Hétfőn egyeztet a Normafa ügyében a kerület és a főváros.

Hétfőn egyeztet a Normafán áthelyezendő parkolóról és a fogaskerekű meghosszabbításáról Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és Karácsony Gergely főpolgármester

- közölte a hegyvidéki önkormányzat szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint az önkormányzat továbbra is nyitott minden olyan józan, tárgyszerű vélemény meghallgatására, amely a Normafa rendbetételéről szól, bárkitől is érkezik.

Ezért szerepel a tervek között, hogy a jelenlegi, erdőterület besorolású övezetben levő parkoló és a szintén a környezetet károsító buszforduló a Normafa-gerinctől távolabb kerüljön – írták.

Hozzátették: a fogaskerekű vasút teljes megújításának és meghosszabbításának tervén a kerületi önkormányzat már évek óta dolgozik. A tervek elkészültek, a több mint száz szükséges engedély nagy része megvan, forrást kell találni, amiben az önkormányzat számít a fővárosi vezetés támogatására.

"A szombati tüntetés ismét arról győzte meg a Normafa megóvása, rendbetétele iránt elkötelezetteket, hogy a pártpolitikai acsarkodásnak nincs helye a Normafán, és bízunk benne, hogy ez nem fog folytatódni, hiszen mindannyiunk közös érdeke a Normafa rendbetétele, a természet megóvása" – közölte a XII. kerület önkormányzata.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Kedves Zoltán, minden fa nagy, csak még nem nőtt meg akkorára. Örülök, ha segíthettem. Ha a Normafa a Duna parton lenne, akkor még fogaskerekű se kellene... Csak mobilgát, vagy fakocka.
youtu.be/SgsJTDoSH_M
Mióta Matolcsy junior megvett egy bútorgyárat, azóta még vadabb tempóban vágják a fákat.
Eladott Ország
Az egyszeri fideszes, akinek semmi közvetlen haszna a 2010-es kormányváltásból nem volt (értem ezalatt, hogy nem lett képviselő, nem lett csókos vállalkozó, nem lett stróman, maradt egyszerű dolgozó polgár) büszkén járt-kelt szűkebb környezetében, boldog volt, alámerültünk és kibekkeltük őket, mondta a kocsmában a cimboráknak, na, majd most, meglátjátok, mire képesek ezek a srácok, ha markukba pöknek, és megmarkolják az ásónyelet! Aztán valahogy elkezdtek rossz irányba menni a dolgok. Nem is tudja pontosan az egyszeri fideszes, hogy mikor. Csak azt vette észre, hogy megkérdezik tőle, hogy mi volt a baj Margó nénivel, akinek a sarki trafikját elvették, és nem tud válaszolni. Megkérdezik tőle, hogy miért költözött külföldre már vagy hat család a faluból, és nem tud válaszolni. Megkérdezik tőle, hogy miért nem a falué továbbra is az általános iskola, és nem tud válaszolni. Megkérdezik tőle, hogy ki az a műkörmös nő, aki megszerezte a legjobb földeket a falu határában, és nem tud válaszolni. Megkérdezik tőle, hogy miért nincs háziorvosuk, és nem tud válaszolni. Megkérdezik tőle, hogy miért költöznek vízimadarak a főút kátyúiba, és nem tud válaszolni. Az egyszeri fideszes, aki alapvetően becsületes, kellemetlenül érzi magát, feszeng. Egyre inkább érzi azt, hogy őt rettentően átverték. Valami szent honvédő háborúról meséltek neki, és tényleg olyan jó volt hallani, hogy történelmi események főszereplője ő, és ahol majdan sírja domborodik, ott unokái leborulnak. Kezdi sejteni, hogy csak egyszerű tégla volt a falban, és ennek a falnak egy funkciója volt mindössze: ennek takarásában lopták ki a csilliárdokat gerinctelen, jellemtelen senkiháziak. Mit csináljon? Álljon ki saját közössége elé és vezekeljen? Ismerje el, hogy megvezették? Vagy reménykedjen tovább, hogy minden rendben van és minden rendben lesz? Az egyszeri fideszes nem buta, nem ostoba, nem tudatlan; az egyszeri fideszes beteg. A kognitív disszonancia komoly lelki defektus.
human
Láttam Pokornit a hírtévén. Most korrekt volt. Pedig próbálta a műsorvezető belevinni az ellenzék ostorozásába.
Azért nem felejtem el, hogy Kálmán Olgánál durcásan felállt az asztaltól és kiszaladt a stúdióból.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.