A 2002-es választási vereség után éltre hívott, de a 2010-es győzelemmel elfelejtett polgári köröket sírja vissza a kormányszócső. Sosem látott keménységgel szól be Orbánnak.

Orbánt kritizálja a Magyar Nemzet – nem kímélik a miniszterelnököt

A szombati Magyar Nemzetben Pilhál György jegyzi azt a publicisztikát, amely szerint :

Bár a „címzett” nevét kihagytam, kis fantáziával ki lehetett találni… „Ezt most végre meg kell beszélnünk! […] Te is érzed: ami most közöttünk történik, már nem a régi. Amikor először találkoztunk, egymásra mosolyogtunk, és te azt mondtad: Hallgass a szívedre! És mi hallgattunk, mentünk utánad. Veled. Nem bántuk meg. Szép volt, fölemelő, még akkor is, ha olykor beleszaladtunk valami rosszba. […] A gondjainkat megosztottuk, kibeszéltük, s ha összekaptunk is néha, annak sem volt éle. Egymásért civódtunk. Akkor még őszinte voltál! […] Már nincsenek közöttünk őszinte tereferék. Egyre ritkább, hogy végighallgatsz bennünket. Ha mégis, akkor sem érdekel igazán a mi véleményünk. Teszed, amit jónak látsz. […] Kiállunk melletted, pedig igazából már csak kevesen tudják, mi van körülötted. Te tényleg úgy érzed, még minden a régi? Nem lehet, hogy tévedsz? Te megszoktál, és túlléptél rajtunk. Talán mert tudod, hogy mi itt vagyunk, a híveid maradunk, velünk bármit megtehetsz. […] Ne tedd! Legyél újra a régi, a kedves, a szerethető!”

A publicista ezt követően a polgári körökről jelenti ki:

"Pezsgőbb nemzeti buzgalmat már régen látott az ország. Csodát csináltak a polgári körök. Magam is jártam a vidéket, vitákra, lakossági fórumokra hívtak, szinte alig maradt üres hétvégém."

Aztán, mindjárt az első kétharmad után, máról holnapra elfelejtették a polgári köröket. Már nem volt kíváncsi rájuk a politika. Kinőtte őket. Levetette, mint egy megunt ruhát. A polgár – a lelkes, csupa szív aktivista – megtette a kötelességét. A polgár mehet… Vele együtt, ahogyan Bencsik is írja, szép lassan „eltűnt az emberi hang”… Most látni csak, milyen kár."

(Kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Forrás: Magyar Nemzet

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
"Talán mert tudod, hogy mi itt vagyunk, a híveid maradunk, velünk bármit megtehetsz."

És nem látják, hogy ez a "velünk bármit megtehetsz" egyenes út a diktatúrába. Egy demokrata soha nem mondana olyat, hogy vele bármit meg lehet tenni ami ellenkezik a meggyőződésével. Na ezért van az, hogy a demokrata oldalon lehet vitákat látni, a diktatúrába hajló oldalon meg csak hallgatnak, mert személyi kultusz van.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Apoca
Semmi nincs véletlenül, így a cikk sem. Fel fogják melegíteni a polgári köröket, könnyes szemmel, nosztalgiázva, újra egymásra találva - hiába, kellenek a szavazók.
Szeparepa2
KURVA ANYÁD HAZUG HAZAÁRULÓ NÁCI SZARBÁNCSELÉD TROLL KURVINCSGECI
Szeparepa2
FELHÍVÁS! TILTSÁK KI MAGYARORSZÁGRÓL A NÁCI HAZUG HAZAÁRULÓ RABLÓGYILKOS CSALÓ TOLVAJ FIDESZ MAFFIÁT ORBÁN VIKTORRAL AZ ÉLEN, ÉS SZIBÉRIAI MUNKATÁBORBA ÉLETFOGYTIG KÉNYSZERMUNKÁRA AZ EGÉSZ RABLÓBANDÁT TELJES VAGYONELKOBZÁSSAL, HOLDUDVARTÓL IS!!!
Szeparepa2
FELHÍVÁS! TILTSÁK KI MAGYARORSZÁGRÓL A NÁCI HAZUG HAZAÁRULÓ RABLÓGYILKOS CSALÓ TOLVAJ FIDESZ MAFFIÁT SZARBÁNGECIVEL AZ ÉLEN, ÉS SZIBÉRIAI MUNKATÁBORBA ÉLETFOGYTIG KÉNYSZERMUNKÁRA AZ EGÉSZ RABLÓBANDÁT TELJES VAGYONELKOBZÁSSAL, HOLDUDVARTÓL IS!!! TOVÁBBÁ AZ ÖSSZES CSICSKÁJUKAT IS, ÉLÉN MOCSKOS ALJA HAZUDÓGÉP DURBINCS PROLI PRIBÉK PROPAGANDISTA PATKÁNYT..!
tudode
Valahol mentálisan nem kerek őfélesége, mert amikor Bernard LEVI ELTÖLTÖTT VELE KÉT Ú RÁT, AZT A következtetést vonta le, hogy
.
https://hvg.hu/itthon/20190411_BernardHenri_L...
.
Ezen lívül a pedigréje is bizonyitja Levi minősítését, ország világ előtt, hogy
.
https://nepszava.us/orban-stromanja-neven-sok...
.
???
Rockxy
jaaj ez a pilhál!
"Teszed, amit jónak látsz."
lófaszt kedves pilhál!
amit a nemzetközi nagytőke jónak lát.
különbség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.