A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kedden elfogadott új jogszabály jelenlegi formájában alkalmatlan arra, hogy a szakképzésben kívánatos reform alapjául szolgáljon.

Alkalmatlan a szakképzésre az új törvény – állítják a pedagógusok

Az érdekképviselet szerdán közleményben azt írta: felháborodva értesültek arról, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége érdemi módosítások nélkül elfogadta a szakképzési törvényjavaslatot. A javaslat elkészítése során érdemi egyeztetést nem folytatott a kormány, s a jogalkotási törvény vonatkozó előírásait is semmibe vették.

"A szakképzési törvény úgy helyez a mai jogállásukhoz képest jogfosztott állapotba 32 ezer pedagógust és oktatót, hogy cserében garanciák nélküli béremelést és cinikus módon béralkut ígér egy olyan szférában, ahol ennek végképp nincs realitása" – emelték ki.

A PDSZ a következő időszakban mindent meg fog tenni azért, hogy az elfogadott javaslat ebben a formában ne léphessen hatályba – írták.

Az Országgyűlés 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett fogadta el a szakképzésről szóló javaslatot, amely a 2011-ben elfogadott elődjét váltja fel. Ennek részeként teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni.

(Kép: adsz.hu)

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Orbán-kormány 2012-ben 16 évre csökkentette a tankötelezettség korhatárát. Ha a szülő ennek nem tesz eleget, a gyerek után járó valamennyi támogatást elvehetik. Ilyen az, amikor valaki semmihez nem ért, mint Hollik István. Akkor bármekkora geciséghez adja a nevét, és a főnökei ívesen leszarják, hogy hány meg hány szakmai szervezet tiltakozik az agyatlan, koncepciótlan megtorlásaik ellen. Ők kivonulnak a rendszerből, nem vállalnak felelősséget, a szülőket meg büntetik. Szép kerek. Vagyis megint a legnyomorultabbakba rúgnak egyet megrendszabályozási célzattal, mert a családbarátságuk határtalan és végtelen, és nekik a gyermek az első. Nem kétlem, hogy pont ezért nem támogatta a fideszes parlamenti többség, hogy egyáltalán napirendre vegyék azt a javaslatot, amely pénzalapot hozott volna létre a ritka betegségekben szenvedők, köztük az SMA-s gyerekek számára. Például az olyanok számára, mint Zente, akinek a disznószerelő (újabban tehéntulajdonos) nagyvonalú adakozása révén jött össze a kezeléséhez szükséges 700 millió forint.
fahrenheit451
Amihez hozzányulnak, szarrá válik. Orbán Viktor (a Fidesz :), teljesen alkalmatlan a kormányzásra !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.