Nem csak egy korábbi válogatott labdarúgót állítottak elő a Borkai-üggyel kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet.

Két prostituáltat is őrizetbe vettek, akik a focistával együtt akarták zsarolni Borkai Zsoltot a szexvideóval

A lap úgy tudja, a hétfőn előállítottak között van két, prostituáltként dolgozó nő is. Mint írták, a budapesti Marina Part Lakóparkból elvitt nőket őrizetbe vették, és a hatóságok indítványozzák a letartóztatásukat.

A két őrizetbe vett magyar prostituált – hasonlóan az ugyancsak előállított exfocistához – zsarolással is megpróbálkozott, ám a nyomozás érdekei miatt egyelőre nem tudható, hogy kit zsarolhattak meg. A lap úgy tudja, még további három horvát nő, valamint a horvát luxushajó üzemeltetőjének a szerepét a horvát hatóságok is vizsgálják, mivel ott büntetendő a prostitúció.

(Kép: MTI/Krizsán Csaba)

Forrás: hvg.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
És Borkait mikor fogják előállítani köz illetve pályázati pénzek ellopása és saját célú felhasználása miatt??Ez a két k.va mit fog kapni börtön/pénz büntetést esetleg befogják a szájukat más módszerekkel?? Nevetséges hogy még mindig ezt a Zsolti gyereket védik már rég előzetesben kellene lennie!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
És Borkait mikor fogják előállítani köz illetve pályázati pénzek ellopása és saját célú felhasználása miatt??Ez a két k.va mit fog kapni börtön/pénz büntetést esetleg befogják a szájukat más módszerekkel?? Nevetséges hogy még mindig ezt a Zsolti gyereket védik már rég előzetesben kellene lennie!!
Nessy
Akár a középkorban! Nem a félrelépő férfit büntették, hanem a nőket!
Esetleg a nők kényszerítették Borkait, hogy ott legyen, és azt tegye, amit videóra vettek? Szegény "megtévedt" ember!
Rockxy
kétprosti, az kevés.
hármat kellet vóna, de ezek a zorbánszolga csendőrök be vannak fosva.
volvós
A " miniszterasszony " szerint titokban kel félreqrni ...de a kuplerájokat engedélyezik !!
Eladott Ország
“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …” – szól a Széchenyi István idézet. Azt várja a nép, hogy hülyítsék? Hülyítik. Azt várja, hogy kilopják a szemét? Kilopják. És addig őrzi a TEK ezt a mocskos bandát, amíg úgy nem döntenek a zemberek', hogy áthelyezik őket a büntetés végrehajtás őrizete alá.
nezelodo
Szóval gyűjtögetik befelé a politikai vezetőink eltévelyedett holdudvarát! Borkai mikor kerül sorra fijjuk, vagy még nem okozott akkora kárt a szezonálisan keresztény fidesznek, hogy kiadja a vezér a kilövési engedélyt?
Eladott Ország
@Apoca: ma, 10:38, Kivéve az Uniós pályázati pénzeket, az Audival kapcsolatos milliárdos telekspekulációt, meg a többit.
Valóban a szexmunka 1999 óta legális tevékenység Magyarországon. Bárhol lehet szexmunkát végezni az utcán, ahol az nem tilos, de ez az ügy jóval túlmutat a szexen. A legnagyobb baj a fidesz szempontjából, hogy kitudódott, mert egyébként le sem szarták volna az egészet, most a szálak élvarrásán van a hangsúly.
Yoda69
@Shikari: Orbanisztanban kifizetodobb a sikkasztas, kokainozas es a magyar adofizetok penzen kurvazas. Legalabbis, amig a fideSS van hatalmon.
nezelodo
@Yoda69: Orbán azért tudja, hogy nem kifizetődő a zsarolás, hiszen csak a kiközösítését érte el az éveken át gyakorolt brüsszeli zsarolással. Tetejébe a figyelem középpontjába került a haverok és a vejkó hatalmas lenyúlása, sikkasztása, és most magyarázni kényszerül, hogy a visszafizetés nem az aminek látszik. Lassan az is fényes győzelem lesz, úgy mint a Néppárti felfüggesztés.
namihami
Gonoszak az emberek, gonosz a világ.
Itt van ez a szegény Borkai, aki meghallván az idők (és főképp a Gazda) szavát, pénzt, paripát, fegyvert és főleg a családi élete nyugalmát nem kímélve belevetette gyenge testét a fogyó, pusztuló magyarság létszámának gyarapításába. És tessék: mi a köszönet? Még ezt a vétlen, mindenét feláldozni képes és hajlandó embert zsarolják meg a rosszul kiválasztott és szaporodni nem hajlandó nők .
A világ és a magyarság ügye iránt érdeklődő emberek nevében az azonnali felmentését, állásába (akár erőszakkal) való visszahelyezését és a bűnösök kemény megbüntetését követeljük. És némi anyagi kárpótlás is járna a meghurcoltatás és zaklatás miatt.
Az igazságért kűzdő magyarok nevében:: a Fidesz minden becsületes tagja
justhpeter
@namihami: Igazad van, támogatlak a keresztény szabadság nevében. Hősies kiállásod példaértékű lehet valamennyi nemzeti-keresztény testvérünk számára.
namihami
@justhpeter: Ez már csak megérdemel egy jó helyet a következő, a focistákért indított Békemenet első sorában.
De félek, mert a világ hálátlan...csóró Borkainak se szolgáltat igazságot.
justhpeter
@namihami: A világ már csak ilyen...@Mirabilis: Isten és a rendőrség útjai kiszámíthatatlanok.
Yoda69
@Shikari: Te mar csak tudod.
Mennyit fizetnek neked, hogy a magyarok ellen uszits es ekkora kretensegeket hordj itt ossze?
simmering73
"...mennyiért árulják a liberálpatkányok el a magyarságot" - szép ízes, olyan turulban született mélymatyar fogalmazás, háturulról gyenge kipcsak beütéssel.
Aztán hízó van eladó? - illiberálnyik nertárs.
fahrenheit451
Priitív és undortóak a tstnedvek...
Faszok, pinák, vér, geci, szánalom...
Házasság ezért.
Elevállás ezért.

