Magyarországon, egy berettyóújfalui varrodában készült az a méregdrága kabát, amit Meghan Markle, angol hercegné viselt a november 11-ei brit nemzeti ünnepen – írta meg a Dailymail cikke alapján az Index és a 24.hu. A brit újság munkatársai el is látogattak a berettyóújfalui gyárba. A kabát egyébként 1,545 fontba, vagyis körülbelül 600 ezer forintba kerül. A brit lap azt írta, az Egyesült Királyságbeli fizetésekhez képest alacsony jövedelmű magyar gyári munkások készítették a ruhát az ország egyik legszegényebb régiójában. Azt írják 2, 6 fontos órabért kapnak a magyar gyár munkásai. Angliában a minimálbér 8, 21 font. Az átlagkereset pedig 13-14 font körül mozog óránként. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Meghan Markle (@meghanmarkle_official) által megosztott bejegyzés,

A Daily Mail számolt be arról, hogy azt a csinos fekete kabátot, amit Meghan Markle viselt az I. világháború fegyverletételének ünnepén, vagyis a múlt vasárnapi emléknapon, valójában

a lap szerint alulfizetett magyar munkások készítették.

Legalábbis így tálalták a történetet brit lap munkatársai.

A lap azt írja, hogy ez az elegáns Stella McCartney kabát olyan magyar emberek keze munkája, akik nagyon kevés pénzt keresnek a munkájukkal

A kabát egyébként 1,545 fontba, vagyis körülbelül 600 ezer forintba kerül, és a berettyóújfalui Beriv cég gyárában készítik el. A magyar gyár kifejezetten a Stella McCartney kollekció darabjaira specializálódott.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Harper's Bazaar Arabia (@harpersbazaararabia) által megosztott bejegyzés,

A Dailymail felidézi, hogy a kabátot Paul McCartney lánya, Stella McCartney tervezte, és "Magyarország egyik legszegényebb régiójában" készült, a Beriv gyárban. Az újság megkereste a gyár vezetőit is, akik elbüszkélkedtek azzal, hogy náluk a munkavállalók nagy része nem is minimálbért keres, hanem átlagosan 500 fontot, tehát nagyjából 200 ezer forintot visznek haza.

Az újság több dolgozót is megszólaltatott, akik elmondták, hogy nagyon nehezen jönnek ki a fizetésükből, és ha nem teljesítik a napi darabszámot, akkor levonnak a bérükből.

Egy idősebb dolgozó például heti 44 órás munkaidővel 173 ezer forintot vitt haza októberben, vagyis 1000 forint alatti órabérben dolgozik. Egy Anna nevű dolgozó ezt mondta erről:

Talán picit a minimálbér felett keresünk, de attól még küszködünk. Az összes dolgozó képtelen megélni belőle, nincs elég pénzünk ételre, vagy fűtésre, szóval a barátaink és a családunk támogatására szorulunk, hogy túléljük a hónapot. Nagyon büszkék vagyunk a profizmusunkra és a képességeinkre, mert a ruhákat, amiket készítünk, a világ legfontosabb emberei viselik. Olyan sok ember beszél erről a kabátról, amit a hercegné viselt, de fogalmuk sincs, hogy mennyit fizettek nekünk érte és milyen körülmények közt élünk, ami borzasztóan lehangoló.

Ebédszünetük nincs, ahelyett csak egy 20 perces pihenő van. Az egyik dolgozó arról beszélt, hogy egy kicsi, fűtés nélküli házban él Berettyóújfalu külvárosában, a pénzét főként ételre költi, de állítása szerint ezenkívül túl sok mindent nem engedhet meg magának.

Egy 56 éves nő, aki 14 éves kora óta dolgozik a gyárban azt mondta, hogy sosem marad elegendő pénze, ezért a gyerekei segítségére szorul. De hozzátette, hogy örül annak, hogy legalább van munkája. A Dailymail újságírója

egyébként rácsodálkozott arra is, hogy a gyárban nincs semmilyen szakszervezet.

A gyárban egy munkás elmondása szerint van napi minimum, aminek nem teljesítése bérkiesést von maga után, ráadásul nincs ebédszünetük, csak napi 20 perc pihenőt kapnak. A Meghan által viselt kabátnál az volt a cél, hogy 50-et gyártsanak le egy nap, mivel a vezetőség szerette volna, ha három nap alatt kész. A nyilatkozó dolgozó szerint lehetetlen ennyit elkészíteni 8 órás munkaidő alatt.

A legtöbb, amit sikerült összehozni, az kb. 23-24 volt. Nagyon bonyolult munka, nagyon sokat kell koncentrálj és eléggé fájnak tőle a kezeid, meg a szemeid. Folyamatosan presszionálnak, hogy keményebben dolgozzunk, hogy hamarabb teljesítsük a megrendeléseket.

Berettyóújfalun készült Meghan hercegné 600 ezres kabátja, a DailyMail újságírója rácsodálkozott arra, hogy a ruhadarabot "alulfizetett magyar munkások készítették" – fotó

Meghan sussexi hercegnő, Harry sussexi herceg, Károly brit trónörökös másodszülött fiának a felesége az elmúlt évszázad brit háborús halottairól való megemlékezésen, a háborús halottak tiszteletére emelt emlékműnél, a Cenotaphnál, London kormányzati negyedében 2019. november 10-én. A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja pontosan egy évszázadra visszanyúló hagyomány,ami mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon esedékes. MTI/AP/Matt Dunham

Matolcsi Imre, a gyár vezetője is megerősítette a darabszámot a DailyMailnek, ahogy azt is, hogy fizetéscsökkenéssel jár annak nem teljesítése.

