Az agrártárca 12 millió euró (4 milliárd forint) értékben borpromóciós programot indít a magyar borok értékesítésének támogatására – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Agrárminisztérium hétfői közleménye szerint.

4 milliárd forintért reklámozza a kormány a magyar borokat
Fotó: Pixabay

Feldman Zsolt elmondta: a borágazatban erős a verseny, a 2020 első negyedévében induló program a jó minőségű magyar borok uniós és harmadik országok piacain való eredményesebb eladását segíti majd. Kitért arra is, hogy a magyar borok sokszínűségükkel tűnnek ki, ezt az egyediségüket kell elismertetni a külpiacokon – áll a közleményben.

A borpromóciós program forrásaira a tervek szerint jövő márciusban és áprilisban lehet majd a pályázatokat benyújtani. Az államtitkár elmondta, hogy a kiírásig fennálló idő kellő felkészülést tesz lehetővé ahhoz, hogy megalapozott, jó programok szülessenek, amelyek illeszkednek a borrégiók sajátosságaihoz, és az egész magyar borágazat megítélését erősíthetik.

Idén a mintegy 400 ezer tonna szőlőtermés alapján várhatóan 3 millió hektoliter körül lesz a hazai bortermelés, a borászok jó évjáratra számítanak – írták.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Magyar Bor 2019/2020 című kötetet, amely 290 pincészet 916 kiválasztott borát tartalmazza, köztük 191 kiemelkedő tételt – ismerteti közleményében a tárca.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ezek szerint nem valami jók a magyar borok újabban? Jó bornak nem kell cégér, csak a guggolósnak!
Sámannus
Hö hö Lopnak mögint. A jó bornak nem kell cégér!
Aki Én
Béla Sándor Lakatos a fészbuk esze!

Addig nyújtózz, ameddig a takaród ér.
Vagyis, ez nem a te műfajod, ne gondold túl, ne okoskodj mindig olyanban, amihez (is) hülye vagy.
Először is a mondás szerint a jó bornak NEM kell cégér.
Másodszor, hogy jön ide a Cola meg a Mc Donalds, akik nem közpénzből hirdetnek? Itt is hirdessen a borász, költsön rá a borászat, ne az adófizetők.
Érdekes, de neked bugyuta ,,tasztatúra" csépelőnek fel sem tűnik, hogy borászatok, szállodák, kastélyok fejlesztésére szórnak milliárdokat, amiben Mészárorbán jelentősen érdekelt. Most mondom, hogy ahogy az lenni szokott, hozzá köthető érdekeltségek fognak nagyot nyerni most is.
Aki Én
Béla Sándor Lakatos!

Erről beszélek:

42 milliárd forintos turisztikai fejlesztési keretet osztott ki az elmúlt időszakban a Magyar Turisztikai Ügynökség. „Egymilliárdnál többet csak a NER-oligarchák kaphattak”

444.hu/2019/09/30/milliardos-tamogatasokat-osztott-ki-a-magyar-turisztikai-ugynokseg-a-ner-kedvenc-vallalkozoinak

...meg erről:

szabadpecs.hu/2019/02/milliardos-penzeso-hullt-a-ner-igazi-nyerteseire-a-kisfaludy-programban-is/

...te tényleg valami mini világban élsz :(
CsipkeRózsa
Mi volna, ha minden borból élő magánember v. cég a saját kasszájából reklámozna? Erre milliárdokat kiadni közpénzből a kiváltságosoknak!
advocat
Miért fogynak a francia, olasz, ausztrál, chilei borok. Itthon nem reklámozzák és fogynak. A "világhírű" tokaji sem egy nagy szám. Máshol. Kis hazánkban - szerintem - két bor iható. A fehér somlói (juhfark) és a tihanyi belső tó melett termelt vörös, de azt felvásárolta egy fontos elvtárs (OTP és környéke) és azóta nincs. Legalább is nem kapható még jobb helyeken sem. De ez szigorúan magánvélemény! Egyébként évi egy-egy üveggel ha megiszom, de akkor a jóra nem sajnálnám a pénzt.
Nessy
Ezek szerint nem valami jók a magyar borok újabban? Jó bornak nem kell cégér, csak a guggolósnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.