Bármely nyugati baloldali vagy jobboldali kormánypárt bármelyik választáson megirigyelné azt az eredményt, amelyet a Fidesz ért el az október 13-i önkormányzati választáson - jelentette ki Dömötör Csaba a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Emlékeztetett arra, hogy a választást "a Fidesz-KDNP fölényesen megnyerte, a kormánypártok 1,8 millió szavazatot kaptak, míg a katyvaszkoalícióba összeálló ellenzék összesen csak 1,3 milliót". "Győzelmünk vitathatatlan, még akkor is, ha több helyen nem nyertek a Fidesz-KDNP jelöltjei"- fogalmazott. Úgy vélte ugyanakkor, hogy tanulsága és üzenete is van az eredménynek, mégpedig az, hogy "kétszeresen is meg kell majd küzdenünk a 2022-es győzelemért"A fővárossal kapcsolatban Dömötör Csaba úgy vélte, "már gyülekeznek a szürke fellegek Budapest egén. Olyan emberek kerültek fontos pozíciókba, akikről az egykor volt Napkelte című műsor vendéglistája jut eszünkbe. Újra itt vannak, és jól emlékszünk, mit tettek Budapesttel.

Forrás: infostart.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Így kell ezt csinálni!
.
A csutit követő korosztály kihasználja a konjuktúrhát olyan közjogi helyzetben, hogy Budapesttel együtt az egész országba 2010-ben belecsapott a párt alaptörvénnyel a ménkő, lóg az egész ország jogilag, mint lepke bélgáz a levegőben, azok támogatásával, akik a bársony hokedliért nem látják a fától az erdőt, mert
.
www.youtube.com/results?search_query=az+alapt%C3%B6rv%C3%A9ny+k%C3%B6zjogilag+%C3%A9rv%C3%A9nytelen
.
És akinél nyalakodnak, kódis korában a Napkelte vendége is volt
.
----- Nap TV Kinn, padon Orbán Viktor 1989.09.23.
.
www.youtube.com/watch?v=88ZkQjDywUU
.
Ma már olyan megvetéssel illetik az állampolgárok, hogy a bombabiztos járgányából is golyóálló mellényben bátorkodik kimászni, nem hogy a zöldségesnél sorban állni!
.
Kár!
.
Pedig a rendszerváltás reménysége volt, és kinőtte magát Európa bacilusává!!!
.
Szörnyű!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@bencemacska: Csak az aggályaimat fejeztem ki egyes személyek reaktiválásával kapcsolatban.
bencemacska
@Eriksson: Vegyes felvágottat csináltak belőle. A szakemberekre mindig szükség van, és nem árt, ha a politika is őket foglalkoztatja!
Eriksson
@bencemacska: Ne erőltesd. A politika a mindenható.
bencemacska
@Eriksson: A társadalom tudományokat sajnos nagyon könnyen letapossa, de ha a reál- és természettudományok területét - vagy egy részét - is sikerül maga alá gyűrni, akkor visszafelé foguk haladni és befellegzik az emberiségnek!
A Mátrai Erőmű már fellázadt a gazdája ellen!
Nessy
kedves Dömötör , kérek egy gyors választ, hogy vigyek e ernyőt!
Nem sokára indulok Deseő Csaba 80 éves ünneplésére a Budapest ragtime banddel:

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.