Meghan által viselt kabátból napi 50 volt a célunk. Mindig ez a szám, bármit is gyártunk. Ha a dolgozóknak nem sikerül teljesíteniük, akkor az hatással lesz a fizetésükre. Az ő felelősségük, hogy teljesítsék a kvótát, amit elvárunk.

A gyár tulajdonosa, Megyesi László azt mondta:

Stella McCartney a legértékesebb és a legfontosabb ügyfelünk, akivel már több mint tíz éve dolgozunk. Hogy a kivitelezés és a minőség is a legjobb, nagyon szépen látszik azon a darabon is, amit Meghan Markle viselt

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Meghan Markle (@meghanmarkle_official) által megosztott bejegyzés,

A kabátról egyébként az Instagram-oldalán maga a tervező, Stella McCartney is közzétett egy fotót, ám később törölte a posztot, mivel sokan ízléstelennek tartották, hogy épp a fegyverszünet ünnepén reklámozta azt.

Forrás: Index, 24.hu, Blikk

Címlapkép: MTI/AP/Matt Dunham

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Nem is a minimálbért kapják, hanem 500 fontot is megkeresnek. Ez igen. 2005-ben egy bolti eladó keresett Angliában 500 fontot. Hetente!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
@Eladott Ország: jah és sok helyen működnek a szakszervezetek,de ha elolvastad volna a cikket ebben az üzemben nem is volt soha szakszervezet ! Ez csak akkor fordul elő, ha amúgy nincs rá szükség, mert megvannak elégedve a körülményekkel az ott dolgozók vagy nincs egy tökös ember aki alakítson egyet! Szerintem kicsit túlzás amit mondtak 20 perc szünetben akár enni és inni is lehet és egy 8 órás műszakban nem is jár több ! Gondolom azért aki cigarettát szív az megoldja !
Eladott Ország
@rokker33: Miután kitöröltük a látószervünket elhomályosító hálakönnyeket, nézzünk egy kicsit a szőnyeg alá. Azt biztosan nem kell külön magyarázni, hogy az adócsökkentések kormánya a multik és az újonnan zseniális üzletemberekké okosodott gázszerelők és pártkatonák zsebében hagyott jóval több pénzt. De mi van azokkal, akik kitermelik a nyereséget, akik a pénztárgép, a munkapad, a szalag mögött gürcölnek majd beállnak a boltban a sorba és fizetik a kenyeret, a sót, a húst, a villanyszámlát, a buszjegyet a világ legmagasabb ÁFÁ-jával ? Sikertörténet! Már csak Bulgáriát kell legyőznünk és akkor a magyar melós zsebében marad a legkevesebb pénz az Unióban. Lassan elfogynak az országok, amelyekhez még viszonyíthatjuk gyenge teljesítményünket. public.flourish.studio/visualisation/575107/?utm_source=showcase&utm_campaign=visualisation/575107
Románia tehát újabb statisztikákban verte meg a nagyon erős és büszke magyar nemzetet. Ezt követően nincs kizárva az sem, hogy Bulgáriában is hasonlónak lehetünk majd szemtanúi. Már talán nem kell sokat várni arra sem, hogy Albánia, sőt, talán még Fehéroroszország is lekörözzön bennünket, hiszen a lehetetlen nem létezik, mint tudjuk. Ezen adatok a magyar kormányt nem érdeklik, hiszen mindig találnak olyat – vagy ha nem, majd gyártatnak valamelyik intézetükkel -, ami az ő szavukat támasztja alá és ami megmuttja, hogy a valóságban itthon minden a legnagyobb rendben van, sőt, már az osztrákokat is beérjük hamarosan. És ne feledjük az egymillió kivándoroltat az országból.
Jozefina
A gyár vezetője és tulajdonosa egy tetű alak lehet. Mocskos kizyákmányolók, semmi más!!!
rokker33
@Eladott Ország: De ki választotta harmadjára is a fideszt?? Több mint 2 millióan rájuk szavaznak
és hogy kihasználják az embereket arról csak a szavazók és a gyenge ellenzék tehet! Gyurcsány miatt van hatalmon a fidesz 2/3 al őket köpködd először ne Orbánt ő csak kihasználja a lehetőséget és ellopott mindent,ami mozdítható ! Itt meg arról van szó hogy buták az ott dolgozók és nem lépnek fel hatékonyan a vezetőség ellen! Lehet nem is olyan rossz a helyzet mint ahogy az a 2 ember elhazudta!!??
rokker33
@simmering73: Lehet hetente 500 font a fizetés ha 1200 £ a lakbér duplája a rezsi és a megélhetés is sokkal drágább mint egy ilyen elhagyott településen! Én megtudnék élni 170 ezerből vígan vannak sokan akik 50 -100 ezerből gazdálkodnak és megtudják oldani szűkösen! Persze jobban hangzana a 1500 2000 £ fizetés de ezt soha nem érjük el!
Eladott Ország
@rokker33: Most már kezd rájönni az ellenzék is, hogy ha nem állnak össze, egyenként szalámizza le őket a fidesz, bünteti őket orba-szájba ( legújabban lásd országgyűlési fizetéselvonás, kitiltás) . A polgárok is ébredeznek, hogy a süket duma ellenére egyre jobban leszakad az ország már Romániához képest is. Innen nehéz lesz felállni, mert a csúti geci már leépítette a jogállamot és gyakorlatilag azt csinál amit akar. Tartok tőle, hogy a 2022-es országgyűlési választás végeredményét is hatalmi eszközökkel (választási csalással) lerendezi/lepapírozza, hiszen már minden rendelkezésére áll. Abban, hogy idáig fajultak a dolgok, valóban az ellenzék bűne (is)! Most már amikor a fizetésükkel is szopatja őket a fidesz elkezdtek kapálózni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.