Az ember bonyolultnak hiszi magát - főleg a SOHO-ban főleg a filozófia útján -, de csak egy egyszerű véglény: szív, sűrit, gyújt, benntart, kipufog
Geci !!!
fahrenheit451
Művészet...
Az összes művész műbészete alkoholmámor.
Én már csaj tudom...
fahrenheit451
Bizony, az van, le kéne rántanunk a leplet valakikről.
Vagyunk mi valakik, és vannak ők valakik.
Most már muszáj lesz lerántani a leplet a valakikről...
kereső
Megy ám ezerrel ennek a xarnak passzirozása, mert ugye el kell arról terelni a figyelmet. hogy borkai fidess nertárs közpénzzel fizetett az élvezetért, hogy polgármestersége alatt milliárdokkal kárositotta meg Győr városát, hogy felesége a tanári fizetésből valóságos kis rezidenciát épitett fel, hogy a fia a semmit tevésért havi egy millából kénytelen tengetni életét, hogy ne derüljön fény még véletlenül sem a külföldre kilopott pénzekről. És nem mellesleg majd bele lehet keverni Glázer Timeát az ellenzék polgármester jelöltjét. És mindez ügyészi segédlettel. Értem már tökéletesen az igazságügyminiszer asszonyt- a jogállam az "nemzeti sajátosság",és egyébként is egy homályos ,felfoghatatlan valami. Csak azt nem értem mindezek után, ha nálunk kikezdhetetlen és szilárd a jogállam, még nemzeti módon IS!, akkor miért is tiltakozunk annyira az Európa Tanács tervezete ellen?
fahrenheit451
Imádom, ahogy a rendőrség megfigyel - addig vagyok biztonságban.
(amúgy jobban drukkolok a készenlétieknek, mint a TEK-nek - és nem azért, mert a készenlétiek jobbak a TEK-eseknél, hanem, mert ők nem Orbán védelmére közpénzből lettek létrehozva - karakat kommandósként -, hanem ők elkotelezettek.
Yoda69
@Shikari: Ne pofazz roman! Nem vagyunk kivancsiak egy roman ugynok faszsagaira.
Borsodi
Szegény ártatlan Borkait mennyire kell védeni,és hogy nyomoznak valakire rá kell húzni a vizes lepedőt,elvégre egy fideszes korrupt gazembert lebuktatott.Az ellenzéknek ezeket az embereket,foggal körömmel védeni kellene és további terhelő bizonyítékokat keresni az összes fideszesre.
tudode
Megismétlem hsz-emet!!!
.
Erről a Borkairól, aki csak sneci a cápák között, már minden bőrt lenyúztak azok, akik nem hoztak dicsőséget az országnak, mint az, aki másképpen jutott testi örömökhöz, szemben őféleségével, aki nem tisztázta a legnagyobb bűn elkövetésével kapcsolatban magát:
.
----- Simicska Lajos: Orbán Viktor hazaáruló és átveri az embereket
.
magyarnemzet.hu/archivum/belfold-arch...
.
Azért ez nem csoki csórás, mert nem cáfolta senki, ráégett a haverra mint marhára a billog, visszavették a a havertől a babaruhát, aki nem mondott bét, inkább meghunyászkodva leadta kecskepásztorként!!!
.
!!!
SystemError
Szerintem ezzel a rendőrállami módszerrel csak több videó jön majd ki...és még nagyobb pofára esés jön.
Sokat megjárt kurvákkal meg nem baszakodnék, mert kegyetlenek tudnak lenni, a stricijeik pedig sok mindenről tudnak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.