Az érintettek december 15-éig levelet kapnak a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től.

Hatszázötven korábbi devizahiteles család lakhatását oldhatja meg végérvényesen az a törvényjavaslat, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés; az új rendelkezések az eszközkezelő programot egészítik ki – közölte a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár a Magyar Nemzettel.

A szerdai lapszámban megjelent interjúban Fónagy János azt mondta: a módosítás nyomán azok az eszközkezelős ügyfelek is jelezhetik, hogy visszavásárolnák a bankok által elvett otthonukat, akik bár megfeleltek a feltételeknek, a korábbi határidőig mégsem válaszoltak az erről szóló megkeresésre.

Az MTI szemléje szerint az államtitkár úgy fogalmazott: a családok, legyenek bármilyen helyzetben, számíthatnak a Fidesz-KDNP-kormányra. A baloldal viszont több mint egymillió családot taszított lakhatási válságba – tette hozzá.

Devizahiteles családok lakhatását oldhatja meg egy törvényjavaslat

Az érintettek december 15-éig levelet kapnak a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től, amelyre a kézhezvételt követő harminc naptári napon belül válaszolniuk kell. A döntés megkönnyítéséért a társaság telefonon is megkeresi majd az ügyfeleket.

Az ajánlatot elfogadók közül a részletfizetést választók március elsejétől az ingatlan tulajdonosává válnak, egyösszegű visszavásárlás esetén pedig szerződést kötnek – közölte Fónagy János.

További fontos kedvezmény, hogy a részletben fizetők ingatlanjára a tulajdonjog bejegyzésétől számított három éven belül semmilyen tartozás miatt nem indulhat végrehajtási eljárás.

Amennyiben valaki a mostani megkeresésre sem reagál, úgy június elsejétől háromszorosára emelkedik a bérleti díja – mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Méghogy a fidesz-kdnp kormányra számíthatnak a devizahitelesek??? Az eddigi egyik legnagyobb hazugság!!! Miben támogatta ez a kormány a devizahitelesekt, ami esetleg a javokat is szolgálta volna??? A bankok kénye kedvük szerint árverezik el a lakásokat a családok feje fölül!!! Miért tudta megoldani ezt a problémát a román, vagy a lengyel kormáy??? Ők segítettek. Egyszerűen megsemmisítették ezeket az aljas módon, az ügyfelekt becsapó szerződéseket.!! És láss csodát, a bankok túl élték!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.