkozott, nem mer Magyarországra jönni, a miniszter közölte:

Soros György magyar állampolgár is, és ha úgy gondolja, hogy itt érzi jól magát, "várjuk szeretettel". A nyilatkozata illeszkedik abba a koncepcióba, amely az ország lejáratására tett eddigi nyilatkozatait is jellemezte

- tette hozzá.

Gulyás Gergely arra, hogy a Türk Tanács irodát nyitott Budapesten, úgy reagált: örülnek, ha bármilyen nemzetközi szervezet Budapesten nyit irodát, ennek remélhetőleg az ország szempontjából pozitív üzleti hozadéka lesz, és a politikai súlyát is növeli a fővárosnak.

Egy Czeglédy Csaba önkormányzati megbízásait firtató kérdésre közölte: néhány új kerületi vezetés "a látszatra sem ad". Egy korábban adócsalás miatt jogerősen elítélt személyt megbízni átvilágítással cinizmus, a korrupció nyílt támogatása – értékelt.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Azt pontosan tudjuk, egyetlen fillér sem vész el az uniós támogatásokból, mert mindet gondosan ellopjátok.

Miért is kell 700 000 millijó forintot visszafizetni az Eu-nak hazudós dögök?

Tudjuk, ez sem vész el, mert visszafizetni nekünk kell.
Lepényleső
"Egyetlen fillér sem vész el az uniós támogatásokból" Miképp lehet az,hogy egy ilyen szárnyaló gazdaság mellet,
határtalan tudású vezetőkkel az élen az ország odáig jut,hogy támogatásra van szüksége,az az koldul azoktól
akik sokkal rosszabb gazdasági mutatókkal rendelkeznek-állítólag? S ők ennyire naivak,hogy a tőlük sokkal
jobban teljesítőknek alamizsnát adnak? Itt lehet,hogy valakik hazudnak,s mérhetetlenül máséból gazdagodnak?
bence
Nem árt tisztázni , hogy nem Soros járatta le az országot a nyilatkozataival , hanem ti a becstelen , aljas tetteitekkel !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.